A Kepler űrtávcsövet a Discovery-program keretében építették. A Kepler exobolygók után kutat a Cygnus (Hattyú) és a Lyra (Lant) csillagképek határán. A Kepler-1649c egy vörös törpe körül keringő exobolygó, amely a csillag lakhatósági zónájában található (vagyis akadhat rajta víz), méretében meg hőmérsékletében pedig ez hasonlít a leginkább a Földünkhöz az űrtávcső által felfedezett planéták közül.
A Kepler-1649c-t idén áprilisban vették észre.
A planéta egy M színképtípusú típusú vörös törpecsillag, a Kepler-1649 körül kering. A vörös törpe bolygónktól 300 fényévnyi távolságban található. A Kepler-1649c klímájáról nem tudunk sokat, ám mivel a fény 75 százaléka a rendszer csillagáról sugárzik rá, ezért előfordulhat rajta víz is. A légkör összetételét egyelőre nem ismerjük.
A rendszerben egyébként még egy bolygó található, a Kepler-1649b, amely méretében és pályaadatai alapján a mi Vénuszunkra emlékeztet.
A felszínről készült művészi ábrázolás Daniel Rutter alkotása.
(Kép: Wikipedia, NASA)
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR