Azt, hogy hogy is néz ki egy kiborg, mind jól tudjuk: emberi szövetek a fémvázon, öntudatára ébredő és önmarcangolásba kezdő lélek a hideg fém fogságába zárva, Arnold Schwartzenegger, ahogy az Hasta la vista, babyt tanulja a humán barátjától, míg ő maga is egyre humánusabbá nem válik. De ha konkrét definíciót akarunk adni a kiborg fogalmára, már homályosodni látszik a kép, nehéz pontos határvonalat húzni a gép-ember viszonyok között. Manapság az emberek túlnyomó többsége majdnem szó szerint össze van nőve a mobiltelefonjával és laptopjával, nem csak a kapcsolataink és munkánk színtere az online világ, hanem a legalapvetőbb önkifejezésünk és kihelyezett memóriánk is egyben. Ha holnap arra ébrednénk, hogy a Grincs eltüntette az összes technológiai eszközt a világból, valószínűleg elég bajosan húznánk ki akár egy napot is, illetve első dolgunk lenne, hogy valamilyen, bármilyen primitív eszközt a kezünkbe vegyünk, túlélésünk biztosítása céljából.
Ilyen radikális elképzelések ihlették Andy Clarkot is 2003-ban írt könyvében, a Natural Born Cyborgsban tett kijelentésére, miszerint:
„az emberi történelem nem más, mint az elménk megújításának sorozata, a beszéd és számolás kialakulásától kezdve a digitális kódolásig[…] Lehet, hogy már most kiborgok vagyunk, nem a hús és drótok kombinációjának felszínes értelmében, hanem egy sokkal alapvetőbb szintjén a humán-technológiai szimbiózisnak.”
Régimódibb nézőpontok szerint az embert csak a testébe integrált eszközözök avathatják a kiborg társadalom tagjává, az Oxford English Dictionary így definiálja őket: kiborg az a személy, akinek a képességeit a normál emberi határokat meghaladó szintre emeli valamilyen gép, ami megváltoztatja a teste működését: egy integrált ember-gép rendszer. Ha pedig a törvény szigorával tekintünk az ügyre, egyértelmű, hogy nincs különbség azok között, akik beépített pacemakerrel vagy bionikus végtagokkal élnek vagy akik velük született szerveiket használják. De van valaki, aki felülírta a szabályokat: megfelel az integrált ember-gép definíciónak és még a törvény is elismeri a létezését.
A kezdetek
A kiborg kifejezést 1960-ban találta ki Manfred Clynes, a kibernetika és az organizmus összevonásával. Clynes Nathen Kline-nal együtt a NASA konferenciájára készítette a kiborgokról szóló előadást, mely szerint az új organizmus nem csak az ember és gép egyesítése, hanem egy új szemlélet kialakítása, mely az űrhajósok túlélését szolgálja az ellenséges, ismeretlen környezetben, melyet megváltoztatni úgysem tudunk, így nekünk magunknak kell változnunk. A NASA 1963-ban adta ki a Kiborg Tanulmányt, melyben felmérték „az elméleti lehetőségét, hogy mesterséges szervekkel, gyógyszerekkel vagy hipotermiával javíthatóak-e a jövő űrutazási lehetőségei. Az önszabályozó ember-gép olyan rendszert biztosítana, mely a robotikus problémákat automatikusan megoldaná, lehetővé téve, hogy az ember szabadon gondolkodhasson, alkothasson, felfedezhessen és érezhessen.” Eredetileg ez volt a transzhumanitás célja: hogy az embert felszabadítsa a mindennapos, mechanikus feladatok bilincséből és az organikus test által szabott határok közül.
Neil Harbisson, az első, hivatalosan elismert kiborg
2004-ben következett be az az esemény, amely, még ha nem is világraszóló és mindent felülíró, de határozottan a jövőbe mutató áttörés lehet a jövőbeli gépemberek vagy biorobotok jogainak védelmében. Neil Harbisson, az ír származású, Spanyolországban nevelkedett művész a színvakságnak egy extrém verziójával, akromatopsziával született. Már fiatalon vonzotta a művészet, azon belül is a zene, így, mikor egyetemi évei alatt megunta, hogy számára a világ csak a szürke 50 árnyalatában létezik, egy eszköz fejlesztésébe kezdett, mely a hanghullámokat színekké tudja alakítani. A Plymouth Egyetem kibernetikai szakértőjével, Adam Montandonnal együtt tervezett antenna nem a fejre szerelve, hanem egyenesen az agyba ültetve működik, az orvosi etikai bizottságok azonban rendre visszautasították Harbisson kérelmét az operációra. Végül 2004-ben mégis sikerült keresztülverekednie a tervét, azonban jött a következő, az agyműtétnél jóval félelmetesebb akadály: a Központi Okmányiroda (U.K. Passport Office).
A kiborgok által nem sűrűn látogatott hivatalban nem engedélyezték az antenna szereplését az útlevél fényképen, így Harbisson hosszú hetekig tartó levelezésbe kezdett.
Végül sikerült meggyőznie a bürokráciát arról, hogy az eszköz nem idegen tárgy, hanem testének szerves, organikus része, a hivatalnokok beadták a derekukat, a fényképre felkerült az antenna, kiborg-ember 1-0.
