Benyamin Ahmed egy 12 éves londoni fiú, aki egyetlen nap alatt több pénzt keresett, mint itthon sokan évek alatt. Mindehhez pedig első pillantásra nem is kellett mást tennie, mint készíteni pár(ezer) képet fura bálnákról – a fiú sztoriját a Decrypt írta meg.
Ahmed egy kellemes, de a helyiek szerint inkább unalmasnak nevezhető londoni külvárosban él, az édesapja pedig webfejlesztő egy pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalatnál. Ahmedet és a testvérét az édesapjuk vezette be már 5 és 6 éves korukban a HTML és a CSS programozás fortélyaiba. Ahmed figyelmét pedig hamarosan felkeltették az NFT-ék. Erről az egyedi kriptotokenről már mi is írtunk korábban, de a lényeg, hogy ezek a kriptovalutákhoz hasonló technológiával működnek, ám ellentétben azokkal, egymással nem felcserélhetőek, hanem éppen hogy egyediséget fejeznek ki – analógiaként képzeljünk el két ezer forintos bankót, amit nyugodtan kicserélhetünk (ez a bitcoin, a dogecoin és egyéb kriptovaluta), és a Mona Lisát (ez pedig az NFT), aminek pedig tehát nincs párja. Ha valakit mindez részeletesebben is érdekel, olvassa el a keretes írásunkat:
Az NFT a non-fungible token rövidítése, amit nem helyettesíthető tokennek lehet fordítani (így magyarul elvileg az NHT rövidítést is használhatjuk). Ez a típusú digitális eszköz 2017-ben rohanta le a kriptovaluták világát méghozzá igen meglepő módon: egy sereg digitális macska képében. A CryptoKitties nevű játékban (amely egyébként az ethereum ERC-721-es szabványának egyik legelső alkalmazása volt) minden cica valójában egy-egy külön tokent jelképezett. Ez tehát a magyarázat a nem helyettesíthető elnevezésre, mivel a macskák nem cserélhetőek fel egymással, szemben a helyettesíthető tokenekkel, mint amilyen mondjuk az arany, a készpénz vagy akár az utóbbi digitális változata: a kriptovaluták – ez utóbbiak ugyanis egyenértékűek: tehát az én pénztárcámban az 1000 forintos bankó épp annyit ér, mint ami a tisztelt olvasó pénztárcájában található.
Ahmedre visszatérve: a fiú a saját bevallása szerint azért érdeklődött az NFT-k iránt, mert menőnek tartotta azokat, később azonban az ismertebb digitális gyűjtemények (CryptoPunks, Bored Ape Yacht Club) művészeti stílusa miatt el is kezdte ezt a különös, művészet-kriptovaluta mixet tisztelni. A hasonló gyűjtemények, mint a keretes írásunkban is szereplő CryptoKitties lényege, hogy olyan gyűjtögetnivaló képekből áll bizonyos témára felhúzva, amelyek ritkasága is változó. Nagyjából úgy kell elképzelni, mint akár a hazánkban is ismert focikártyákat – ezek közt akadnak gyakrabban előfordulók, és persze egészen ritkák is.
Ahmed a saját NFT-gyűjteményét pedig azután dobta össze, hogy a Boring Bananas (szintén egy NFT projekt) mögött álló fejlesztők küldtek neki egy Python alapú kódot, amelyhez a fiú hozzáköthette a saját képeit. A kódolásban a fiút az apja is segítette, és Ahmed végül egy kék bálna 8-bites stock fotója alapján elkészítette a saját Weird Whales sorozatát (mint látható, jelenleg az NFT-gyűjtemények alliteráló neveket választanak). A képek meg is tekinthetőek a fiú Twitter bejegyzésében:
#WeirdWhales #NFT pic.twitter.com/Pz4pEs03JC
— Benyamin | benoni.eth (@ObiWanBenoni) July 21, 2021
A múlt héten pedig Ahmed a képeket 160 ezer dollárért értékesítette, ami körülbelül 49 millió forintnak megfelelő összeg. Mint arról fentebb már szó volt, a képek nem egyformán ritkák, a bálnák bizonyos megkülönböztető jegyei különböző gyakorisággal fordulnak elő – az 1205. kép, amely a RaritySniper.com ranglistája alapján a 3350 darabos gyűjtemény 8. legritkább bálnája, a múlt héten például 6000 dollárért cserélt gazdát a másodlagos piacon – viszont itt jön a képbe, hogy bizonyos szempontból az NFT, ha egyszer bejön valakinek, jövedelmezőbb a fizikai kártyáknál is – hála ugyanis a blokklánc technológiának Ahmed minden egyes eladás esetén részesül az ár 2,5 százalékából, ami fizikai tárgyak esetén nem így történne.
Más kérdés persze, hogy egy hasonló NFT-gyűjtemény sikeréhez temérdek szerencse is kell: a Weird Whales egyszer csak nagyot ment a neten, és Ahmed 9 óra alatt keresett vele 80 ethert (ETH), ami tehát a fenti összegnek megfelel. Arra azonban nincs semmi garancia, hogy ha valaki mondjuk holnap előáll egy Maniac Mickey gyűjteménnyel, az is ekkorát megy-e. A sportkártyák és a hasonló gyűjtögetnivalók esetén a sikert a sztárfocisták vagy a frencsájzok (pl.: Star Wars) szavatolják, azonban ezért cserébe zsíros licencdíjat is kell fizetni. Egy NFT-gyűjtemény esetén ilyesmire tehát nincs szükség, viszont az is eléggé kiszámíthatatlan, hogy tényleg dőlni fog-e pénz (kábé mint a művészeti piacon). Próbálkozni persze mindig lehet.
Ahmed egyébként mostanában nem tervezi eladni az ethert, amit a bálnák hoztak neki, nyilatkozata alapján valószínűleg inkább megtartja azt.