Így terjed a koronavírus az emberi bőrön UV fényben

2020 / 02 / 28 / Felkai Ádám
Így terjed a koronavírus az emberi bőrön UV fényben
A koronavírus járvány több, mint 80000 embert fertőzött meg világszerte, és immár majdnem 50 országot érint. A cikk írásának pillanatában a legfrissebb adatok szerint 2859 emberrel végzett a fertőzés.

A globális helyzet

A WHO szerint a járvány elleni küzdelem döntő pontjához érkezett, de az Egészségügyi Világszervezet óv a felesleges pániktól. A szervezet vezetője, Dr. Tedros Ghebreyesus szerint most az fertőzés megelőzésére, és az életek megmentésére kell fókuszálni.

A fertőzés a következő országokban is megjelent: Dánia, Észtország, Románia, Svájc, Izrael és Nigéria -- ez utóbbi azt jelenti, hogy a vírus megjelent a Szubszaharai Afrikában.

Több érintett ország rendkívüli intézkedéseket vezetett be:

  • Japánban március 2-től április elejéig zárva tartanak az iskolák.
  • Görögországban az összes, hétvégére tervezett karneváli rendezvényt törölték.
  • Irán fővárosában, Teheránban elmaradnak a pénteki imádságok – az országban egyébként az egészségügyi miniszter és a miniszterelnök-helyettes is megfertőződött.
  • Szaúd-Arábiában pedig nem engedik be a zarándokokat az országba – hogy ez mennyire érinti az iszlám világ egyik legnagyobb zarándoklatát, a mekkai zarándoklatot (háddzs), amely júliusban lesz esedékes, azt egyelőre nem tudni.

A WHO vizsgálati eredményei

A WHO nyilvánosságra hozta az Egészségügyi Világszervezet a kínai hatóságokkal közösen készített, terjedelmes beszámolóját. Ebben közel 56000, laboratóriumi vizsgálattal megerősített esetet vizsgáltak február 20-ig bezárólag, és kiderült belőle pár érdekesség a fertőzöttekről:

A betegek medián életkora (vagyis a páciensek fele ennél fiatalabb, másik fele ennél idősebb) 51 év. A fertőzöttek döntő többsége (közel 78 százalék) 30-69 év között helyezkedik el. A páciensek 51 százaléka férfi, 77 százalékuk származik Hupej tartományból, közel 22 százalékuk farmer vagy munkás.

Az emberről emberre történő fertőzés nagyrészt családon belül történik, az egy helyen megjelenő több fertőzéses esetek (cluster) jellemzően családokon belül történik – ez az ilyen fertőzés gócok 78-86 százalékát jelenti.

Magyarán érdemes arra törekedni, mint minden fertőzésnél, hogy a betegséget ne adjuk át családtagjainknak, és amennyire csak lehet, izoláljuk magunkat a többiektől.

Magyarország

Magyarországon a cikk írásának pillanatában nincs megerősített, fertőzéses eset. Magyar állampolgárságú fertőzöttről egyről lehet tudni, aki a Diamond Princess nevű, karantén alá helyezett turistahajón tartózkodik. Egy másik esetről, egy Bécsben ápolt nőről kiderült, hogy egyéb légúti fertőzése van, őt haza is engedték a kórházból.

Magyarországon az EMMI körlevelet küldött ki az iskoláknak, ebben a fertőzött régiókba történő utazások törlését kérték, és a higiénés szabályok fokozott betartását. Emellett kérik a pedagógusokat, hogy „a tanulókkal ismételjék át a helyes kézmosás szabályait és hangsúlyozzák a rendszeresség és alaposság fontosságát.” Valamint kérték azt is, „ hogy tartsák és tartassák be az intézményekben a WHO ajánlását, gondoskodjanak a rendszeres takarításról és fertőtlenítésről a közös helyiségekben.”

Ez az általunk ismert fővárosi iskolában az igazgatói hírlevél alapján megtörtént, és a mellékhelyiségekben a szappant is fertőtlenítő szappanra cserélték.

Az iskola által kiküldött körlevélben egyébként ismét felszólították arra a szülőket, amire már korábban, a koronavírus járvány fenyegetése előtt is, tehát hogy gyengélkedő, a betegség jeleit mutató gyermekük ne vigyék be a közösségbe.

Az Index tegnap mutatott be egy a Facebookon keringő, a járványról veszélyes sületlenségeket terjesztő levelet. Ma pedig arról írtak, hogy a Magyar Gyógyszerészeti Kamara (MGYK) budapesti szervezete ennek egy szerkesztett változatát küldte szét a budapesti gyógyszerészeknek.

Az Index cikkének megjelenése után a szervezet eltávolította a körlevél pdf változatát az oldalról, Hetényi László, a Magyar Gyógyszerészeti Kamara budapesti elnöke pedig úgy nyilatkozott az oldalnak, hogy a levél az ő műve, a nagyon hasonló, és veszélyes ostobaságokat állító Facebook körlevélről pedig nem volt tudomása.

Hetényi úr az Indexnek küldött email szerint a hivatalos anyagok elkészülte miatt távolította el az említett anyagot az oldalról.

Közben olvasók hívták fel az Index figyelmét, hogy számos szervezet, köztük háziorvosok is átvették a levél tartalmát, és osztják azt kritika nélkül.

Videó a hatásos prevenció érdekében

Dr. Adele McCormick a Westminster Egyetem kutatója a BBC-nek egy látványos videón mutatja be, hogy miként terjednek az emberi bőrön a kórokozók, és milyen eszközökkel lehet ezeket a leginkább elkerülni.

A demonstráció UV fény alatt történik, így pontosan látni, hogy miként érdemes az alaposabb kézmosást elvégezni.

A kórokozót ábrázoló anyag a kutató kezén van, a tanács, hogy ne érintsük meg az arcunkat, hiszen a szem, a száj és az orr mind a fertőzés lehetséges útvonalai. Ha köhögés után a kezünkkel bármilyen felületet megérintünk, a vírusok ezután még órákig megőrizhetik fertőzőképességük. A doktornő a helyes kézmosást is bemutatja.

Mint az a WHO jelentéséből is kiderült, Kínában jelentős volt a családon belüli fertőzéses esetek száma, a megfelelő higiénés eljárások betartása ezért kiemelten fontos.

Nem csak a koronavírus miatt, hanem egyébként is, bármiféle fertőző betegség átadása szempontjából.

(Kép: Wikipedia, Pixabay)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Ez a szájon át szedhető gyógyszer az Ozempicnél is hatásosabb fogyasztószer lehet
Ez a szájon át szedhető gyógyszer az Ozempicnél is hatásosabb fogyasztószer lehet
A kísérlet során három hónap alatt a résztvevők dupla akkora testsúlytól szabadultak meg, mintha Ozempicet szedtek volna. Ráadásul az amycretin szájon át bevehető tabletta.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.