Ilyen volt a világ legkülönlegesebb tömegközlekedési eszközén utazni 120 évvel ezelőtt

2024 / 04 / 01 / Bobák Áron
Ilyen volt a világ legkülönlegesebb tömegközlekedési eszközén utazni 120 évvel ezelőtt
Elképzelni is nehéz, mit érezhetett, aki 1901-ben a németországi Wuppertalba tévedt. Egy olyan korszakban, amikor még az autó is igazi ritkaságnak számított, ebben a Dortmund és Köln között fekvő városkában a levegőben közlekedő kocsikban utaztak az emberek, az egész települést átszelő hatalmas acélállványok között, aminek az építéséhez csaknem 20 ezer tonna acélt használtak fel. A wuppertali függővasút (avagy a Wuppertaler Schwebebahn) még ma is kuriózumnak számít, a maga idejében pedig az egész világon egyedülálló volt.

Nem csoda, hogy az első elektromos függővasútnak az egész világról a csodájára jártak, többek között az amerikai Biograph cég munkatársai is, akik az akkoriban még szintén nagy ritkaságnak számító mozgóképgyártásban voltak érdekeltek. A Biograph technológiájának különlegessége, hogy az elterjedtebb 35 mm-es filmmel ellentétben ők 68 mm-es tekercseket használtak a forgatáshoz, így a felvételeik akkori mércével mérve kiváló minőségűek voltak.

A vállalat által 1902-ben forgatott videót Denis Shiryaev vette kezelésbe 2020-ban, aki a neurális hálózat segítségével 4K-sra javította a felvétel felbontását, a másodpercenként látható képkockák számát 60-ra növelte, emellett stabilizálta és ki is színezte a filmet, a sebességét pedig lelassította, hogy realisztikusabb legyen.

A Wupper-patak felett haladó függővasút egyébként a mai napig üzemel. A 13,3 kilométer hosszú vonalnak 20 megállója van, és naponta 80 ezren használják, vagyis nagyságrendileg annyian, mint a budapesti kisföldalattit, ami alig néhány évvel korábban készült el, és a kontinensen szintén egyedülállónak számított.


A wuppertali függővasút 1913-ban (Fotó: Library of Congress)

És 2016-ban (Fotó: Max Grobecker /Wikimedia Commons/CC BY-SA 4.0)

Shiryaev videója nyomán hamar elkészült egy "akkor és ma" videó is, amin a függővasút kabinjából csodálkozhatunk rá, mennyit változott Wuppertal közel 120 év alatt.

Ez a cikk eredetileg 2020. 08. 23-án jelent meg a Rakétán.

(Petapixel, Wikipedia, Rare Historical Photos)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.