Kapcsolat lehet a koronavírus okozta halálozás európai statisztikái és a D-vitamin hiány között

2020 / 05 / 02 / Justin Viktor
Kapcsolat lehet a koronavírus okozta halálozás európai statisztikái és a D-vitamin hiány között
A koronavírus fertőzés szövődményeinek, a súlyosabb lefolyás esélyének csökkentésére már több vizsgálat zajlott a C vitamin bevonásával, most a D vitamin került sorra. A vírus által legveszélyeztetettebb korcsoport és a d-vitamin hiány által leginkább érintettek halmaza is egybeesik - áll egy még nem ellenőrzött, angliai kutatásban.

Korai, megerősítetlen eredmények

Az eredmény szerint, melyet a Queen Elizabeth Hospital Foundation Trust és a Kelet-Angliai Egyetem kutatócsoportja hozott nyilvánosságra a Science Alerten, összefüggést találtak az alacsony D-vitamin szint és a koronavírus fertőzés halálozási arányszámai között Európában. 

"Úgy gondoljuk, hogy tanácsos lehet a D-vitamin táplálékkiegészítő szedése a SARS-CoV2-fertőzés elleni védekezéshez"

- írja a tudományos közösség által még nem ellenőrzött tanulmány.

Egy korai tanulmány a Research Squaren már április 8-án megjelent a kutatásról, melyben megállapították, hogy a 20 vizsgált európai országban, a lakosság körében mért D-vitamin szint szoros összefüggést mutat a koronavírus okozta halálozási aránnyal. Ahol alacsonyabb volt a mért D-vitamin szint, magasabbak voltak a mortalitási mutatók.

Más okai is lehetnek a kapcsolatnak

Az ilyen keresztmetszeti jelentéseknek megvannak a maguk hátrányai, nem jelentenek sokkal többet, mint valamiféle kapcsolat létezésének feltevése. Például előfordulhat, hogy azok az emberek, akiknek szervezetében általában magasabb a D-vitamin szint, esetleg valami mást is csinálnak, ami segít kordában tartani a vírus okozta pusztítást.

Fontos tehát megjegyezni azt is, hogy a korreláció nem jelent feltétlenül okozati összefüggést is, egyszerűen túl korai lenne megállapítani hogy a D-vitamin szint emelése segíthetne-e az embereknek a gyógyulásban, épp ezért túl korai az is, hogy az egészségügyi szakemberek vitamin étrend-kiegészítőket javasoljanak.

Influenza és tuberkulózis esetében már bevált

Az eddigi tapasztalatok alapján a járványkitörés alatt a C- és D-vitamin iránti igény az egekbe szökött, az elemzők szerint azonban ez azért van, mert az emberek túlnyomó többsége karanténba került, és nem fér hozzá a D-vitamin termelést kiváltó és immunitást fokozó napfényhez.

Korábbi kutatások mindazonáltal rávilágítanak a két adatsor közötti lehetséges fontos kapcsolatokra is,  ugyanis már kimutatták, hogy a lecsökkent D-vitamin szint megemelése, csökkentheti más általánosan elterjedt légúti fertőzések, köztük az influenza és a tuberkulózis kockázatát. 

Az NHS ajánlja

Az Egyesült Királyság Nemzeti egészségügyi szolgálata (NHS) most azt ajánlja az embereknek, hogy vegyenek be naponta 10 mikrogramm D-vitamint, „mivel a nap nagy részében nem kaphatnak elég D-vitamint a napfényből”, írja a szolgálat honlapja

„Vannak olyan új hírek, hogy a D-vitamin csökkenti a koronavírus okozta betegség kockázatát” - olvasható az NHS frissítésében koronavírus témakörben, "Nincs azonban bizonyíték arra, hogy ez így lenne."

A D-vitamin

A D-vitamin főképp a napsütésnek kitett bőrsejtek által termelődik amikor a koleszterin egy formája reagál az UV-fényre. Ez egy zsírban oldódó vegyület, amelyet tápanyagként olyan ételekből nyerhetünk, mint a gomba vagy hal. A csontokban a kalciumszint fenntartásában játszott szerepe miatt ennek a vitaminnak a hiánya felelős a csontrendszeri deformációkért, például az angolkórért, valamint az olyan csont-degeneráció fokozott kockázatáért, mint ami a csontritkulás mögött áll.  A kutatók fokozatosan felfedezik a vitamin immunrendszerrel összefüggő egyéb funkcióit is, kapcsolatát az autoimmun betegségekkel és különféle immunsejtjeink D-vitamin receptorait. 

Az, hogy a D-vitamin pontosan milyen szerepet játszik a koronavírus fertőzéssel való küzdelemben - ha létezik ilyen szerepe egyáltalán - bizonyosan népszerű kutatási téma lesz a fertőzés levonulását követően.

A friss tanulmányokkal csak óvatosan

Abban mindenesetre konszenzus van az orvosok és kutatók között, hogy a szakértői értékelést megelőző egyetlen vizsgálatnak nem szabad orvosi tanácsadás alapjául szolgálnia. 2017-ben Mark J Bolland, az Új-Zélandi Auckland Egyetem orvosi kutatója és Alison Avenell az Egyesült Királyság Aberdeen Egyeteméről már felhívták rá a figyelmet, hogy körültekintően kell eljárni a tanulmányok értelmezésénél.

"A D-vitamin táplálékkiegészítés egy felkapott téma, amely szenvedélyes vitákat támaszt a széles körű alkalmazás mellett és ellene is"

- írják az elmúlt évtized kapcsolódó témájú tanulmányairól

Az eredmények bár pozitívnak tűnhetnek, de egyszerűen nincs mód arra, hogy a statisztikai eredményt pontos ajánlásokká alakítsák, amelyek az egyéni igényekre szabhatók. Még az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is óvatosan jár el azzal kapcsolatban, hogy a friss kutatásokat konkrét ajánlások alapjául használja. 

"Úgy gondoljuk, hogy ezeket csak hipotézisek felállítására szabad használni, amely aztán még megerősítésre szorul, jól megtervezett, megfelelően végrehajtott, randomizált, kontrollált kísérletekben" - írja Bolland és Avenell

Érdemes bevárni a tudományt

Az olyan kutatás, amely egyetlen, általánosan elérhető vitaminról spekulál, ami a különbséget jelentheti élet és halál között, talán vonzó lehet a reményre vágyóknak, de mindenképpen további kutatás szükséges ahhoz, hogy megtudjuk, hogyan és miért alakulnak ki ezek a minták, hogy kiegyensúlyozhassuk a vitamin táplálék-kiegészítők jelentette kockázatokat is.

A világméretű járvány tombolása közepette, amikor naponta több ezren halnak meg a betegségben, a tudomány talán lassúnak és körülményesnek tűnhet, de megéri megvárni az eredményeit. A D-vitaminról szóló tanulmány előzetes kutatási anyagát a Research Squaren tették közzé.

(Forrás: Futurism, ScienceAlert Képek: Unsplash)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Egy új elmélet szerint a Nagy Szűrő egy versenyfutás az mesterséges szuperintelligencia és a bolygóközi utazás és letelepedés között – és ebben a versenyben nem állunk épp túl jól.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.