A falu, ahol karanténos napjainkat töltjük, a futárok napi listájának a végén van. Amikor délután 4-5 körül telefonálnak, már eggyel fásultabban kérdezik, hogy vajon otthon vagyunk-e, mint tennék reggel 9 tájékán. Egyrészt, mert aznap már körülbelül száznyolcvanszor kérdezték meg ugyanezt másoktól, másrészt, mert a válasz remélhetőleg tízből nyolcszor az volt, hogy "hol lennénk?". Csörgött a telefon, jött a kissé fásult hang, majd percekre rá a hozzá tartozó ember, és az őhozzá tartozó gépjármű. Amikor a Move-ot tartalmazó csomagot a kezembe kaptam, rögtön éreztem, hogy rég volt karnap a karantén kondiban: a doboz nehéz volt. Átvétel. Elköszönés. Kézfertőtlenítés. Csomagbontás. Kézfertőtlenítés.

Aztán neki is lehetett állni beüzemelni a Move-ot.

Illetve neki lehetett volna állni, ugyanis a tárgy, amellett, hogy nehéz, könyörög érte, illetve személyiségéből fakadóan inkább visszafogottan, de határozottan kéri, hogy simogassák, méginkább: simítsák. Jó ránézni, jó megfogni. Azt is elfogadnám, ha törékeny lenne, de nem az: IP56-os a por- és cseppállósága, és az ütéseket is jól bírja. Ettől függetlenül könnyeznék, ha valaha a kerti slag akciórádiuszába kerülne vagy túlságosan a konyhapult szélére pakolnám.

Nekem korábban nem volt dolgom Sonos hangcuccokkal, bár valószínűleg a "hangcucc" szó használata blaszfémia ezekre a termékekre alkalmazva. A zenehallgatás előtt fülzsíroldóval bűvészkedő szakavatottak biztosan fel tudnak sorolni többtucat szebben szóló hangfalat, de az biztos, hogy a cég neve gyakorlatilag azonos az egyszerűen és elegánsan megtervezett, és ugyanilyen egyszerűen és elegánsan, vezeték nélküli szinkronban működő audio komponensekkel (Mennyivel szebb, mint a "hangcucc". Semennyire.).

A telepítési folyamat pedig mindehhez tökéletesen hozzácsiszoltatott. Elvileg.

A fekete-fehér app kettőt kérdez, én ugyanennyit válaszolok, és már működik is a Move. Egészen addig, amíg a ház másik felébe át nem viszem, ahol a WiFit már egy kicsit másképp hívják. Vagy amíg az AirPlay-t ki nem próbálnám. Két perc öröm után teljes tanácstalanság. A hátam mögött pártucat router telepítéssel ott álltam, mint Skype-nagyi Lutonban, és visszasírtam a Bluetooth-párosítás csodálatosnak egyáltalán nem csodálalatos, de ennél azért kiszámíthatóbb élményét. Utóbbira amúgy volna lehetőség, mert a Move a Sonos első Bluetooth-szal is működő hangfala, de a szolgáltatások java csak WiFi-n kereszül elérhető, a BT csak menekülőút a strandon, ha addig nem érne el a router jele.

Amikor egy szerencsés, ám nehezen felidézhető nyomkodási szekvencia végén megoldottam a problémát, vagy az önmagát, vettem egy mély levegőt, elhatároztam, hogy a hangfal a ház egyik felében lesz tesztelve. Ezután nekiálltam összebarátkoztatni a Move-ot a Spotify-jal - mert a Sonos appját össze lehet lőni az összes, általam ismert stream szolgáltatással, hogy aztán azon belül irányíthassuk a lejátszást, ha akarjuk. A Sonos saját, Sonos Radio nevű megoldását még ennél is egyszerűbb beüzemelni; a Tilostól a BBC Radio 1-ig mindent megtalálni benne, amire az ember gondol, amikor rádiózni támad kedve.

Hang és akksi

Ezt a két dolgot terveztem számon kérni a Move-on. A hang azért nehéz kérdés, mert ez a hangfal valóban felülről érkezik: nem a húszezres (és imádott) Wonderboomunkkal vagy az iPhone 11 beépített hangfalával kéri, hogy összehasonlítsák. Azokat fölényesen kimosolyogja. Sokkal inkább a nappalink hatalmas sztereó hangfalainak minőségét idézi meg azzal, ahogy kinéz, amennyit nyom, és amennyibe kerül. Azzal, ahogy szól, már nem teljesen: korrektül kijönnek belőle a dalok, a basszus nem tűnik el félúton, legfeljebb elnyomja a középső hangtartományt, de óriási meglepetésekre kár számítani. Nem lesz basszusszegény a Daft Punk Random Access Memories-e, lehet élvezni az Incognitót, kifejezetten érződik az élő koncert atmoszférája az LGT búcsúkoncertjén. A kert megtelik zenével, még akkor is, ha nincs a piros tartományban a hangerő csúszkája, de a háttérrádiózáshoz szokott rokonokat azért meg tudjuk buktatni a vakteszten, ha nem áruljuk el nekik, hogy a kisebb, olcsóbb Bluetooth hangfal szól-e, vagy a Move. Persze ha odafigyelünk, bőven érződik a különbség, különösen zárt térben - de a két termék ára közti hatszoros szorzó (24.000 forint VS 139.000 forint) miatt ez nem érdem, inkább elvárás.

Van, hogy az embernek jobban jön egy táskarádió mint egy ghetto blaster.

Például, ha közlekedne vele, és nincsenek túl széles vállai. A Move ugyanis amellett, hogy három kilót nyom, és akkora, mint két doboz tej, akksiidőben nem nyújt maradandót. Az ígért tíz órát hozza - pont úgy, mint az aprócska Bluetooth-hangfalak. A kertbe még simán kiviszi az ember, de kirándulni már nem ezzel mennék. És talán ez a Move legnagyobb baja. Nem igazán találja a helyét.

Azok, akiknek már van egy szépen beállított Sonos rendszerük és a lakásuk nagyobb ötven négyzetméternél (a két érték valószínűleg gyakran együtt mozog), szinte biztosan jól járnak a Move-val, hiszen végre lesz egy hangfaluk, amit magukkal vihetnek oda, ahova amúgy nem telepítettek hangfalakat. Akik épp most állítják össze a tökéletes Sonos kombinációt, szintén cseréljenek ki egy vezetékes dobozt egy Move-ra, hiszen legalább fel lehet kapni, ha kell. Másoknak viszont érdemes egy kicsit többet dilemmázniuk azon, hogy vajon a WiFi előnyei (a remek hatótáv, a gyors válaszidő, a tökéletes szinkron, vagy a bejövő hívások miatt nem megszakadó zene) és az átlagnál jobb hangminőség ellensúlyozzák-e a Move 3 kg-ját és 139.000 forintos árát.