Holnap indul az űrbe az első civil taikonauta

2023 / 05 / 29 / Bobák Zsófia
Holnap indul az űrbe az első civil taikonauta
Kína a nemrégen felépült állandó űrállomására immár rendszeresen indít újabb missziókat: a következőn egy egyetemi professzor is részt vesz.

Kína első állandó űrállomása, a Tienkung tavaly novemberben nyerte el végső formáját, mikor a második tudományos modul is csatlakozott a Tienho központi egységhez. A Mengtien és Ventien modulok és a központi egység összességében egy T-alakú struktúrát alkotnak, amely 110 négyzetméteres életteret kínál az űrhajósok számára, akik egyelőre az állomás beüzemelésével és tudományos munkákkal foglalkoznak a küldetések során. A Tienkungra, akárcsak a Nemzetközi Űrállomásra, rendszeresen indítanak fél évre szóló missziókat és egy-egy küldetés három fős legénysége az állomáson váltja egymást.

A legközelebbi Sencsou-16 misszió egyik különlegességét a szintén három tagú legénységének egyik résztvevője jelenti, ő lesz ugyanis az első civil taikonauta, vagyis az első olyan űrhajós, aki nem a kínai hadsereg kötelékében szolgál. Kuj Hajcsao professzor a pekingi Pejhang Egyetemen és 2020-ban választották ki az űrhajós programba, hogy a rakományokért felelős szakértőként segítse a többi taikonauta munkáját. Társai Csing Hajpeng és Csu Jangcsu lesznek: Hajpengnek ez lesz a negyedik űrbeli útja, egyúttal ő lesz majd az első olyan kínai űrhajós, aki négy alkalommal is kijut az űrbe, Jangcsu pedig először indul küldetésre és mérnökként szolgál majd.

A Sencsou-16 misszió kedden startol, magyar idő szerint hajnali 3 óra 31 perckor, és a taikonauták érkezés után körülbelül 5 hónapot töltenek az űrben. A küldetés alatt berendezésekkel szerelik fel az űrállomást és többek között kvantumfizikai és a gravitációval kapcsolatos tudományos kísérleteket végeznek.

(Fotó: Kevin Frayer/Getty Images)


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Működött egy
Működött egy "gyógyszergyár" az űrben – az USA most nem engedi visszatérni a Földre
A történelem első űrgyárában a HIV kezelésére szolgáló gyógyszert hoztak létre – az amerikai hatóságok azonban nem engedélyezik a landolást.
Ha letérítik a pályájáról a Földet veszélyeztető aszteroidát, ez lesz hozzá az első lépés
Ha letérítik a pályájáról a Földet veszélyeztető aszteroidát, ez lesz hozzá az első lépés
A Bennu aszteroida relatíve esélyesen becsapódhat a Földbe – ha ez megtörténne, az 22 atombomba robbanásával érne fel. A NASA nem kockáztat, így az is felmerült, hogy letérítik az égitestet a jelenlegi, ütközésveszélyes pályáról.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.