A tenyésztők és a média gyakran hangoztatják a fenti állítást, ami reklámnak annyira nem utolsó, hogy sokan épp emiatt választják ezt a fajtát. Na, de mi igaz mindebből az ebből?

A Canis Pugnaxról szóló ismereteink igen szegényesek. Így nincs megbízható bizonyíték arra, hogy a római légiók valóban harci kutyákként vetették volna be őket az ellenség ellen – hiszen egyetlen kutya sem állhatott volna helyt a fegyelmezett, acélfegyverekkel felszerelt katonai alakulatokkal szemben. Az egyetlen említés Kr. e. 234-ből származik: Marcus Pomponius konzul állítólag Szardíniában használt kutyákat a menekülő törzsi harcosok üldözésére, amolyan ókori gerilla-hadviselés jelleggel. Ez alapján úgy tűnik, az ebek inkább kiegészítő feladatokat láttak el – például táborokat őriztek vagy jelzőkutyaként működtek. És ezzel nagyjából ki is merül mindaz, amit biztos ismeretnek nevezhetünk velük kapcsolatban.

A „gladiátorkutyák” látványos képei és a fajta köré szőtt marketingállítások ellenére nincsenek fennmaradt ábrázolások ezekről a római kutyákról. Az egyetlen konkrét fizikai jellemző, amit megemlítenek, hogy a római nemesek különösen kedvelték a sárga vagy ezüstös szemű ebeket. Elképzelhető, hogy a capuai tenyésztőiskolák „harci kutyákat” neveltek kifejezetten az arénákban zajló viadalokra, de semmi sem utal arra, hogy közvetlen kapcsolat lenne ezen kutyák és a mai Cane Corso között.

A modern Cane Corso eredetét egyébként is ismerjük, és nem olyan egzotikus, mintha a történelem homályába, a római légiókig nyúlna vissza. A fajta Dél-Olaszországban alakult ki, mint erős, sokoldalú munkakutya: őrizte a gazdaságokat, terelte a szarvasmarhákat, és a vadászatban is segített. A 20. század közepére a fajta szinte eltűnt; az 1970-es évekre mindössze néhány példány maradt Puglia eldugott vidékein. Egy lelkes kis csoport azonban az 1980-as években újraélesztette a fajtát, ami fokozatosan világszerte elterjedt. Népszerűségét nem a római múlt legendájának, hanem lenyűgöző külsejének és rendíthetetlen munkakészségének köszönhette.

Ezért a római harci kutyáktól való közvetlen származás inkább hangzatos legenda, semmint történelmi tény. Bár jól hangzik, inkább ügyes marketingfogás, ami miasszívan épít a Róma-mániára, de messze nem tudományosan bizonyítható valóság. A Cane Corso ma azért olyan nagyra becsült fajta, mert valódi képességei és jelleme teszik azzá – nem pedig azért, mert valaha a római légiók oldalán küzdött.

(Forrás: We love Dogz, a cikkhez használt képet az AI generálta/Rakéta.hu)