Íme az elektromos roller, amit sosem kell tölteni

2023 / 09 / 02 / Bobák Áron
Íme az elektromos roller, amit sosem kell tölteni
Az elektromos járművekkel szemben visszatérő kritika, hogy hiába nem bocsátanak ki káros anyagokat, valójában csak annyira zöldek, amennyire a gyártásuk és a működésükhöz szükséges energia előállítása. Az S80 Solar Scooternél viszont a második kifogást egész nyugodtan kihúzhatjuk a listáról.

A kínai Jiangsu Snail Zhixing Technology idén júniusban mutatta be a különleges, napelemekkel felszerelt rollert, amit a napokban megrendezett berlini IFA kiállításra is elhoztak, így volt lehetőségünk közelebbről is megnézni, hogy néz ki egy olyan roller, amit ideális esetben soha nem kell tölteni. Az S80-nak az elejére valamint a padlólapjára is napelemet szereltek, amelyek elegendő kapacitással rendelkeznek ahhoz, hogy időjárástól függően 7-14 óra alatt feltöltsék a 468 Wh-s akkumulátort, ami nagyjából 35 kilométernyi hatótávot tesz lehetővé. Ahogy azt a cég képviselője elmondta, akkor sincs probléma, ha éppen nem süt a nap, hiszen a roller hálózatról is tölthető, igaz, így éppen a legnagyobb előnye veszik oda.

Tény, hogy az Európában 1500 euróért (azaz nagyjából 580 ezer forintért) kapható S80 számos tekintetben alulmarad a Xiaomi, az Aprilia és más gyártók hasonló árkategóriájú rollereivel szemben, hiszen ezek jellemzően 50-70 kilométeres hatótávval rendelkeznek, és a sebességük is jócskán felülmúlja a kínai rollerét, aminek 500 wattos motorja legfeljebb 20 km/h-s sebességet tesz lehetővé. Az S80 ráadásul meglehetősen nehéz is, a tömege eléri a 40 kilogrammot, így a szállítása kevésbé kényelmes, mint a 20-25 kilogrammos rollereké.

Ennek ugyanakkor vannak előnyei is, hiszen a roller már ránézésre is masszív darab, ami akár egy 150 kilogrammos embert is elbír, a rendkívül vastag kerekeinek köszönhetően pedig valószínűleg kényelmesebb közlekedni vele a városban, mint más rollerekkel. Az S80-ból emellett kapható üléssel és csomagtartóval felszerelt változat is, ami már gyakorlatilag inkább elektromos robogó, mint roller. A gyártó extrákkal is bőségesen ellátta a járművet, hiszen a kormányon található digitális kijelzőn kívül (amin a sebességet, a megtett távot valamint az akkumulátor töltöttségét láthatjuk) a rolleren található irányjelző és beépített GPS is, ami a lopással szemben is védi a járművet.

(Fotó: Bobák Áron/Rakéta.hu)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
A Nissan koncepcióautója a válasz a kérdésre, hogy mivel szeretnének autózni a fiatalok
A Nissan koncepcióautója a válasz a kérdésre, hogy mivel szeretnének autózni a fiatalok
A Nissan Concept 20-30 megalkotása egy egyszerű kísérletből született, de érdekes végeredményt hozott: a jármű ötvözi az online videojátékok világát a hétköznapi, praktikus elemekkel.
Már huszonhat nap alatt elérhetné a Marsot ez a napvitorlás
Már huszonhat nap alatt elérhetné a Marsot ez a napvitorlás
Persze egy ilyen eszköz csak rendkívül alacsony tömegű rakományt tud szállítani, de nem is ez a lényeg, hanem a gyorsaság. Az ilyen napvitorlásokkal nagyon gyorsan fel lehetne fedezni akár a szomszédos csillagrendszert is – sőt erre már tervek is vannak.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.