Így néz ki a billentyűzetek jövője, egyenesen a Westworldből

2021 / 05 / 07 / Bobák Zsófia
Így néz ki a billentyűzetek jövője, egyenesen a Westworldből
A Westworld által inspirált, a jobb és bal kéz számára különválasztott billentyűzetnél nem nagyon lehetne futurisztikusabbat találni és még az egészséget is kíméli. Már előrendelhető, a gyártása pedig júliusban megkezdődik.

A billentyűzetek dizájnjának terén általában nem szoktak hatalmas változások és forradalmi áttörések történni, bár az első írógép 1868-as megjelenése óta már nyilvánvalóan sokat változott ezeknek az eszközöknek a kialakítása. Rendre felbukkannak hírek extrém koncepciókról, melyek például valamilyen agy-interfész összeköttetéssel elavulttá teszik magát a mechanikus készüléket és azt ígérik, hogy a jövőben csak a levegőben hadonászva, gesztusvezérelt technológiával is tudunk majd a komputereken dolgozni, de egyelőre ami a legközelebb áll az igazán 21. századi klaviatúrához az talán a kivetítős/hologramos billentyűzet.

A valódi, mechanikus billentyűzetek között azonban most megjelent egy igazi újdonság, ami szakít a hagyományokkal és teljesen más formában valósítja meg a gépelés kivitelezését, mint az eddigi eszközök. Az Angry Miao cég az általa tervezett AM HATSU nevű készülékkel két részre bontja a klaviatúrát és az ujjak természetes pozíciójához alkalmazkodó, organikus kialakítású felülettel könnyíti meg a gépelés munkáját. A speciális forma speciális technikával készül, úgynevezett öt tengelyű CNC (Computer Numerical Control) számítógép vezérlésű szerszámgéppel munkálják meg, amely olyan precízen tudja kialakítani a bonyolult 3D felszíneket, amire kézzel, vagy bármilyen más géppel nincs lehetőség.

"Miért nem használja senki a fejlett öt tengelyű CNC-t és a leggyorsabb vezeték nélküli technológiát ahhoz, hogy olyan klaviatúrát teremtsen, amely valóban megragadja a felhasználó fantáziáját és növeli a nyak és a vállak egészségét?"

- teszi fel a kérdést Li Nan, az Angry Miao alapítója - "Azért, mert senki nem mer olyan billentyűzetet kreálni, ami átlépi a határokat és figyelmen kívül hagyja a költségeket."

A költségek figyelmen kívül hagyása egyúttal azt is jelenti, hogy a drága gyártási technika megérződik a kész termék fogyasztói árán is, az eszköz ugyanis 1600 dollárba (475 000 forintba) kerül, amely az előrendelés esetén az jelenti, hogy be kell fizetni egy 320 dolláros (95 000 forintos) kauciót, plusz 960 dollárt (285 000 forintot) a kézhezvételkor, ugyanis most 20% kedvezmény jár a rendeléshez. Cserébe viszont olyan radikálisan más élményt biztosíthatunk magunknak a klaviatúrán való íráshoz, amitől egy igazi sci-fiben érezhetjük magunkat. Az AM HATSU inspirációja az a jelenet volt, amelyet a Westworld sorozat nézői sokszor láthattak a film elején, mikoris egy robotkar a levegőben mozogva megrajzolta az antropomorf robotok körvonalait, művészi szintre emelve a gyártás hétköznapi folyamatát. A cég mottója is hasonló alapokra épül, vagyis az Alkoss művészetet, ne technológiát (Make Art Not Tech) elvét követi.

A billentyűzet ergonomikus kialakítása egyébként az egészségtelen görnyedést is kompenzálhatja, valamint jót tesz a csuklónak is. Attól nem kell tartani, hogy az osztott felület esetleg problémát jelent a munkában, a készülékben ugyanis a legfejlettebb vezeték nélküli chipek és protokollok dolgoznak a vállalat ígérete szerint, amelyek megakadályozzák a két fél közötti latenciát. Az AM HATSU a tervek szerint júliusban kerül gyártásba és első körben csak 100-at készítenek belőle, ezért igyekezni kell a rendeléssel, ha valaki nem akar lemaradni róla. További különlegesség, hogy a készüléket NFT (non fungible token) formájában, vagyis az Ethereum kriptohálózat platformján is meg lehet vásárolni, ennek mikéntjéről további részletek itt olvashatunk.

(Forrás, Fotó: Angry Miao, Yankodesign)

További cikkek a témában:

Hibrid klaviatúra válthatja az egeret? Naná, hogy egy dél-koreai cég fejlesztette ki azt a különleges klaviatúrát, ami egy mozdulattal érintőpaddá válik ujjaink alatt, így az egér lényegében feleslegessé válik. És hogy ki profitálhat leginkább a hibrid billentyűzetből? Mindenki, akinek egyszerre kell laptopon levelet írnia, telefonon üzenetet pötyögni, tableten pedig naptárat kezelni.
Az Apple a klaviatúra billentyűire is képernyőket helyezne A klaviatúra jövője a bármilyen felhasználói szituációhoz konfigurálható billentyű.
Itt az okostelefon-markolat, ami egyben akkumulátor is Mobillal fotózni vagy videózni elég kényelmetlen, különösen, ha sokáig mozdulatlanul kell tartani az eszközt, természetellenes csuklómozdulatokkal. A ShiftCam ergonomikus okostelefon-markolat megoldást ígér a problémára, de más előnyökkel is kecsegtet.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Ez a mai világban akár ijesztőnek is hathat, pedig a Google által kifejlesztett Azonnali átírás alkalmazás azok közé a dolgok közé tartozik, ami miatt igazán lehet szeretni a technológiát.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.