Azóta a világ úgy emlegeti Neil Harbissont, mint az első hivatalosan, kormány által is elismert képviselőjét egy új fajnak és a művész hű is marad hírnevéhez. 2010-ben Moon Ribas koreográfussal együtt megalapította a Kiborg Alapítványt, mely a biorobotok jogi védelmével, művészetük népszerűsítésével és támogatásával foglalkozik, 2017-ben pedig a Transzfaj Társaságot, mely már a nem-emberi identitásúakat is segíti és az önmagunk szabad újratervezésének jogát hirdeti, beleértve a testünk tetszőleges upgradelését elektronikus eszközök beépítésével.
Hallgassunk egy jó kis Warholt
Ki volt az irodalom első kiborgja?
Az irodalom első kiborgja Soldier 241, 1917-ben jelent meg a Strand magazin Vér és Vas című képregényében, megelőzve ezzel a csak 1920-ban felbukkanó robotokat. Katona 241, aki 50%-ban ember, 50%-ban gép és a háború milliónyi rokkantjából gyúrták össze, teleszkópos szemmel, arany fogakkal felturbózva „egy összetört, vérző roncsból, aki semmi hasznot nem hoz az emberiségnek, hasznos embert alkotva”, egyértelműen a háborúellenes érzések szimbóluma: az eredetileg gyors lefolyásúnak gondolt háborúból visszatérő rokkantak, a klórgáz 1915-ös, vagy a tank 1916-os bevetése, a technológia romboló hatása mind-mind sokkoló hatással bírtak. Katona 241 végül létrehozója ellen fordul és megöli a neki parancsoló tisztet.
E.V. Odle 1923-as The Clockwork Man c. novellájának főszereplője is kiborg, aki méghozzá időutazásra is képes. Megérkezése az emberi világba egy krikettmeccs közepén, Arthur Withers szemei láttára ismerős lehet akár Douglas Adams könyvéből is, a Clockwork Man noha félig komédiának szánták, nagy hatást gyakorolt a későbbi írókra. A novella végül a kiborg lét hátrányainak bemutatásával és a technológia dehumanizáló aspektusaira rávilágítva zárul: a kiborg, véletlenül rányitva Arthurra és Rose-ra, visszaemlékszik az emberi lét előnyeire és sírni kezd. „ Most már emlékszem arra a régi ügyre[…] De a szétválasztási folyamat kiment a divatból. Szétválasztani magad kicsi részekre, amik ugyanolyanok lesznek felnőve, mint te magad- utódok, így hívták őket[…] Nincsenek gyerekek. Nincs szeretet. Semmi más, mint haladni előre örökre, forogva a végtelen űrben és tudásban.”
De Harbissonnak nem a sci-fi filmek sötét, humanizmust fenyegető céljai vannak az emberi test átformálásával: ő elsősorban művész, aki a világ megismerésének, a tudat kiterjesztésének modern határait feszegeti. „Kiborgnak lenni nem csak egy életreszóló döntés”- mondja –„hanem művészi állásfoglalás is. Úgy kezelem a testem és agyam, mint egy szobrot.”
Az antenna pedig érdekes kísérletekre ad lehetőséget: nem csak „színhallásra” alkalmas, hanem fogja az elektromágneses sugárzást, a telefonhívásokat vagy a netet is. Konkrétan a világhálóra tud csatlakozni vele wi-fi kapcsolaton keresztül, a barátai pedig képeket és videókat küldhetnek egyenesen az agyába, megváltoztatva és kiszínezve akár az álmait is. A művész rendszeresen hallgat alkotásokat, csak éppen nem Chopint vagy Mozartot, hanem Monet és Picassot.
„Szeretem Warholt és Rothkot hallgatni, mert nagyon tisztán kivehető a dallamuk. Egy Da Vinci vagy Velazquez festmény, az egymáshoz közeli árnyalatok használata miatt viszont úgy hangzik, mint egy horrorfilm betétdala.”
Az emberek számára nem feketék vagy fehérek, hanem a narancs különböző árnyalataiban pompáznak, Amy Winehouse piros, a telefonhívások zaja zöld. Komponált már zeneművet Charles herceg, James Cameron vagy Tim Berners-Lee portréjából is, letapogatva arcvonásaikat antennájával, majd a vibrációkat hangjegyekké alakítva. De vannak gyakorlatiasabb alkalmazási területek is: mióta az „eyeborg” (így nevezi az antennát) képes érzékelni az infravörös vagy ultraviola fényt is, kevesebb problémája van a nyári leégéssel. „Ha magas UV sugárzást detektálok, elhalasztom a napozást. De ilyenkor szeretek az erdőben sétálni. Azt gondolnánk az erdő nyugodt hely, de a hangos és éles hangú UV virágokkal igazából nagyon zajos tud lenni.”
Harbisson szerint a jövő a 3D nyomtatású szervekkel, a DNS alapján kiválogatott utódokkal vagy genetikai modifikációkkal egyetemben az érzékelésünk és kollektív kommunikációnk totális megváltozását is hozhatja.
„A kibernetikával egyesülve úgy érzem, én magam vagyok a technológia. Manfred Clynes 1960-as kiborg definíciója szerint ahhoz, hogy képesek legyünk a túlélésre új környezetben, nem a környezetet, hanem magunkat kell megváltoztatni. Most már megvannak az eszközeink hozzá[…] Már az elején járunk fajunk reneszánszának.”
Ez a cikk eredetileg 2019.12.04-én jelent meg a Rakétán.
(Fotó: Getty Images)
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR