Kína humanoidok tömeggyártásába kezd néhány éven belül

2023 / 11 / 05 / Bobák Zsófia
Kína humanoidok tömeggyártásába kezd néhány éven belül
A kínai kormány november 2-án tette közzé legújabb kiadványát a humanoid robotok fejlesztéséről.

A kínai gazdaság fejlődésének jövője nagymértékben függhet az emberszerű robotok fejlesztésétől a kínai kormány szerint, erre utal legalábbis az az iránymutatásként szolgáló kiadvány, amit pár nappal ezelőtt jelentetett meg az Ipari és Információs Technológiai Minisztérium. A dokumentumban vázolják azokat a lépéseket, amelyeket az ipari szereplőknek meg kell tenniük a robotizáció gyorsítása és a humanoidok fejlődésének javítása érdekében és amelyek segíthetnek nem csak felzárkózni a többi országhoz a humanoidokkal kapcsolatos fejlesztésekben, hanem meg is előzni őket a versenyben.

Kínában, akárcsak a világ sok más pontján, az emberszerű külsővel felruházott gépek fő felhasználási körét az ipari környezetben való alkalmazásban, a veszélyes munkák elvégzésében és a háztartásban való segédkezésben látják, vagyis azokban a munkakörökben, amelyekben vagy a munkaerőhiány pótlását vagy a humán dolgozók testi épségének védelmét oldanák meg a robotokkal, esetleg a humán munkásokat szabadítanák fel a repetitív feladatok kényelmetlenségei alól. Emellett persze szerepet játszhat a profitszerzés is, mivel a gépek fáradtság, betegség és egyéb hátráltató tényezők nélkül tudnak dolgozni non-stop módon, bár egyelőre a stabilan működő, járni is tudó és kaotikus környezetben is boldogulni képes emberszerű robotok bonyolult előállítása miatt egy-egy ilyen gép beszerzése költséges lehet. Ma még a legfejlettebb humanoidok is viszonylag lassan mozognak emberi munkatársaikhoz képest, ezért az emberek leváltása teljes mértékben a robotok által néhány évig még biztos nem fenyegeti a legtöbb cég dolgozóit.

A humanoidok alkalmazásának jelenlegi állapotán szeretne azonban változtatni a kínai kormány, hogy hamarosan már sokkal nagyobb szerepet kaphassanak a gazdasági növekedés elérésében. Az Ipari és Információs Technológiai Minisztérium (MIIT) célkitűzése szerint 2025-re már a humanoidok tömeggyártását, 2027-re pedig a nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt kell megvalósítania a robotikai gyártóknak és ennek elősegítésére a hardver mellett a szoftverek fejlesztésére is hangsúlyt kell helyezni, főként a robotok agyának, a mesterséges intelligenciának és a nagy nyelvi modelleknek a létrehozása terén.

A humanoidok, az Egyesült Államokhoz és Japánhoz hasonlóan, Kínában is többféle területen megjelentek az elmúlt években, de sok vállalat a konkrét, gyakorlatias feladatok ellátásának célja helyett inkább szórakoztató jelleggel készíti az emberszerű gépeket. Az augusztusban Pekingben megrendezett World Robot Expón a robotköltőktől kezdve a robotpandákon át az élethű mimikával felvértezett robotfejekig sokféle gépet mutattak be a cégek, köztük a Xiaomi humanoidját és a Dreame Technology univerzális robotját és hozzá tartozó robotkutya társát is, amelyek a jövőben, ha megvalósul a kínai kormány terve, már nem csak kuriózumot, hanem hétköznapi segítőtársat jelenthetnek az emberek számára.

(Fotó: Xiaomi, Fourier Intelligence)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.