Ausztrália híres a kellemetlen faunájáról. Na de mi a helyzet a kontinens flórájával? – Talán meglepő, de ezen a téren is el van átkozva ez a terület, mivel itt őshonos a hírhedt Dendrocnide moroides, közismertebb nevén gympie-gympie (a város után, ahol felfedezték) vagy csípős fa. A növényt úgy kell elképzelni, mint egy csecsemőkortól szteroidon nevelkedett csalánt, amely rendkívül mérgező mindenütt, de különösen a szárán. Ezt a kedves fát elsőként A.C. Macmillan észak-queenslandi útfelmérő fedezte fel 1866-ban, aki arról számolt be, hogy a lovát megcsípte fa, és a nyomorult állat ezt követően szabályosan megőrült, és két órán belül meghalt. Tegyük hozzá, hogy Macmillan helyében ez után egyetlen utat mértünk volna fel, azt amely kivezet erről az elátkozott helyről.

Mi történik viszont akkor, ha a fa egy emberrel kerül kontaktusba? Semmi jó, mint az kiderül Naomi Lewis történetéből. A nő eddig négy gyereket szült, hármat császárral, egyet pedig természetes úton, de elmondása szerint az ezzel járó fájdalom még csak meg sem közelítette azt, amit a gympie-gympie okozott. Lewis tavaly az ausztrál Smithfieldben hegyi kerékpározás közben leszállt a bicikliről, elhagyta az ösvényt, és lerohant egy töltésről, majd belecsúszott a csípős fába.

A 42 éves nő rövidnadrágot viselt, és ahol nem védte szövet a lábát, ott elmondása szerint élete 100 százalékosan legrosszabb fájdalmát élte meg. Az érzést úgy írta le, mintha szabályosan lángra kaptak volna a lábai. A fájdalom annyira iszonyatos volt Lewis elmondása alapján, hogy az már túl volt azon, amit el lehet viselni, ezért szó szerint elhányta magát a kínoktól.

Mrs. Lewist a férje egy közeli gyógyszertárba vitte, ahol szőrtelenítő viaszt vásároltak, hogy eltávolítsák a fa leveleiről és szárairól a bőrbe beágyazódott finom tüskéket, amelyek, mint megannyi apró injekciós tű, fecskendezték folyamatosan a mérget. Hiába ügyködtek azonban a viasszal, miközben a mentőre vártak, Lewis már azt mondta a férjének, hogy egyszerűen képtelen ezt a fájdalmat elviselni. A nőt ezt követően a Cairnsi Kórház sürgősségi osztályára szállították, de az orvosok csak fájdalomcsillapítókat tudtak adni, és melegítő pokróccal tekerték be a sérült végtagokat. Mindez viszont legalább hozott valamennyi enyhülést. Ezt követően Lewist még egy magánkórházban hét napon át kezelték fájdalomcsillapítókkal.

A kezelést követően még otthon is rendszeresen melegítenie kellett a lábát, és a nyári balesetet követően csak karácsonykor volt képes a fájdalomcsillapítókat végleg elhagyni. Ám még kilenc hónappal a baleset után még mindig olyan fájdalmat érez, mintha valaki "gumiszalagot pattintana" a lába egyik szakaszán, ha a bőrét ott légkondicionálás éri.

Ernie Ridert 1963-ban csípte meg a növény, és hasonló kínokról számolt be ő is, elmondása alapján a csípést még legalább két éven át érezte, és a fájdalom mindannyiszor visszatért, ahányszor hideg víz érte a sérült területet.

Mindennek oka a szakértő szerint, hogy az apró tüskék akár fél évig is megmaradnak a bőrbe ágyazva, és a szúrást épp ezért érezni ismét, ha az adott területet nyomás vagy víz éri. Ám hiába az erős méreg, bizonyos állatokat még ez sem rettent el attól, hogy falatozzanak a növényből – amire a fán talált harapásnyomok utalnak. A különböző rovarok mellett néha kisebb erszékenyesek is meg-megcsócsálják ezt a növényt, tehát ezen állatok valószínűleg képesek valamiként kivédeni az iszonyatos csípéseket.

(Forrás: ABC News, IFLSCience, a cikkhez használt kép illusztráció, forrása: Pixabay/Simon)