Kaliforniában indulhat a fizetős robottaxi-szolgáltatás

2020 / 11 / 26 / Justin Viktor
Kaliforniában indulhat a fizetős robottaxi-szolgáltatás
Kalifornia állam mindig is élen járt az önvezető járművek teszteléséhez szükséges engedélyek megadásában, mondhatni igyekezett magához vonzani a futurisztikus technológia gyártóit és fejlesztőit. Azt azonban eddig még soha nem engedélyezték, hogy egy ilyen járművel bárki személyfuvarozásba, közkeletű nevén taxizásba kezdjen. Eddig.

Kalifornia az élen

Az állami közüzemi bizottsága (CPUC) most két új programot is engedélyezett, mindkettő középpontjában a sofőr nélküli vezetés, vagyis a robottaxi áll. A CPUC szabályozza az autonóm járművek flottaszolgáltatásait (pl. taxizás és más bérfuvarozások), és már évek óta dolgoznak az új szabályokon. “A két új program, a Sofőr által vezetett autonóm járművek telepítési programja, és a Vezető nélküli autonóm járművek telepítési programja

lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy személyszállítási szolgáltatásokat, közös utazásokat kínáljanak, és elfogadják az autonóm járműveken történő utazások pénzbeli kompenzációját”

- áll a CPUC közleményében. Genevieve Shiroma, a CPUC biztosa fontos lépéseknek nevezte a programokat annak tanulmányozásához, hogy "hogyan lehetne az autonóm járműparkokat kereslet oldali erőforrásként kihasználni az elektromos hálózat támogatására, segítve az erőfeszítéseket, hogy a közlekedés beépülhessen az elektromos szektorba”.

Kalifornia már bejelentette, hogy 2035-től betiltják majd az új belső égésű motorral rendelkező járművek értékesítésétAz államban az ország legszigorúbb szabályai vonatkoznak az AV szolgáltatókra. Ezek előírják a vállalatok számára, hogy engedélyt kérjenek a különféle típusú tesztekre, nyilvánosságra hozzák a járműbaleseteket, felsorolják a megtett mérföldek számát és azt, hogy milyen gyakorisággal kényszerültek az emberi biztonsági sofőrök átvenni az irányítást az autonóm járműveiktől (ezt hívják “lecsatlakozásnak”).

Mindenki egy helyen

Ezek után talán nem meglepő, hogy az AV-társaságok többnyire utálják Kalifornia követelményeit, de mivel ez az állam ad otthont az önvezető járművekkel dolgozó mérnökök és programozók döntő többségének az USA-ban, nincs más választásuk, mint hogy jó képet vágjanak hozzá. Jelenleg 60 vállalat rendelkezik érvényes engedéllyel önvezető járművek teszteléséhez egy biztonsági vezetővel Kaliforniában. Öt vállalat - a Cruise , a Waymo , a Nuro , a Zoox és az AutoX - rendelkezik további engedéllyel, amely lehetővé teszi számukra, hogy vezető és felügyelő emberi sofőr nélküli járműveket is teszteljenek a közutakon.

Azoknak a vállalatoknak, amelyek robottaxi szolgáltatásokat szeretnének elindítani, negyedéves jelentéseket kell benyújtaniuk a CPUC-nek, melyek „összesített és névtelen információkat kell tartalmazzanak az egyes utazások indulási és végződési helyéről; a kerekesszékkel is lebonyolítható utak elérhetőségéről és mennyiségéről; a hátrányos helyzetű közösségek számára nyújtott szolgáltatások szintjéről; a járművek által elhasznált üzemanyagról és elektromos töltésmennyiségről; a jármű által és az utas által megtett mérföldekről; valamint az akadálymentességről és a hátrányos helyzetű közösségek szószólóival való kapcsolatról is”- szól a bizottság álláspontja.

Az egész Egyesült Államokban jelenleg mindössze néhány fizetett önvezető taxiszolgáltatás van. A Waymo One-t a Waymo, az Alphabet önvezető részlege működteti az arizonai Phoenix mellett, hetente ezer-kétezer úttal. Három másik vállalat, a Lyft, az Aptiv és a Motional összesen mintegy 100 ezer utat tettek meg Las Vegasban az elmúlt évek során. Ezen kívül a közúti AV-k túlnyomó többsége vagy szállítást végez, vagy csak tesztelés céljából működik.

(Forrás: TheVerge Kép: Waymo, Wikipedia)

Ez is érdekelhet:

Az önvezető autók nyújtotta biztonsághoz nem kell megvárnunk az önvezető autókat Az önvezető autózásról gyakran esik úgy szó, mint ami a jövőben jelentősen megnöveli majd a biztonságot az utakon. De vajon valóban meg kel ehhez várni az önvezető autókat?

Sokoldalú, moduláris, elektromos jármű a Német Légiközlekedési Központtól A Német Légiközlekedési Központról (DLR) legutoljára akkor hallottunk, mikor a NASA űrvakondja, a magát a Mars talajába beásni igyekvő szerkezet bajba került, hiszen ők irányították ezt a próbálkozást. Most újra hallattak magukról, egy moduláris, transzformerszerű, sokoldalú jármű terveinek nyilvánosságra hozatalával.

A Tesla 17 pillanata, avagy egy év a Model 3 volánja mögött Brad Templeton a Forbes újságíró-EV-szakértője, egy éve hajtja Tesláját, és mivel ez az év nem volt tanulságoktól mentes, úgy döntött, megosztja velünk a tapasztalatait.

 


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Ez a "rémálom-generátor" elmossa a valóság és a képzelet határát
A Pika 1.5 technikailag egy videógenerátor, de a rémálom-generátor kifejezés talán helyesebb lenne rá. Mutatjuk is, hogy miért.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.