A Perszeidák felfedezése

A Perszeidák meteorrajának köszönhetően láthatjuk az égen minden év nyarán a leglátványosabb hullócsillag-záport, amit már az ókorban is ismertek. Csillaghullási időszakok egész évben előfordulnak, például a Lyridák meteorraja áprilisban, a Leonidák meteorraja pedig novemberben hoz létre hullócsillagokat, de a Perszeidák produkálja a legsűrűbb meteoresőt, amit méghozzá sok-sok napon át élvezhetünk éjszakánként.

A Perszeidákról az első feljegyzések az ókorban, Kínában születtek, ahol már időszámításunk szerint 36-ban írtak a jelenségről. A meteorraj nevét és szélesebb körű ismeretségét azonban csak jóval később szerezte. Az égi jelenséggel egy 19. századi amatőr csillagász és a Yale Egyetem első teljes munkaidős könyvtárosa, Edward Claudius Herrick kezdett behatóbban foglalkozni az 1800-as évek elején, majd 1839-ben publikálta addigi felfedezéseit a meteorrajról. Herrick alaposan utánajárt a témának, így sikerült azt is felismernie, hogy az augusztusi rajzást bizonyos körökben nem csak jól ismerték már évszázadok óta, hanem legendát is szőttek köré. A kutató számára egyértelművé vált, hogy az Angliában és Németországban élő katolikus vallásúak által Szent Lőrinc könnyeinek nevezett hullócsillagok és az általa vizsgált augusztusi meteorjelenség ugyanazt az évente visszatérő égi eseményt jelenti.

Szent Lőrinc különös legendája

A Szent Lőrinc könnyei elnevezést a csillaghullás a római katolikus egyház 3. századi szentjéről, Szent Lőrincről kapta, aki vértanúhalált halt 258. augusztus 10-én, miután Valerianus császár kivégeztette.

A történet szerint Lőrincet egy rácsra fektetve sütötték meg élve és a tortúra kezdete után pár perccel a szent arra kérte kínzóit, hogy fordítsák át másik oldalára, mert az egyik fele már elkészült. Emiatt Lőrincet a komédiások, valamint a szakácsok is védőszentként tartják nyilván.

A Perszeidák hullócsillagai az ő tüzes könnyeit jelképezik,

mivel a meteorrajjal való találkozás legaktívabb szakasza augusztus 10. környékén fordul elő minden évben.

A hullócsillagok eredete

A Perszeidák tehát egy meteorraj, vagyis kisebb-nagyobb kőzetekből, porszemekből álló törmelékfelhő, aminek tagjaiból akkor alakul ki a meteornak nevezett jelenség, mikor a Föld légkörébe belépnek és a nagy sebesség miatti súrlódástól felhevülve elégnek, illetve felizzanak (esetenként túlélhetik az utazást és meteoritként végzik a Föld felszínén). A raj meghatározott pályán kering a Nap körül és a Föld évente ugyanabban az időpontban keresztülhalad rajta. A törmelékek kiinduló forrása a Swift-Tuttle üstökös (109P/Swift–Tuttle), ami a legnagyobb periodikus, visszatérő üstökös és körülbelül 133 évente érkezik a Föld közelébe. Az égitestet 1862 júliusában néhány nap eltéréssel fedezte fel egymástól függetlenül két csillagász, Lewis A. Swift és Horace Parnell Tuttle. Az üstökös felfedezésének idején csak teleszkóppal volt megfigyelhető, de néhány nap alatt sokkal fényesebbé vált, majd őszre újra elhalványult.

Az már Giovanni Schiaparelli elemzésének és munkájának köszönhető, hogy a Perszeidákkal való kapcsolatára fény derült, amikor 1865-ben alapos vizsgálatok során összevetette a Swift-Tuttle üstökös és a meteorraj pályájának alakulását és észrevette az egyezést. Az üstökös jelentős méretű: a magja 26 kilométer széles és utoljára 1992-ben látogatta meg a Naprendszer belső régióját, legközelebb feltehetőleg 2125 után halad el ilyen közel hozzánk.

A Perszeidák a nevét a Perszeusz csillagképről kapta, itt található ugyanis a radiánsa, vagyis kiindulópontja, ahonnan látszólag érkeznek a meteorok. A radiánst elsőként John Locke amerikai orvos határozta meg 1834-ben, de felfedezésének híre nem terjedt el szélesebb körben, emiatt másoknak is lehetősége nyílt a számítások elvégezésére és a kiindulópont megállapítására - ennek köszönhetően néhány év múlva Herrick is publikálta észrevételeit. A Perszeusz csillagkép természetesen nem a konkrét forrása az augusztusi csillaghullásnak, de ennek detektálása segítséget nyújt abban, hogy felismerjük a Perszeidák jelenségét.

A Perszeidákkal való találkozás hosszan tartó esemény, július közepétől augusztus végéig tart, viszont a legaktívabb, hullócsillagokban leggazdagabb időszaka augusztus 10-ének környékére esik minden évben. 2024-ben július 17. és augusztus 24. között észlelhetjük a meteorrajt és a maximumra augusztus 11-12-én lehet számítani, ekkor akár óránként 100 hullócsillagot is láthat az, aki megfelelően sötét égboltot tud megfigyelni.

(Forrás: Sky and Telescope, NASA, Space.com, Fotó: NASA/JPL)