Kipróbáltuk a hús nélküli Whoppert, és még élünk
2019 / 11 / 12 / Bobák Áron
Kipróbáltuk a hús nélküli Whoppert, és még élünk
Magyarországra is megérkezett a Rebel Whopper, amiben a marhahúst növényi alapú pogácsára cserélték. Az USA-ban imádják, de vajon jogos-e ez a nagy rajongás?

Hogy mekkorát fordult a világ néhány év alatt, azt jól mutatja, hogy 2019-re kifejezetten hip lett azzal reklámozni egy terméket, hogy "hús nélküli". Persze emlékszünk még az időkre, amikor minden gyerek oda volt a szójafasírtért, de a húsnélküliség az elmúlt évtizedekben azért általában egyet jelentett a borzalmas ízzel és az olthatatlan hiányérzettel. A gyorsétteremláncok ebből a szempontból különösen hendikepes helynek számítottak, ahova vegetáriánus húst nem emberfogyasztó csak akkor tette be a lábát, ha ostorozni akarta magát a bűneiért.

Aztán jött a Beyond Meat és az Impossible Burger és elérték azt, ami addig elképzelhetetlennek tűnt: olyanok kezdtek el rajongani a növényi összetevőkből készült álhúsért, akiknek egyébként semmi bajuk nem volt az állatok késsel és villával való elfogyasztásával. Ebben minden bizonnyal komoly szerepet játszott, hogy kiderült, hogy a vörös hús mértéktelen fogyasztása nem csak az egészségre, de az egész bolygóra is káros. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének jelentése szerint az állattartás felel az üvegházhatású gázok kibocsátásának 14,5 százalékáért, ebből pedig a szarvasmarhatenyésztés a kétharmadáért. Magyarul az üvegházhatású gázok 9,5%-a azért van kibocsátva, mert tehenet eszünk. Ahogy a világon egyre több ember döntött úgy, hogy jobban szeretne élni, és hogy az unokáiknak se egy föld alatti bunkerben kelljen dekkolnia, amíg a Föld rendbe hozza, amit elcsesztünk, úgy lettek egyre népszerűbbek a húsra hasonlító nem-húsok.

És így érkeztünk el oda, hogy 2019. november 12-én végre Magyarországon is ehetünk olyan vegetáriánus hús nélküli Whoppert, amiben nem sajt vagy valami kukoricából összerakott trutymó van a hús helyén, hanem igazi hamburgerhúsnak tűnő valami. A Burger King ezt az Impossible Burger nagyzoló elnevezése nyomán Rebel (azaz lázadó) Whoppernek nevezte el, szóval a világ megmentői a jelek szerint eléggé rászoktak a kattintásvadász nevekre, talán még egy "nem hiszed el, hogy milyen burger" hiányzik a palettáról. A hazai húsmentes Whopperbe való pogácsát egyébként nem az Impossible Burger, hanem a holland The Vegetarian Butcher készíti, de a honlapjukon található információk alapján hasonló összetevőkből dolgoznak, elsősorban szójából (Frissítés: a Burger King szerint a legfőbb összetevők a fenntartható szója, búza, növényi olaj, fűszernövények és hagyma).

A műhúsos hamburger valószínűleg Magyarországon is elég erősen kezdett, az Arany János utcai Burger Kingben legalábbis az eladólány ezt mesélte nekünk. "Volt, hogy egymás után tízen kértek ilyet" - mondta, és még azt is hozzátette, hogy nem teljesen érti, mert hát nem nagyon különbözik a sima Whoppertől. Ez már felkeltette az érdeklődésünket, hiszen a Rebel Whoppernek éppen az lenne a lényege, hogy lehetőleg semmiben se különbözzön a sima Whoppertől.

De tényleg olyan, mint az igazi?

Állagra mindenképpen, a növényi pogácsáról ránézésre biztosan nem mondanánk meg, hogy nem marhahúsból van. Ez persze nem sokat jelent, hiszen tegye fel a kezét, aki evett már Whoppert azért, mert jól néz ki benne a hús, de ha a cél az illúzió, akkor a vizuális része 10/10.

Meglepő módon a növényi pogácsa ízre is egészen hozza a valódi húspogácsa érzését. Ami elsőre feltűnt, hogy jóval olajosabb és kicsi rágósabb is, ezzel együtt viszont kevésbé tömör. Az igaz, hogy a fűszerek és a grillezés ellenére nem annyira húsízű, mint a valódi hús, de nem is szójaízű. Ha választanunk kéne, valahova a kettő közé tennénk. A növényi pogácsa íze kevésbé markáns, mint a marhahúsé, de ez nem feltétlenül negatívum, inkább ízlés kérdése, hogy kinek melyik jön be. Az összkép kevésbé whopperes, ha valamihez hasonlítani akarnánk, akkor távolról inkább az egyik konkurens cég mamutos hamburgerére emlékeztet, ha emlékszik még rá valaki.

A lényeg, hogy a Rebel Whopper után egyáltalán nem éreztünk csalódott elégedetlenséget, az összkép pedig egyáltalán nem rossz. Az biztos, hogy ha a növényi alapú hús ennyit tud, akkor arra még jó ideig várhatunk, amíg egy közepesen átsütött steakhez sem kell teheneknek meghalnia, és igazán akkor működne a dolog, ha a Burger King összes hamburgere kapható lenne "rebel" kiadásban is, de ha valakit eddig csak az alternatíva hiánya tartott vissza attól, hogy lemondjon a húsos Whopperről, az most már különösebb áldozathozatal nélkül megteheti.

Frissítés: a cikk korábbi verziójában tévesen állítottuk, hogy a Rebel Whopper vegetáriánus. A Burger King hivatalos válasza szerint: "A Rebel pogácsa is a Burger King füstös ízét adó grillen készül, csirke és marha húspogácsák után. Emellett a Whopper tartalmaz majonézt is, így a termékre nem mondhatjuk azt, hogy vegetáriánus, sem pedig azt, hogy vegán."


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.