Mikor Thomas Parnell 1927-ben nekikezdett a szurokkal való kísérletének, valószínűleg nem gondolta volna, hogy valódi tudományos szenzációt és Guinness-rekordot teremt, de a vizsgálat, pusztán rendkívüli hossza miatt, mára mégis egészen speciális pozíciót foglal el a tudományos jellegű projektek között. A Pitch Drop Experiment lassúságán kívül nem sok mindennel tud kitűnni az anyagkutatások világában, de ez az egy jellemző elegendőnek bizonyult a világhír eléréséhez.

Parnell, az ausztrál Queensland Egyetem fizika professzora 97 évvel ezelőtt felmelegített egy adag szurkot és egy üvegtölcsérbe helyezte, amelynek lezárta az alját. A kísérlet gyakorlatilag ekkor startolt el, de az események csak három évvel később, 1930-ban vettek lendületet, mikor a fizikus levágta a tölcsér végét és a sűrű, fekete anyag elkezdhetett kifelé áramlani. Az ezt megelőző évek szimplán a szurok leülepedésével teltek el, de aki arra számított, hogy a projekt ezután magasabb fokozatba kapcsol és látványos változások történnek az üvegben, annak csalódnia kellett, a szurok olyan lassan haladt át a szűk nyíláson, mintha valójában nem is mozdulna.

A kutatás lényege azonban éppen ez volt: bizonyítani, hogy a szilárd halmazállapotúnak tűnő anyag tulajdonképpen folyadékként viselkedik.

Parnell a projekttel az emberiség által gyakran használt, hétköznapi anyagok nem mindennapi jellemzőire szerette volna felhívni a figyelmet és demonstrálni, hogy még az egyszerű szurok is rendelkezik különleges tulajdonságokkal. Ahhoz, hogy a szurok viszkozitásának mértékére fény derüljön, sok időre volt (van) szükség, mert az anyag olyan "lassú", hogy a tölcsérből lassabban folyik ki, mint ahogy a kontinensek mozognak.

"Ausztrália évente 68 millimétert halad észak felé. Ez az egyik leggyorsabb kontinens, már ami a kontinensek vándorlását illeti."

- mondta el Andrew White, a Queensland Egyetem professzora egy interjúban - "A szurokcsepp legalább tízszer lassabban mozog ennél."

A szurok magas széntartalmú anyag, amit lepárlással nyernek ki különböző prekurzor vegyületekből (például gyantából, kőszénből) és szobahőmérsékleten lényegében szilárd anyagnak tűnik, annyira magas a viszkozitása. A viszkozitás egy folyadék belső súrlódását jelenti, minél nagyobb az értéke, annál nehezebben mozdulnak el a folyadékrétegek és annál lassabban folyik az anyag. A szurok viszkozitásának meghatározásában éppen ezért játszik nagy szerepet az ausztrál kísérlet, mivel más módokon nehéz pontosan megfigyelni a kiemelkedően nagy viszkozitású matéria mozgását. A vizsgálatok alapján már kiderült, hogy a szurok viszkozitása a víznél esetenként akár 200 milliárdszor is nagyobb lehet.

A szurok tempójára jellemző, hogy a tölcsérben a legelső cseppnek nyolc évbe telt, hogy kialakuljon és elszakadjon az anyag többi részétől és a sebesség nem változott sokat az évtizedek során. Az elmúlt 97 évben a világ átesett egy világ-, és egy hidegháborún, feltalálták az elektronikus számítógépet, az internetet és az okostelefonokat, amelyek mindegyike alapjaiban formálta át az életet, széles körben elterjedtek az aszfaltozott autóutak és az emberiség elért az űrbe is, de a queenslandi szurokból mindössze kilenc csepp készült, a tizedik éppen formálódik és már csak évek kérdése, hogy leessen.

A kísérlet unalmas napjaiba a cseppenések hoznak színt, izgalmat és titokzatosságot, a lecseppenés pillanatát ugyanis 2014-ig senkinek nem sikerült a saját szemével megfigyelni és néha csak egy hajszálon múlt, hogy az esemény tanúk nélkül zajlott le. Miután Thomas Parnell 1948-ban elhunyt, a tölcsért egy szekrényben hagyta, ahonnan John Mainstone fizikus szedte elő miután 1961-ben megérkezett a Queensland Egyetemre. A Szurokcsepp Kísérlet ismeretségét lényegében Mainstone alapozta meg, amikor kiállította a tölcsért, hogy mindenki láthassa, majd lassanként egyre több élmény kezdett kapcsolódni az egyszerű projekthez: 1988-ban például még az Ausztráliában megtartott Világkiállításon is szerepelt. Éppen ezen az rendezvényen vált el a hetedik csepp és az egyetem leírása szerint Mainstone, aki vigyázott a szurokra, azért csúszott le a régóta várt eseményről, mert elment egy italért. A hetedik csepp ebben az öt percben esett le (a cseppek a másodperc tizedrésze alatt válnak el, mikor eljön az idő). A fizikus ezután már biztosra ment és 2000-ben felszerelt egy kamerát a kísérlet közelében, ami minden pillanatot rögzített, hogy a nyolcadik csepp ne lóghasson meg a kíváncsi tekintetek elől.

A kamera egy hiba miatt nem működött, amikor 2000. november 8-án leesett a nyolcadik csepp.

A Szurokcsepp Kísérlet körüli élet a 2000-es években megélénkült - 2003-ban bekerült a Guinness-rekorderek közé, mint a leghosszabb laboratóriumi tudományos kísérlet, majd 2005-ben megkapta az Ig Nobel díjat, amit azoknak a tudományos kutatásoknak ítélnek oda, amelyek először megnevettetnek, majd elgondolkodtatnak. A díjat átvevő John Mainstone elmondta: a projektet Parnell lehetséges, hogy a kvantumforradalom által ihletve hozta létre, azért hogy bizonyítsa, a dolgok nem mindig azok, aminek elsőre látszanak. A szurok rendkívül lassú mozgását azóta a webkamerás közvetítésnek köszönhetően egész tömegek nézik és a 2014-ben bekövetkező kilencedik cseppet, először a kísérlet történetében, sikerült élőben megfigyelni. Bár az a csepp rendhagyó módon esett: csatlakozott a nyolcas csepp végéhez már a szurokmasszától való elválása előtt jóval. A cseppek leesése között eltelt időt többek között a hőmérséklet befolyásolja, a légkondicionálás bevezetése például lassította a szurok mozgását hűtő hatása révén.

A világ most a tizedik cseppre vár és az eseménynek már külön weboldalt is készítettek The Tenth Watch néven, ahol állandó jelleggel lehet a tölcsért nézni. Az érdeklődők azonban jól teszik, ha hosszú őrködésre készülnek, mert a leírás szerint még akár nyolc év is eltelhet az eseményig. A Szurokcsepp Kísérlet, amelyet jelenleg Andrew White professzor visz tovább, valószínűleg megéri nem csak a következő cseppet és a száz éves évfordulóját, hanem akár a kétszázadikat is, annyi szurok van még a tölcsérben. Ezért aki egy kávé elkészítése vagy egy tüsszentés miatt lemarad a legközelebbi alkalomról, annak sem kell szomorkodnia, bőven lesz még ideje bepótolni az élményt.

(Fotó: University of Queensland, UQ Physics Museum)