John Heil, a Washington Egyetem filozófiaprofesszora szerint ez ugyanakkor olcsó trükk: nem magyaráz, csak elbűvöl.

„Az előbukkanás nem tár fel rejtett igazságokat – a tudatlanságunkat fedi el, amikor a magyarázatunk hézagait a valóság hézagaival keveri össze.”

A fogalom a 19–20. század fordulóján futott fel, amikor a fizika nem tudott mit kezdeni bizonyos kémiai és biológiai jelenségekkel. Ma leginkább a tudat kapcsán emlegetik, de Heil inkább félreteszi ezt a vitát, és a jóval megfoghatóbb mechanikára és biológiára fókuszál.

Miről van szó? Például arról, hogy az „élet” nem élő elemekből áll össze úgy, hogy az egyes részekből nem jósolható meg a végső szerkezet; a Standard-modell részecskéiről pedig gyakran úgy beszélünk, mintha az ősrobbanás utáni sugárzásból „alakultak volna ki” – miközben tulajdonságaik és törvényeik nem vezethetők vissza egyetlen kiinduló állapotra.

A baj, hogy még abban sincs egyetértés, mit jelent ez az „előbukkanás”, vagy cirkalmasabban: „emergencia”. Sokan pusztán előrejelezhetetlenséget értenek alatta. Ha viszont valóban új tulajdonságok, új minőségek „ugranak elő” a semmiből, azok mintha véletlen toldalékai lennének a világnak.

Heil üzenete így elég egyszerű: az „előbukkanás” kényelmes szó, de gyakran szellemi tunyaságot takar. Nem ezzel kellene elégedetten elfednünk modelljeink hiányosságait, hanem részletes, lépésről lépésre haladó leírásokra van szükség arról, hogyan lesznek az egyszerű részekből összetett egészek.

(Kép: Pixabay)