Mind hallottunk már olyan történeteket, amikor valaki arról beszélgetett az ismerősével, hogy kutyakaját kéne vennie, aztán néhány perccel később megnyitotta a Facebookot, és az első hirdetés, ami szembe jött, egy kutyakajareklám volt. Az interneten se vége, se hossza az ehhez hasonló sztoriknak, amiknek a végkövetkeztetése mindig az, hogy az eszközeink gátlástalanul és folyamatosan hallgatják le a beszélgetéseinket, a tudtunk és beleegyezésünk nélkül.

Ez a következtetés valahol teljesen érthető. Az elmúlt években kiderült, hogy az amerikai hírszerzés nagyszabású lehallgatási akciót folytat az interneten, a Cambridge Analytica felhasználók tízmillióinak személyes adatait szivattyúzta ki a Facebookon keresztül, az amerikai kormány folyamatosan azt sulykolja, hogy a kínai eszközök kémkednek utánunk, Kínában már az utcára sem lehet úgy kimenni, hogy a mesterséges intelligencia ne ismerje fel azonnal az embert, a zsarolóvírusok pedig milliárdos károkat okoznak világszerte, így nem csoda, ha az emberek már ott is lehallgatást sejtenek, ahol ilyesmiről nincs szó.

Minek kémkedni, ha amúgy is odaadjuk az adatainkat?

A fenti jelenségről néhány hónapja Shelly Palmer írt egy elgondolkodtató cikket, aki elég racionális érveket hozott fel azzal kapcsolatban, hogy miért érezhetjük úgy, mintha az eszközeink kémkednének utánunk. A válasza különösebben nem megnyugtató, ugyanis szerinte a dolog hátterében az áll, hogy az interneten hagyott lábnyomunk mára akkorára nőtt, hogy a tevékenységeinkből származó rengeteg információ alapján az egyre okosabb és okosabb mesterséges intelligencia olyan dolgokat is ki tud találni rólunk, amire nem is gondolnánk. Miért kockáztatná bármelyik cég, hogy egy rakás törvény megsértésével lehallgassa az embereket, ha enélkül is tud rólunk gyakorlatilag mindent?

A hallgatózás ettől függetlenül még nagyon is valós jelenség, az elmúlt években például az Amazon és a Google hangasszisztenséről is kiderült, hogy a felhasználók tudta nélkül is belehallgattak a beszélgetésekbe. Ezekben az esetekben viszont nem beszélhetünk konkrét lehallgatásról, ugyanis a hangasszisztensek vagy azért hallgatóztak, mert a hívószavukra hasonló hangot hallottak, vagy azért, mert a felhasználók beleegyeztek, hogy a szolgáltatás javítása érdekében a cégek rendelkezésére bocsátják az audiofájlok egy részét (az már más kérdés, hogy egyáltalán elolvasták-e a felhasználási feltételeket, mielőtt beleegyeztek azokba).

Hogyan védekezzünk?

Ugyanakkor vannak az Amazonnál és a Google-nél veszélyesebb tényezők is, az úgynevezett "rogue appok". Ezeknek az alkalmazásoknak a trükkje, hogy a megszólalásig hasonlítanak valamelyik valódi alkalmazásra, de a céljuk kifejezetten a kémkedés, vagyis hogy megszerezzék a felhasználó érzékeny adatait. Az ilyen alkalmazásokkal szemben a legjobb védekezés, ha eleve elkerüljük őket, aminek mikéntjére a Cybershark ad néhány hasznos tippet:

• csak megbízható forrásból telepítsünk alkalmazást, ugyanis a Google Play, az App Store jellemzően kiszűri a kártevő alkalmazásokat
• olvassuk át az alkalmazás felhasználási feltételeit
• és mindig gyanakodjunk, ha az alkalmazás olyan engedélyeket kér a telefonunktól, amire látszólag nem lenne szüksége

Így derítheted ki, hogy egy alkalmazás használja a telefonod kameráját vagy mikrofonját

A szeptember 14-én kiadott iOS 14 egy elsőre nem túl feltűnő, de annál hasznosabb funkcióval bővült, ami tovább növeli a telefonunk biztonságát, egyben hatásosan csillapítja a mélyülő üldözési mániát. Egy kis narancssárga pöttyről van szó a képernyő jobb felső sarkában, ami akkor jelenik meg, ha valamelyik alkalmazás a telefon mikrofonját használja. Ha narancssárga pötty helyett zöld pöttyöt látunk, az pedig azt jelzi, hogy a kamera van használatban. Hogy működik, azt rögtön le is ellenőrizhetjük, ha megnyitjuk a telefon kameraalkalmazását.

Ha belépünk a telefon Vezérlőközpontjába, azt is láthatjuk, hogy melyik alkalmazás használta a kamerát/mikrofont, és amennyiben úgy ítéljük meg, hogy az adott alkalmazásnak erre nem lenne szüksége, érdemes visszavonni a jogosultságát. Ezt a beállításokban, az "Adatvédelmen" belül a "Kamera" és a "Mikrofon" menükben tehetjük meg, ahol tételesen fel van sorolva, hogy mely alkalmazásoknak van hozzáférésük a kamerához és a mikrofonhoz.

Bár Androidra gyárilag nem létezik ilyen megoldás, viszont ahogy arra a Tech Times felhívja a figyelmet, nem telt sok időbe, hogy valaki lemásolja az iOS 14 új funkcióját, így a Google Playről már letölthető az Access Dots nevű alkalmazás, ami pontosan ugyanazt tudja, mint az iOS-es megfelelője. Az app fejlesztője az XDA-Developers androidos fejlesztői közösség ismert tagja, aki külön hangsúlyozta, hogy maga az alkalmazás nem fér hozzá sem a telefon kamerájához, sem a mikrofonjához, és nem gyűjt semmilyen adatot.

Az alkalmazást néhány kattintással be lehet üzemelni: telepítés után kattintsunk az Access Dots felirat melletti gombra, majd a megjelenő menüben a “Telepített szolgáltatásokra” és itt az “Access Dotsra”. Kattintsunk a kis csúszkára, majd a felugró menüben az “Engedre”. Ez az engedély ahhoz kell, hogy az Acces Dots meg tudjon jelenni a képernyőn akkor is, amikor az alkalmazás a háttérben fut. Az Access Dots is képes megmutatni, hogy melyik alkalmazások használták a kameránkat vagy a mikrofonunkat, ehhez az alkalmazás jobb alsó sarkában kell a kis óra jelre kattintani. Itt ideális esetben csak a kézenfekvő alkalmazásokat fogjuk látni, mint a kamera vagy a rendszerfelület, ami akkor aktiválódik, ha a telefon le volt zárva és beállítottuk az arcfelismerést. Ha mégis gyanús appot látunk, akkor a beállításokban az "Alkalmazások" menüben, ezen belül a "Jogosultságkezelőben" tudjuk visszavonni az engedélyét. Ezt amúgy is érdemes néha átnézni, főleg akkor, ha már arra sem emlékszünk, hogy milyen alkalmazásoknak milyen engedélyeket adtunk, hiszen az appok a kamerán és a mikrofonon kívül is számtalan fontos információhoz hozzáférhetnek, többek között a névjegyeinkhez, az üzeneteinkhez vagy a tartózkodási helyünkhöz.

(Fotó: Robert Couse-Baker/Flickr, Unsplash, Bobák Áron/Rakéta.hu)