Kockázatos módon avatkoztak be a Voyager 1 működésébe a mérnökök

2025 / 05 / 19 / Bobák Zsófia
Kockázatos módon avatkoztak be a Voyager 1 működésébe a mérnökök
A Voyager 1-en robbanás történhetett volna nemrégen, de szonda megúszta, és továbbra is működik.

A Voyager 1 és a Voyager 2 szondák a hetvenes évek óta távolodnak a Földtől folyamatosan körülbelül 56 000 km/h-ás sebességgel, és jó pár éve a csillagközi térből küldik adataikat a földi irányítóközpont számára. A két űrszonda több tudományos berendezését is lekapcsolták már az évek alatt az energiával való takarékoskodás céljából, de az eredeti tíz műszerből három-három még mindig üzemképes az űreszközök fedélzetén.

A szondák azonban egyre több problémával szembesülnek az idő múlásával, legutóbb pedig a Voyager 1-en kellett egy olyan hiba elhárítását megoldani, ami akár nagyon rosszul is elsülhetett volna.

A szondán több hajtómű is található, amelyek közül az egyik az antennák irányba állásért, és így a megfelelő kommunikációs kapcsolat fenntartásáért felelős, azonban ez a hajtómű 2004-ben leállt. A NASA csapatának döntése alapján ekkor, a probléma vizsgálata és javítása helyett inkább átváltottak a tartalékhajtómű használatára, többek között azért is, mert akkor még nem sejtették, milyen hosszú életű lesz majd a strapabíró űrszonda. A Voyager azonban azóta is száguld az űrön át, és a tartalékhajtóművének üzemanyagcsövei lassanként eltömődnek a melléktermékként keletkező szilícium-dioxid felgyülemlése miatt. Hogy még időben biztosítsák a Voyager további működőképességét és az antennáinak megfelelő irányzásához szükséges hajtóművek egészségét, a mérnökök úgy döntöttek, hogy újravizsgálják a 2004-ben rejtélyes módon csődöt mondó hajtómű ügyét, és megpróbálják feléleszteni, mielőtt még a tartalékhajtómű végleg eltömődik.

Az elképzelés szerint a hajtóműnek mindössze egy aprócska, könnyen kezelhető gondja akadt húsz évvel ezelőtt: az áramkörök zavara miatt a melegítő berendezések kapcsolója rossz pozícióba állt, így tulajdonképpen a probléma megoldásához csak egy kapcsolót kellett volna átkattintani. Ez azonban csak egy elmélet volt, a gyakorlatban nem is bizonyult olyan egyszerűnek a művelet. Amennyiben a javítási kísérlet alatt a szonda navigációs eszköze (ami az irányzékul szolgáló csillagot követi) véletlenül elmozdult volna, ezzel automatikusan beindítva a szonda hajtóművét, az robbanást generált volna a Voyageren, beláthatatlan következményekkel. Végül, március 20. előtt, a NASA mégis megpróbálta kivitelezni a tervet, és elküldték a parancsot a szondának. Az üzenet 23 óra alatt ért el a messzi űreszközhöz, majd ugyanannyi időbe telt a válasz beérkezése, de a jelek szerint a művelet sikerrel zárult: a Voyager 1 nem robbant fel, a kapcsoló átállt, a melegítő berendezések újra dolgozni kezdtek, így a hajtómű működése újra biztosítva van.

A Voyager 1 és a Voyager 2 jelenleg nem tud kommunikálni a Földdel, mert az egyetlen antenna, amin keresztül ezt megtehetnék, a Deep Space Station 43, május óta felújítás miatt szünetet tart, de augusztusban és decemberben egy rövid időre bekapcsolják, ekkor pedig kiderülhet, minden rendben zajlik-e a közel fél évszázada repülő szondákkal.

(Fotó: NASA/JPL-Caltech)


Az Űrhaderő rejtélyes X-37B gépe példátlan kvantumeszközt juttatott fel az űrbe
Az űrben valaha kipróbált legerősebb kvantumalapú inerciális érzékelő.
Innen érkezhet legnagyobb eséllyel földön kívüli jel az űrből
Innen érkezhet legnagyobb eséllyel földön kívüli jel az űrből
De csak akkor, ha az esetleges közvetítés nem lézerekkel történik.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.