A vadon kizárólag Közép- és Nyugat-Afrikában előforduló csimpánzok rendkívül szociálisak, a közösség kulcsszerepet játszik az életükben. Több tucatnyi egyedből álló csoportokban élnek, amelyeket egy alfa hím és szövetségesei vezetnek. A csimpánzok társas életének fontos része egymás ápolása, vagyis a bolhászkodás, amelynek során eltávolítják egymás testéről az élősködőket és a szennyeződéseket. Egymás tisztogatása bizalmi és intim tevékenység, mondhatni, diskurzus, és a törzs hierarchiájában való elhelyezkedést is elárulja, hogy a szőrzet ápolása kölcsönös-e a csoport két adott tagja között.

Bár a csimpánzok általában négykézláb járnak, képesek felállni és egyenesen járni, számos esetben pedig tudatos eszközhasználatot is megfigyeltek náluk a kutatók, többek között botokat használnak, hogy rovarokat szedjenek ki üreges fatörzsekből, vagy ássanak ki a földből, kövekkel törik fel a keményhéjú gyümölcsöket, vagy leveleket használnak az ivóvíz felitatására. Ami az étrendjüket illeti, általában a gyümölcsöket és a növényeket részesítik előnyben, de rovarokat, tojásokat, dióféléket és még több száz más dolgot is megesznek. Elfogyasztják a húst is, előfordul, hogy elejtenek majomféléket, vagy akár kisebb antilopokat, sőt még teknősöket is, amelyek páncélját aztán a fának csapkodva törik fel.

Magas intelligenciájuk és a közösségeikben megfigyelhető dinamika régóta foglalkoztatja a kutatókat, az első komoly áttörést ezen a téren a Washoe nevű nőstény csimpánzzal, 1967-ben végzett kísérlet jelentette, amelynek során az állatot megtanították az amerikai jelnyelv mintegy 350 különböző kifejezésére. Az egyesült államokbeli Nevadai Egyetemen Washoe nem csak megtanulta a jelnyelvvel való kommunikációt, de a megszerzett tudást tovább is tudta adni a nála jóval fiatalabb Loulis nevű hímnek, akit fogadott fiaként nevelt. Alábbi felvételek Washoe nevelésének és tanításának momentumait örökítették meg, és azt, hogy az állat a jelnyelvet az emberekkel való kommunikációra használja.

Nem sokkal később, az 1970-es években a csimpánzok ismét egy addig soha nem látott viselkedéssel bizonyították, hogy jobban hasonlítanak az emberekhez, mint bármely más állatfaj. Miközben Jane Goodall, a híres primatológus a Tanzánia nyugati szélén fekvő Gombe Nemzeti Parkban élő, Kasekela nevű csimpánztörzset tanulmányozta, azt figyelte meg, hogy a csoport vezetőjének halála után a törzs egysége elkezdett megbomlani, széttöredezni. Nyolc hónap alatt a törzsből kivált, kilenc felnőttből és a több fiatalokból álló szakadár csapat elfoglalta a Kasekelaák területének déli részét, és megalakította saját klánját, a Kahamát. Charlie és Hugh, a „lázadók” közé tartozó testvérpár időnként egy hat hímből álló támadó csapatot vezetett északra, az ellenséges területre, ami egyértelmű erődemonstráció volt a Kasekela csoport felé. Az elkövetkező négy évben a konfliktus során - amelyet a Gombe Csimpánzháborúként is emlegetnek - a két rivális csoport többször tört be egymás területére, majd a konfliktus tovább fokozódott. A Kasekala csoport egyesével, lesből támadt az épp egyedül lévő Kahama hímekre.

A támadások jellemzően gyorsak és kegyetlenek voltak, egyszerre többen verték agyon a másik törzs tagjait, amelyek azonnal, vagy néhány napon belül belehaltak sérüléseikbe.

Csupán egyetlen túlélő maradt a hat eredeti, szakadár hímből, és bár egy ideig úgy tűnt, hogy szerencsésebb, mint társai, a többiekhez hasonlóan azonban végül őt is meggyilkolták. Négy év feszültség, erőszak és vérontás után a csimpánzháború 1978-ban ért véget.

Jóval később, 2013-ban, Szenegálban a kutatók egy hasonlóan véres és megdöbbentő, és talán még furcsább jelenetnek lehettek tanúi, miközben a Fongoliban élő, 30 állatból álló csimpánztörzset figyelték meg. A csapat alfahímje, Foudouko ellen puccsot hajtott végre egy fiatalabb csimpánzokból álló csoport, amikor a vezér „jobbkeze”, egy Mamadou nevű hím súlyos lábsérülést szenvedett, ezzel kiszolgáltottan hagyva Foudoukot a támadásnak. A hatalomátvétel után az exvezér száműzetésbe kényszerült, 9 hónappal később azonban visszatért a törzshöz, igaz, önmaga árnyékaként, amolyan számkivetettként. Bár az új alfahím befogadta, a csapat fiatalabb hímjei kevésbé szimpatizáltak vele, gyakran megtámadták Foudoukot, olyan hangjelzéseket adtak felé, amelyet a kutatók addig soha nem hallottak.

Végül 2013. június 15-én a kutatók az akkor körülbelül 17 éves Foudoukot holtan találták, kezét harapásnyomok és karmolások borították - ami arra utalt, hogy két másik csimpánz lefogta, miközben mások verték a fejét és a testét. A lábán tátongó seb, amely talán harapásból származott, letépte a bőre nagy részét, és valószínűleg súlyos vérveszteséghez vezetett. A törzsen belüli gyilkosság rendkívül ritka jelenség a csimpánzok között, a kutatók ezután azonban még különösebb viselkedést figyeltek meg, a kannibalizmust.

A törzs több hím és nőstény tagja is Foudouko teteméhez ment és darabokat harapott ki belőle, kitépték például a torkát, és leharapták a nemiszervét is.

Nem mindenki viselkedett ennyire ellenségesen, Mamadou – Foudouko egykori barátja – például úgy próbálta „felkelteni” egykori szövetségesét, hogy rángatta a tetemet, és közelről a halott csimpánz arcába üvöltött. Bár a kutatók nem tudják egyértelműen meghatározni, mi okozhatta az erőszakos és furcsa viselkedést, azt feltételezik, hogy a gyilkosságnak a párválasztáshoz lehetett köze, a Fongoli törzsben ugyanis a hímek száma meghaladja a nőstényekét, ami párzási időszakban gyakran heves küzdelmekhez vezet.

Amikor a csimpánzok végül békén hagyták a tetemet, a kutatók a szenegáli hatóságok felügyelete mellett eltemették azt. Ezután úgy tűnt, hogy törzs tagjai vigasztalják egymást, de nem teljesen értik, mi történt, az éjszaka folyamán többször is idegesen üvöltöttek Foudouko sírjának irányába. A kutatók szerint az, hogy a csimpánzok láthatóan féltek a tetemtől rávilágít a halálról alkotott képükre, még inkább annak hiányára, ezért több tudós úgy véli, felesleges párhuzamot vonni a főemlősök és az emberek által végrehajtott erőszakos cselekedetek között.

A csimpánzok komplex szociális hálózatáról és közösségi életükről nemrégiben nagyszabású dokumentumfilmsorozat készült Chimp Empire (A csimpánzok birodalma) címmel. Az Oscar-díjas James Reed által rendezett, négyrészes produkció az ugandai Kibale Nemzeti Parkban élő Ngogo csimpánzközösség életét követi nyomon, amely mintegy 200 egyedével a legnagyobb ismert, vadon élő csimpánztörzs. A minisorozat jelenleg is elérhető a Netflixen.

(Borítókép: Getty Images/Marc Guitard)