Íme a világ első hidrogénhajtású, lopakodó tankja

2024 / 10 / 31 / Felkai Ádám
Íme a világ első hidrogénhajtású, lopakodó tankja
A dél-koreai Hyundai Rotem mutatta be a K3-at, amely valóban következő generációs alapharckocsinak tekinthető.

A dél-koreai Hyundai Rotem, a Hyundai leányvállalata bemutatta a világ első hidrogénüzemű harckocsi-koncepcióját, amely a hadtörténelem egyik legfejlettebb harci járműve lehet. A hidrogén üzemanyagcellás K3 névre keresztelt alapharckocsi a Koreai Köztársaság hadserege (ROKA) számára azt jelenti, hogy a páncélozott járműflottában a hagyományos dízelmotorokat fenntarthatóbb energiaforrások váltják fel. A dél-koreai Védelmi Fejlesztési Ügynökség és más nemzeti kutatóintézetek közreműködésével fejlesztett K3 sorozatgyártása már 2040-ben megkezdődhet – írja az Interesting Engineering.

Az átállás a dízelről hidrogénre persze nem egy csettintésre történik majd: a K3 első prototípusai várhatóan hibrid rendszert alkalmaznak, amely a hidrogén- és dízelmotorokat kombinálja. A Hyundai Rotem a K3-at így is “következő generációs harckocsiként” képzeli el, amely erősebb tűzerőt, fejlettebb irányítási funkciókat és nagyobb túlélőképességet nyújt a jövőbeli hadműveletekben. A harckocsi lopakodó technológiákat, önvezető funkciókat, dróntámogatást és egy 130 mm-es simacsövű főágyút integrál egybe, így a harctér egyik legfélelmetesebb fegyverévé válhat. A fenntarthatóság mellett a hidrogén üzemanyagcellás technológia fontos taktikai előnyöket is biztosít. A K3 hidrogénrendszere ugyanis jelentősen csökkenti a zaj- és hőkibocsátást, így javítja a rejtőzködő képességett. A tank ezen kívül jobb gyorsulást, mobilitást és üzemanyag-hatékonyságot kínál, ráadásul a mozgó alkatrészek csökkenésének köszönhetően a karbantartási igény is csökken. A K3 még a nehéz terepeken is könnyebben tud közlekedni, vagyis a hagyományos alapharckocsiknál valóban egy egy sokoldalúbb és ellenállóbb katonai eszközről beszélünk – ha egyszer megvalósul.

A Hyundai Rotem tervei szerint a K3 üzemeltetése minimum három fős személyzetet igényel majd – egy sofőrt, egy parancsnokot és egy tüzért –, akiket a jármű elején egy páncélkapszulában helyeznek el, a lőszertárolótól a biztonság érdekében jól elkülönítve. A harckocsi fő tűzerejét egy távirányítású, 130 mm-es sima csövű ágyú adja, amellyel akár az 5 kilométeres hatótávolság is elérhető, és amelyet fejlett páncélzat egészít ki – ez utóbbi moduláris acélból, kerámiából és kompozit anyagokból áll.

A támadóképesség további erősítése érdekében a K3 többcélú, irányított páncéltörő rakétákkal (ATGM) is fel lesz szerelve, amelyek pedig akár 8 kilométeres hatótávolságot is elérhetnek, mind a látóvonalban, mind akár azon is túl. A toronyra szerelt távirányítású fegyverállomás, amely 12,7-30 mm-es fegyvereket is képes kezelni, további rugalmasságot biztosít, így a K3 a legkülönbözőbb harci helyzetekhez is hozzápasszintható.

(Kép: művészi illusztráció a tankról, forrás: Hyundai Rotem)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.