Jócskán megkönnyíthetné a túrázók életét a zsebre vágható, egyliteres palacknál nem nagyobb szélturbina

2022 / 05 / 04 / Palotai Nándor
Jócskán megkönnyíthetné a túrázók életét a zsebre vágható, egyliteres palacknál nem nagyobb szélturbina
A kisméretű zsebszélerőmű nemcsak áramot termel, de egyben akkumulátorként is szolgál.

A hordozható akkumulátorok – az úgynevezett powerbankek – egy ideje virágkorukat élik, és már egyre több verzió kacsintgat a megújuló energiaforrások kooptálásának irányába is, ami a gyakorlatban legtöbbször egy integrált napelemet jelent. Most azonban az ígéretes tervezői koncepciókkal foglalkozó Yanko Design oldalán bukkant fel egy olyan, powerbankként is felfogható kellék, ami egyedülálló módon szél erejét használná arra, hogy akár kempingezés közben is energiát termeljen az okoseszközeink számára.

Egy kanadai páros, a gépészmérnök Cat Adalay, és a tervező Rachel Carr alkották meg az első olyan, hátizsákokban is elférő szélturbinát, mely gyakorlatilag bárhol két perc alatt összeszerelhető. A tervezők elmondása alapján, azért a szélenergiára esett a választásuk az eszköz tervezésénél, mert amíg a napenergia és a vízenergia lineáris kapcsolatban van az erőforrásaikkal – azaz például a kétszer gyorsabb áramlású víz, dupla akkora teljesítményt eredményez – addig a szélenergia tekintetében ez egy köbös összefüggés, azaz a szélsebesség megduplázódásával a zsebturbina teljesítménye nem megkétszereződik, hanem nyolcszorosára emelkedik.

A Shine Turbine fantázianevű eszköz nagyjából egy egyliteres műanyagpalackhoz hasonló méretű, hordozható szélturbina, mely szinte bárhol összeszerelhető és munkába állítható. A gyártó honlapja alapján az összecsukott turbina 35 cm hosszú és 10 cm széles, és mindössze 1,36 kg a súlya. Kinyitott állapotban a légcsavart tartó állványzat 91,4 cm, a légcsavar átmérője pedig 60 cm.

A kisméretű szélturbina egy 5V-os, 12000 mAh kapacitású belső akkumulátorral rendelkezik, és egy USB-A kimeneten keresztül lehet táplálni vele az elektromos eszközöket, a kimeneti feszültség pedig 5V DC, 2.4 amperes töltéssel. A szélturbina névleges teljesítménye 40 watt. A tervezők tapasztalatai szerint teljesen feltöltött akkumulátorokkal az eszköz körülbelül 20 perc alatt, és összesen négyszer tud feltölteni egy okostelefont a nulláról a maximumig. A turbinát nem muszáj egyébként csak „széllel táplálni”, az eszközt az otthoni hálózatról is fel lehet tölteni egy-egy hosszabb kirándulás előtt.

A turbina 12 km/h-nál erősebb, de 45 km/h-t nem meghaladó szélben, illetve fagypont felett és 40 °C-ig lehet használni. Az eszköz továbbá működés közben körülbelül 50 decibel, ami körülbelül egy csendes zápornak, vagy a hűtőszekrény búgásának a hangereje. A zsebturbina továbbá IP54 szintű védettséggel rendelkezik a környezeti behatásokkal szemben, azaz porral szemben korlátozottan védett, illetve mérsékelten (fröccsenő vízzel szemben) vízálló.

A turbinát a tervezők által alapított, mára már egy nagyjából tízfős céggé fejlődött Aurea névre keresztelt startup forgalmazza. A cég már több sikeres közösségi kampányon is túl van, a Yanko Design cikke szerint eddig összesen mintegy 400 000 amerikai dollárt sikerült összegyűjteniük, az eszköz népszerűségét pedig jól érzékelteti, hogy a tavalyi Kickstarter-kampányuk során a megcélzott összeg több mint tizennégyszeresét hozták össze. Az első, tavaly nyáron legyártott szériát ennek megfelelően pillanatok alatt elkapkodták.

(Fotó: Aurea)

Összeházasították a külső akkumulátort a kijelzővel, az eredmény egy multifunkciós power bank A kijelzős külső akkumulátor egyszerre használható töltőként és külső monitorként újabb szintre emelve a hagyományos hordozható töltők képességeit.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Ez a mai világban akár ijesztőnek is hathat, pedig a Google által kifejlesztett Azonnali átírás alkalmazás azok közé a dolgok közé tartozik, ami miatt igazán lehet szeretni a technológiát.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.