Egy friss tanulmány szerint ugyanis a szobrot eredetileg több mint ezer éve öntötték Kínában, ráadásul temetők őrzésére szánták. És hogy miként került Velencébe? A válasz: meglepően kalandos úton-módon – feltehetően Marco Polo családjának kereskedelmi kapcsolatai révén.

„Velence tele van rejtélyekkel, de az egyikre már fény derült: Szent Márk „oroszlánja” kínai, és megjárta a Selyemutat” – mondta Massimo Vidale, a Padovai Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

A szeptember 4-én az Antiquity folyóiratban megjelent kutatás a szoborhoz használt bronzot a kelet-ázsiai térségre vezeti vissza az ötvözetben található parányi ólom mennyiségének elemzése alapján. A csapat kilenc ponton vett mintát a szoborról, és tömegspektrometriával mérte az ólomizotóp-arányokat. Mivel a bronz – főként réz és ón – gyakran tartalmaz az ércképződés geológiáját tükröző ólomnyomokat is, ezek az izotópos „aláírások” az eredetről is árulkodhatnak. A globális referenciaadatokkal összevetve az oroszlán profilja a Jangce alsó szakaszának lelőhelyeihez illeszkedett; ez a térség rézben, vasban, cinkben és aranyban egyaránt gazdag. Korábbi vizsgálatok a Shang-dinasztia (kb. Kr. e. 1600–1050) tárgyait is ehhez a lelőhelyhez kapcsolták – ami tovább erősíti a kínai szálat.

Ha ez nem lenne elég, a stiláris jegyek is összecsengenek a kémiai adatokkal. A 11–14. századi európai középkori oroszlánokkal szemben a velencei alak inkább a Tang-kori (i. sz. 618–907) zhènmùshòu típusra emlékeztet: monumentális „sírőrökre”, hibrid vonásokkal – oroszlánszerű orr és sörény, hegyes fülek, szarvak és felemelt szárnyak. A velencei oroszlánon több ilyen jellegzetesség is felfedezhető – ráadásul a szobron található fémes „hegek” alapján az alkotás eredetileg rendelkezhetett egy vagy két szarvval, amelyeket később eltávolítottak.

Ahogy már fentebb szóba került, a szerzők szerint elképzelhető, hogy a szobrot Niccolò és Maffeo Polo – Marco apja és nagybátyja – szerezték be, akik a 13. században megjárták a Selyemutat, ott kereskedelmi lerakatokat létesítettek, sőt éveket töltöttek Kubiláj kán udvarában is. A kutatók feltételezése szerint a két velenceinek alighanem csak elnagyolt elképzelései lehettek arról, hogyan néz ki egy oroszlán; a kínai temetőfigura pedig nagyjából megfelelt annak a képnek, amely az állatok királyáról a korabeli Itáliában élt, így a két kereskedő darabokban hazaszállította.

„A (velencei) Köztársaság új, erőteljes szimbólumának elterjesztésére irányuló általános erőfeszítések részeként” – írják a kutatók – a testvérek „átalakíthatták a szobrot egy (megfelelő távolságból szemlélve akár) hihető szárnyas oroszlánná”, amelyet később egy helyi fémműves pedig Szent Márk attribútumaival látott el.

A szerzők ugyanakkor óvatosságra intenek: „Természetesen ez csak egy lehetséges forgatókönyv… A szó most a történészeké.”

Hogy a történészek mit sütnek ki mindebből, az még a jövő zenéje, de annyi biztos, hogy a laboratóriumi eredmények és a művészettörténeti érvek meglepő összhangban vannak – ami akár egészen új megvilágításba helyezheti Velence leghíresebb állatalakját.

(Kép: Wikimedia.Commons)