Ahogy menetelünk a jövő felé, úgy növekszik egyre inkább az emberiség igénye olyan ökoházakra, ami egyszerre ad választ a klímaváltozás és az olcsóbb lakhatás problémájára. Egy brooklyni székhelyű építészeti cég meglépte ezt, és egy teljesen egyedi, kívül-belül környezettudatos otthont tervezett az USA közkedvelt üdülőhelyén, Cape Codon - igaz, egyelőre csak látványterv szintjén.
Különös módon a ház ötletét a fejlábúak osztályába tartozó kalmárok adták: Selim Vural, a cég vezetője úgy gondolta, hogy ha az állat képes 'újratölteni' magát, és az így keletkező fénnyel elvakítani áldozatait, akkor ez a technika lakóépületeknél is alkalmazható.
A Vural Studio dombba épült háza egyedi dizájnjával beleolvad a környezetébe, és csak a tengerről nézve felismerhető. Az épület saját napelemrendszerrel és miniatűr szélturbinákkal van felszerelve, melyek jóval több tiszta energiát termelnek, mint amennyi a ház összfogyasztása.
A rendkívüli energiahatékonyságot a dombra építés tette lehetővé, ugyanis már eleve a homok geotermikus hője fedezi az energiaszükséglet nyolcvan százalékát. Tervezői a fenntartható otthonok következő generációjának nevezik a dűneházat, és szerintük a cégeknek komolyan bele kell állnia a hasonló épületek tervezésébe, ha eredményesen akarunk fellépni a klímaváltozás ellen. A koncepció egyúttal magában foglalja az abszorpciós építőanyagokkal és a talajtechnikával kapcsolatos legújabb kutatásokat is:
"A mostanáig lezajlott technológiai fejlesztések nemcsak, hogy sok szempontból mentőövet dobtak a világnak, de segítségükkel sikerült idáig eljutnunk: a technológia által vezérelt mezőgazdaság, a talajmérés, a szénelnyelő építőanyagok, és az intelligens távvezérlésű eszközök egyaránt segítenek minket visszajutni oda, ahová valójában tartozunk, vagyis a természetbe." - olvasható a Designboom.com-on.
(Fotó: Vural Studio)
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR