Ilyen lett volna a Chrysler atommeghajtású tankja

2020 / 01 / 11 / Felkai Ádám
Ilyen lett volna a Chrysler atommeghajtású tankja
Az ötvenes években az amerikaik tanultak a németek hibájából, és ezért tisztában voltak a túl hosszúra nyúlt utánpótlási vonalak okozta nehézségekkel. Látták azt is, hogy a háború lezárását követően a Szovjetunió még hatalmasabbra duzzadt, és ezzel együtt nem szerettek volna túl sok gyalogos katonát sem feláldozni a harcokban.

A megoldást egy olyan tankban látták, amely már ötletszinten is hemzsegett a kibékíthetetlen ellentmondásoktól: közepes méretű tank, amely gyorsan halad, ugyanakkor elég páncélozott ahhoz, hogy kivédje a legerősebb találatokat is, és emellett ne falja a benzint.

A Chrysler válasza: nukleáris meghajtás.

A Chrysler TV-8 tanknak nem csak a meghajtása lett volna egyedülálló, de a dizájnja is: a lövegtorony maga lett volna a tank teste is. A jellegzetes cseppalaknak köszönhetően szemből nem is lehetett volna lövedékkel átütni a páncélzatot. A formának akadt egy másik nagy előnye is: a tank képes lett volna a vízben is közlekedni, sőt kisebb hajókkal akár harcba is bocsátkozhatott volna.

Az első prototípust 300 lóerős, V-8-as Chrysler motorokkal szerelték fel. A tervek szerint a 71 cm széles lánctalpakat a végső változatban egy-egy elektromos motor hajtja meg, és ezeket táplálja a nukleáris reaktor.

A lövegtorony (amely tehát egyben a tank teste is) 15 tonna, míg az alváz 10 tonna volt. Az egész harckocsi összesen tehát 25 tonnát nyomott, ami nehéz tankhoz képest könnyűnek számít. A fő fegyverzet egy 90 mm-es (T208) ágyú jelentette öntöltő megoldással ellátva (ez utóbbit szintén nukleáris energia működtette volna). Ezen kívül a torony tetejére szereltek  egy 50 kaliberes géppuskát, amit a tankparancsnok működtetett, illetve a járművet felszerelték még egy-egy 30 kaliberes puskával is.

A legjobb az egészben? A nukleáris motor nem szorult volna újratöltésre, legfeljebb csak évtizedenként. Vagyis ha a TV-8 partot ér Normandiában, simán elszáguld egészen a Vörös térig. Kérdés persze, hogy ebből a csodafegyverből miért nem lett semmi.

Az ok a TV-8-as két súlyos problémájában keresendő. Az első, hogy a benzinmotoros prototípus nem tudott sokkal többet egy hagyományos tanknál. Sőt mivel kicsit nehezebb volt a felső része az alsónál, ezért valamivel kevesebbet is. Ez már önmagában is elég aggasztó lehetett, hiszen egy tank esetén a hatótáv kisebb probléma annál, mint hogy nevetve kilövik a csatában.

A második, és talán mindenki számára egyértelmű malőr pedig éppen a tank fő erőssége: a nukleáris meghajtás.

Ha egy hagyományos tankot lőnek ki a csatában, akkor elveszett egy tank, amennyiben viszont egy TV-8-ast, az olyan mintha ledobtak volna egy atombombát.

Ez pedig nem csak a baráti egységek számára kellemetlen, de az adott területet sem lehet elfoglalni, hiszen az úgy fog sugározni, mint Csernobil '86-ban. Nukleáris meghajtású hajóknál ez a gond nem áll fenn, hiszen azok elsüllyednek, és a víz valamelyest elnyomja a sugárzást. Szárazföldön azonban ilyesmire nem lehet számítani. Ráadásul hiába védte a tank elejét a jellegzetes cseppforma, a reaktor hátul kapott volna helyet egy 200 mm-es acéllemez mögött, amit viszont – mivel lapos volt, mint az Alföld – a megfelelő lövedék könnyen átlyukaszthatott.

A Chrysler TV-8-as tehát a hatótávolságon kívül nem sok mindent tudott felmutatni egy hagyományos tankhoz képest, cserébe viszont mobil atombombaként száguldott volna fel és alá. A hadsereg 1956-ban le is állította a fejlesztést, így a végső, nukleáris meghajtású változat nem is készült el soha.

(Kép: wikipedia, forrás: medium.com, warhistoryonline, wearethemigthy, wikipedia)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.