Kiadták az engedélyt Lengyelország első atomerőművének megépítésére

2023 / 09 / 26 / Bodnár Barna
Kiadták az engedélyt Lengyelország első atomerőművének megépítésére
Anna Moskwa, éghajlatvédelmi miniszter múlt pénteken jelentette be, hogy megkezdődhetnek az atomerőművek építési munkálatai. A tervek szerint 2040-ig három, összesen 9 GW kapacitású atomerőművet építenek majd.

A lengyel Környezetvédelmi Főigazgatóság (GDOS) szerint az erőmű építése és üzemeltetése nem lesz káros hatással a környezetre,  írja az Euronews. A hivatal arról is biztosított mindenkit a közleményében, hogy a projekt nem fogja negatívan érinteni a Natura 2000 területeket, és nem fog hozzájárulni a természetes élőhelyek állapotának romlásához.

Az Egyesült Államokkal kötött megállapodás értelmében a pittsburghi székhelyű Westinghouse Electric fogja végrehajtani az első erőmű megépítését. A munkálatok 2026-ban kezdődnek majd, az első reaktor várhatóan 2033-ban léphet üzembe. Ez a reaktor 1-1.6 GW kapacitással rendelkezik majd, a varsói kormány tervei szerint azonban összesen hat reaktort hoznak létre 2040-ig, amelyek együttes teljesítménye 6 és 9 GW között lesz, amivel közel 8 millió háztartás energiaellátását biztosítják.

Lengyelország 2005 óta fontolgatja az atomenergia bevezetését, de számos pénzügyi és politikai akadály hátráltatta a folyamatot. Az Egyesült Államok jelentős pénzügyi támogatásával és részvételével zajló „Phoenix Projekt” keretén belül több, kisebb moduláris reaktor építését tervezik szerte az országban, a közelmúltban, ezen a területen elért eredmények és az energiaválság hatásai azonban Európa-szerte felkeltették az érdeklődést és a politikai akaratot is az atomenergia iránt.

 

A remények szerint az atomerőművek lehetővé teszik az ország számára, hogy eltávolodjon a jelenleg az energia 69 százalékát adó széntől.

A lengyel kormány álláspontja, hogy az atomenergia fontos az energiabiztonság szempontjából, ezt a lengyel miniszterelnök Mateusz Morawiecki is megerősítette, emellett rámutatott, hogy az államnak stabil energiára van szüksége, amely biztosítja az ország áramtőzsdétől és a villamosenergia-piactól való függetlenségét. Ezt a törekvést támasztotta alá az a történelmi fordulópont 2020 szeptemberében, amikor Lengyelország - Európa vezető széntermelője - bejelentette, hogy végleg felhagy a széniparral, és 2049-ig az összes szénbányáját bezárja.

Bár Lengyelország tett lépéseket a megújuló energiaforrások elterjesztésének irányába is, ezt azonban jelentősen hátráltatja az ország fejletlen villamosenergia-hálózata, amelynek fejlesztése a becslések szerint legalább 25 milliárd eurós beruházást igényel.

(Borítókép: Getty Images/Anton Petrus)


memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
Véget ért a memoQ Lányok napja, ami 2019 óta segíti a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy igazán kiteljesedjenek karrierjükben.
Itt tart ma a szexipar, nézz körül a Vágyaim.hu-nál, milyenek 2024-ben az okos-szexeszközök!
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
Véget ért a memoQ  Lányok napja, ami 2019 óta segíti a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy igazán kiteljesedjenek karrierjükben. Szenzitíven és nyitottan álltak a fiatalokhoz, kérdezték őket a digitális trendekről is: a TikTok az új YouTube, a Facebook régóta a boomereké, chatelni pedig már csak Instagramon szokás – beszámoló
Mikrofarmokkal tervez újfajta életmódot divatba hozni egy amerikai cég
Mikrofarmokkal tervez újfajta életmódot divatba hozni egy amerikai cég
Az árát nehezen hozza be, de állandóan kéznél lévő, vegyianyagmentes zöldségeket biztosít a bárhol elhelyezhető mikrofarm, ami az öntözésen kívül önállóan működik.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.