Ki kellett rúgnia a szélvédőt a sofőrnek, így tudott csak kimenekülni a kigyulladt Teslájából

2022 / 05 / 23 / Palotai Nándor
Ki kellett rúgnia a szélvédőt a sofőrnek, így tudott csak kimenekülni a kigyulladt Teslájából
Egy csaknem vadonatúj Tesla Model Y kapott lángra Vancouverben, szerencsére a helyszínre érkező tűzoltók hamar el tudták oltani a kigyulladt autót.

Alig nyolc hónapja vásárolta meg a tulajdonosa azt a Tesla Model Y-t, mely az alábbi videóban kap lángra és lesz végül a tűzoltók aznapi feladata. A sofőr Jamil Jutha elmondása szerint a múlthét pénteken történt incidens során a Tesla egy hibaüzenet megjelenését követően másodperceken belül leállt, majd az utastér pedig elkezdett megtelni füsttel. Mivel a Tesla nem volt áram alatt, így sem az ajtókat nem lehetett kinyitni, sem pedig az ablakokat nem lehetett kinyitni. A sofőr végül az ablakot rúgta ki, így sikerült elhagynia a járművet. Ezt követően a tűzoltóság körülbelül öt perc múlva megjelent, és pillanatok alatt eloltották a közben már lángra kapott autót.

Az esetről az elektromos járművekkel, és az elektromobilitás témakörével foglalkozó Electrek is beszámolt. Az oldal cikkében felhívják rá a figyelmet, hogy ugyan az igaz, hogy a Teslákban az áramellátás megszűnésével párhuzamosan használhatatlanná válnak az elektromosan működtetett ajtók és ablakok, azonban erre az esetre az ajtók fel vannak szerelve kézi nyitásra is alkalmas kilinccsel, amit ezek szerint a pánikba esett sofőr nem talált meg. Az Electrek újságírója külön kiemeli azt – amire szerinte ez az eset is rávilágít – hogy a modern, sokszor egészen újszerű megoldásokkal felszerelt elektromos autók tulajdonosai sok esetben nem veszik rá a fáradtságot, hogy megismerjék járművük pontos felépítését, illetve biztonsági felszereléseit, funkcióit, illetve ezek működését.

Az Electrek cikke alapján az elektromos autók átlagosan nem gyulladnak ki többször benzines társaiknál, illetve ezek nagyobb többsége súlyos balesetek kapcsán fordul elő. Fontos megjegyezni azonban, hogy egyes esetekben az elektromos autók nem baleset, hanem töltés közben, vagy – mint a fentebbi eset során – maguktól gyulladnak ki. Ez bekövetkezhet akár az akkumulátor hibájából is, a fenti esetben azonban még nem került megállapításra, hogy mi okozhatta a tüzet. Arról, hogy az elektromos autók vajon gyakrabban robbannak-e fel, mint benzines társaik, egy hosszabb cikkben már oldalunkon is írtunk. A rendelkezésre álló információ alapján általában az elektromos autók gyártási hibára visszavezethetően gyulladhatnak ki, azonban erre az esély rendkívül kicsi, gyakorlatilag kisebb, minthogy villám csapjon az emberbe.

(Fotó: Sons of Vancouver Distillery / Youtube)

Tényleg tűzveszélyesek az elektromos autók? Az elektromos autók két okból szoktak kigyulladni. Vagy baleset következtében, vagy csak úgy. Pont, mint a benzinesek.


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.