Elegáns vámpírok és hátborzongató elődjeik

A vámpírok az emberek képzeletében árnyékba burkolózó, titokzatos lények, amelyek előéletéről keveset lehet tudni - ehhez illően már a nevük eredetét is homály fedi: egyes teóriák szerint magyar, mások szerint szerb, török vagy tatár kifejezésekből származik a szó, aminek különböző verzióit számos nyelv használja a vérszívó élőhalottak jelölésére. A képzeletbeli vámpírok a kelet-európai folklór részeként régóta jelen vannak a közösségek meséiben, majd az ír szerző, Bram Stoker 1897-ben publikált regénye, a Drakula gróf válogatott rémtetteinek hatására angolszász területen, később az egész világban elterjedt a hírük és népszerűségük.

Ma már a fikciók között számtalan vámpírváltozatból lehet válogatni,

nem csak a Murnau-féle rémisztő Nosferatu vagy Lugosi Béla elegáns Drakula grófja testesíti meg a lényeket, léteznek csillogó bőrű, a napfénynek ellenálló és vegetáriánus egyedek is, néhány jellemző tulajdonság azonban a legtöbb esetben közös bennük: sápadt az arcuk, titokzatos az életmódjuk, egyszerre vonzó és ijesztő hatást gyakorolnak az emberekre és általában vérre van szükségük a funkcionáláshoz, annak ellenére (vagy éppen azért, mert) félig-meddig halottak.

Az vita tárgyát képezheti, hogy ezek a képzelet szülte vérszívók mennyire félelmetesek az emberek számára, de a "valódi" vámpírok, azaz akiket annak hittek, igazi rettegést és pánikot okoztak a környezetükben és sok innovatív módszert alkottak a hatástalanításukra. Az élőhalott, emberekre vadászó és vérrel vagy hússal táplálkozó szörnyetegek a mezopotámiai mitológia gyerekeket fogyasztó Lamastu démonától kezdve az indiai legendák csínytevő, fákról fejjel lefelé lógó vetaláján és a nyugat-afrikai asanti népcsoport megszállott Obayifo lényén át a karibi-térség loogaroo boszorkányáig a világ minden táján megjelentek különböző alakban és gyakran nagyon is létező problémákat és félelmeket reprezentáltak. A démonok jellemzően akkor kísértettek leginkább, mikor valamilyen járvány sújtotta a környéket, gyakorta raboltak el gyerekeket, akiknek régen, főként elmaradottabb térségekben rosszabbak voltak a túlélési esélyeik és sokszor kapcsolódott a megjelenésük valamilyen fajta természetellenes halálhoz, őrülethez és betegséghez. Azaz olyan dolgokkal álltak kapcsolatban, amelyek természetes nyugtalanságot teremtettek a közösségekben. A félelem pedig időnként pánikba torkollott és különös esetek történtek a hatására.

Amerikai vámpírláz

Az egyik leghíresebb eset, ami "valódi" vámpírokkal kapcsolható össze, az amerikai Exterben történt 1892-ben, mikor a környéken tuberkulózis (tbc) szedte áldozatait. A kór a 18. és 19. században Európában és Észak-Amerikában rengeteg embert érintett: a lakosság körülbelül 70-90%-a megfertőződött és sokan bele is haltak a betegségbe. Az Egyesült Államok Új-Anglia régiójában sokáig ez számított az első számú halálozási oknak és a könnyű terjedése miatt az is előfordult, hogy teljes családok tűntek el miatta. George Brown családját is ilyen vég fenyegette, a tuberkulózis ugyanis a feleségét és két lányát is elragadta, fia, Edwin Brown pedig csakugyan betegen tért haza sikertelen szanatóriumi kezeléséből. Mivel a tbc működésének feltárásán és megértésén akkoriban még dolgoztak az orvosok és nem tudták pontosan, mi okozza a kórt, a helyi lakosok fantáziája nyújtott alternatív magyarázatot az eseményekre és Exterben az az elképzelés kapott lábra, hogy Edwinből valamelyik elhunyt rokona szívja ki az életet lassan.

Egy módon tudták csak kideríteni, hogy melyikük lehet az élőhalott, akit meg kell állítani: a sírok felnyitásával.

A történet szerint Edwin egyik testvérét, Mercy Brownt a koporsó kiásása után szinte élettel teli állapotban találták meg: arca még rózsásnak tűnt a benne rejlő vértől, igaz, hogy nem sokkal az eset előtt temették el és sokáig fagyos környezetben tartották a holttestét. A meglepőnek tűnő, bár tudományosan indokolható látvány nem érte váratlanul a lakosokat, sőt, számítottak rá, elvégre felelőst kerestek a pusztító betegségekre. Mercy-t nevezték ki bűnösnek és rituálét hajtottak végre, ami hitük szerint pontot tehetett a sorscsapások végére. Kivágták a szívét és tüdejét, elégették őket, majd a hamvakkal visszatértek Edwinhez és vízzel keverve megitatták vele. A furcsa kezelés nem vált be, a fiú hamarosan meghalt és végül George Brown lett az egyetlen, aki a családból életben maradt.

Brownék története csak egy a sok közül, amelyek során az akkoriban hódító vámpírhisztéria miatt halottakat emeltek ki sírjukból, hogy ártalmatlanná tegyék őket, de ez volt az egyik legnagyobb ismertségre szert tett eset, részben azért mert alaposan dokumentálták. Christopher Klein történész a legutolsó amerikai vámpírként utal Mercy Brownra, ami annak tudható be, hogy hamarosan megszületett a megoldás a tuberkulózis megfékezésére. Robert Koch 1882-ben fedezte fel, hogy a betegséget baktérium (Mycobacterium tuberculosis) okozza és ugyan sok időnek kellett még eltelnie, hogy ez a nézet szélesebb körben ismertté váljon és előállítsák a megfelelő gyógyszert, illetve vakcinát ellene, de néhány évtizeden belül már nem volt szükség túlvilági lényekkel való hadakozásra a járvány okozta ijedtség miatt.

Modern démonok

A bajok forrásának a természetfelettiben való keresése azonban közel sem ért véget, ahogy azt egy újfajta vámpírszerű lény, El Chupacabra közelmúltbeli felbukkanása is tanúsítja. A különös szörny megjelenését először Puerto Ricóban jelentették 1995-ben: a szemtanúk két lábon álló, rémisztő külsejű teremtménynek írták le, amely élőlények vérét szívja. A környéken elhullott tehenek, birkák és egyéb háziállatok testén talált szokatlan nyomok a helyiek körében egy új démon érkezésének hiedelmét szülte és egyre több történet kezdett keringeni a lényről, amely időnként már a házakba is bejutott az ablakokon át és egyre messzebre került Puerto Ricótól.

A valóság El Chupacabrával kapcsolatban majdnem annyira különbözik a babonáktól, mint a korábbi vámpírpánikok idején: a vérszívó, illetve vérszívók ugyanis nagy valószínűséggel nem démoni lények, hanem vadállatok, akiknek rendhagyó formáját szomorú ok magyarázza. Több szakértő, köztük Barry O'Connor biológus elmondása szerint a súlyos rühösségben szenvedő prérifarkasok külseje hasonló ahhoz, amit a szemtanúk jelentettek El Chupacabraként a latin-amerikai országokban, emellett a legyengült ragadozók nagyobb valószínűséggel támadják meg a ház körül tartott állatokat, mivel valódi vadászatra nem marad erejük.

A vérszívó lény tehát a képzelet által felnagyított és eltúlzott verziója valaminek, ami valódi problémát jelent, de amíg a magyarázat nem egyértelmű és tudomány nem nyújt teljes körű, kielégítő választ az aggodalmakra, addig a tényeket a fantázia szabad szárnyalása pótolja és teremt sötétben bujkáló rémeket, amelyek ránk leselkednek.

(Fotó: Max Sparber/Flickr, Midjourney/Wikimedia Commons, ullstein bild Dtl./Getty Images)