A mobilkommunikációs hálózatok generációi az első generáció (1G) 1979-es megjelenése óta rendszeresen, átlagban 10 évenként váltják egymást, pontosabban évtizedenként jelenik meg az újabb generációs változat, ami egy darabig együtt létezik az előző generációkkal, majd azok szép lassan kikopnak mellőle. Mivel az 5G-t 2019-ben kezdték bevezetni globálisan (Magyarországon 2019 októberében indult), ezért lassan elérkezik az idő, mikor már a 6G világába léphetünk be - a cégek pedig aktívan dolgoznak is érte, hogy ez a pillanat minél előbb elérkezhessen.
A 6G hálózatokat többek között az Ericsson is fejleszti, a vállalat pedig most Magyarországon is megnyitotta a 6G Laborját a budapesti R&D központjában, ahol a kulcsfontosságú 6G-funkciókkal kapcsolatos fejlesztési feladatokra koncentrálnak. A 6G az Ericsson elmondása szerint a folyamatosan fejlődő 5G Core technológiára épül, és nagyban támaszkodik a felhőalapú rendszerek, az automatizáció, a nyílt interfészek, valamint a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás gyors fejlődésére. A hatodik generációs hálózatok már a 2030-as évek igényeire szabva működnek majd, vagyis a hatalmas adatforgalmat, a mobil- és IoT-eszközök egyre emelkedő számát, az autonóm közlekedési rendszereket és számos más különleges felhasználási területet is tudnak majd támogatni és szolgálni.
“A jövőbeli 6G hálózatok összekapcsolják a fizikai dolgokat, az embereket és a tevékenységeket egy teljesen kiber-fizikai világban, ahol a ma ismert digitális és fizikai világ egyesül.
Ez új módokat kínál majd a körülöttünk lévő világgal való kapcsolatra, új lehetőségeket a bárhonnan történő kapcsolódásra, valamint új élményeket a távoli helyek és kultúrák megtapasztalására. Mindezzel a 6G megteremti egy emberközpontúbb, fenntarthatóbb és hatékonyabb jövőbeli társadalom alapjait.” - vallja az Ericsson, ami a főbb felhasználási területeket többek között a
terén látja.
A 6G tehát olyan változásokat hoz, ami a világot működtető alapvető infrastruktúrát nagyban érinti, de nem feltétlenül lesz a “hétköznapi felhasználók” számára egyből látható. A 6G spektrumát illetően “a 6G a spektrum széles, többrétegű fúzióját foglalja majd magában, amely kiterjed a mai alacsony-, közép- és milliméteres hullámsávokra (mmWave) épülő hálózati rácsra, aminek alapját a kulcsfontosságú centiméteres hullámtartomány (cmWave) új frekvenciasávjai képezik, amely nagy kapacitást és jó lefedettséget biztosít, kiegészítve a szub-terahertzes (sub-THz) tartománnyal, amely rendkívül nagy adatátviteli sebességet és széles sávszélességet kínál.” - mondja az Ericsson.
A budapesti 6G Labor megnyitóján a szakértők főként a 6G-vel együtt még inkább előtérbe kerülő automatizáció és a mesterséges intelligencia témakörével kapcsolatban osztották meg elképzeléseiket, kiemelve, hogy az automatizálás nagyon fontos szerepet játszik majd a jövő rendszereiben, de egyúttal nagy kihívásokat is hoz magával, többek között a kiberbiztonságot illetően. A 6G hálózatok szerves részét képező mesterséges intelligencia tekintetében lényeges szempontot jelent, hogy megtanuljuk jól használni - csak így nyújthat igazi segítséget a feladatok megoldásában, amelyek között az adatelemzés, a képfelismerés, a chatbotok, a sokkal hatékonyabb elemzések terén tud megmutatkozni a hasznossága, de remélhetőleg sem ez, sem az automatizáció nem vezet az emberek háttérbe szorításához.
“Az elektromosságot annak idején nem azért találták fel, hogy spóroljanak a gyertyán, a mesterséges intelligenciát sem azért találták fel, hogy spóroljanak az embereken.”
- mondta el Matjaž Beričič, a Telekom Slovenije hálózatért és infrastruktúráért felelős vezetője.
Az Ericsson elképzelése szerint a 6G jövőjének fontos részét képezi az emberközpontú hozzáállás. Ahogy azt Boráros András, az Ericsson Magyarország kutatás-fejlesztési vezetője elmondta:
“Azzal a céllal nyitottuk meg a budapesti 6G Labort, hogy tudományos áttörések helyszíne és egyben a gyakorlati innováció műhelye is legyen.
A munkánk nem csak arról szól, hogy felkészüljünk az 5G utáni világra, szeretnénk valóban hasznára lenni a társadalomnak. Azon dolgozunk, hogy az emberek a jövőben minél hatékonyabban tudjanak kommunikálni, együttműködni egymással.”
(Fotó: Ericsson, geralt/Pixabay)