Jó zsaru, rossz zsaru

Minden ünnepnek megvannak a maga titokzatos, ijesztő, nem örömet, hanem büntetést hozó szimbolikus figurái, akik a rosszat képviselik a jó mellett, pontosabban a saját nem megfelelő viselkedésükre emlékeztetik az embereket. Ha az ünnep lényege az, hogy a résztvevők felidézzék a velük történt jó dolgokat, az életük és kapcsolataik pozitívumait és arra ösztönözzék magukat és egymást, hogy ezeknek a pozitívumoknak a szem előtt tartásával éljék életüket, vagyis egyfajta társadalmi, nevelő hatású célt valósítanak meg, akkor a sötétben bujkáló árnyalakoknak is megvan a maga fontos szerepe a történetben. Ők hozzák a tanulságokat, az önismeretet és önkritikát és figyelmeztetnek arra, hogy ha valóban jó dolgokat várunk a világtól, akkor meg is kell dolgoznunk érte. Ha nem, akkor akár élve fel is falhatnak.

Az ijesztő démonok között a Mikulás kísérője, a Krampusz különleges pozíciót foglal el a hagyományok tekintetében, egyrészről azért, mert nem egyértelmű, honnan is származik valójában, ősi gonoszról vagy a katolikus egyház által az ünnepekbe bevont lényről van-e szó az esetében, másrészt, mert annak ellenére, hogy sokáig főként német és osztrák területen kísértette az arra fogékonyokat, végül, főként a 21. században, mégis egyre nagyobb karriert fut be, nem utolsósorban az internetnek és Hollywoodnak köszönhetően.

A Krampusz neve feltehetően a német karom (krampen) szóból származik és az úgynevezett Krampuszfutás (Krampuslauf) hagyománya is leginkább ebben régióban, valamint a mai Ausztria, Magyarország, Horvátország és a környező területek vidéki részein örvendtek nagy népszerűségnek már évszázadokkal ezelőtt is. A feljegyzések nem mutatják pontosan, hogy a szokás mikor gyökeresedett meg, de a Krampusz kísérete egyértelműen a fagyos alpesi telek nehézségeit szimbolizálta, amikor a szarvakat viselő démoni figura felidézésével a lakosok a tél szellemeit próbálták megidézni és egyúttal elhessegetni.

A hátborzongató alak említése az 1600-as évektől szaporodott meg, mikor az egyház megpróbálta elejét venni a démon ünneplésével kapcsolatos részeg mulatozásoknak (egy időben a karácsonyt is ebből az okból tiltották be az amerikai gyarmatokon). Az, hogy ezután a Krampusz Szent Miklós, a későbbi Mikulás segítőtársává vált, már az egyház hatásával magyarázható, gyakorta előfordult ugyanis, hogy a helyi, nem keresztény szokások és az egyházi ünnepi rituálék összemosódtak és átvették egymás jellegzetes alkotóelemeit.

A fekete arcú vagy szőrű Krampusz nem minden országban jelent meg ugyanabban a formában, Hollandiában például Fekete Péter (Zwarte Piet) játszott hasonló szerepet, aki, társaival együtt, az ajándékot hozó Sinterklaas kísérője volt. Fekete Péter valószínűleg ugyanazokból az ősi pogány legendákból származtatható, mint a gonoszabb, szarvakkal és patákkal rendelkező verziója, és később vált a karácsonyi tradíciók részévé. A rossz gyerekeket a kosarában elrabló és megbüntető Krampusznak azonban létezik egy különösen rémisztő, sajátos nevelési módszerekkel dolgozó felmenője is: Perchta anyó.

Nincs kegyelem

Frau Perchta szintén német nyelvterületről származik és szintén az ünnepi időszakban kísért: karácsony tizenkét napja alatt jön el a komisz módon viselkedő gyermekekért, hogy kiszabja rájuk a lehető legkíméletlenebb büntetést. Míg a Krampusz vesszőnyalábbal, azaz virgáccsal ütötte a haszontalan kiskorúakat és csak a legrosszabb esetben ette meg vagy hurcolta a pokolba őket, addig Perchta nem finomkodott a módszerei megválogatása során és azokat, akik nem az előírások szerint viselkedtek, kibelezte és kövekkel töltötte meg a gyomrukat. A helytelen viselkedés meghatározását a helyi szokások diktálták: leggyakrabban azokat büntette a boszorkány, akik véletlenül szőni mertek az ünnepek idején, mivel ilyenkor ezt tiltott tevékenységnek számított.

Nem csak a gyerekek estek áldozatul a haragjának, hanem felnőttek is, de a gyerekek kedvelt célpontot jelentettek.

Perchta egyszerre képviselte a jót és rosszat, ezért időnként ajándékokat is osztott, különösen a keményen dolgozó emberek számára.

Perchta a szintén német származású Holle anyó alpesi "rokona" volt és ugyan a Krampusz nem egyenesen az ő legendájából alakult ki, de feltételezések szerint mégis van némi közük egymáshoz: mikor a Perchta ünneplésének szokását, a Perchtenlaufot be akarta tiltani az egyház, a hagyományhoz ragaszkodó lakosok lassan átformálták a Szent Miklóst kísérő Krampusszá a démont. A Perchtenlauf a túlzott italfogyasztás, hangoskodás és rendzavarás időszaka volt, de a jóságos alak bevonásával valamelyest megszelídült az ünnep. Perchta így, még ha fenn is maradt a legendákban az alakja, egy kevésbé ismert téli démonná redukálódott, a Krampusz viszont igazi fényes karriert futott be a világban.

A Krampuszfutásokat (Krampuszjárásokat) még ma is megrendezik bizonyos városokban, ahol ilyenkor ijesztő maszkokat húznak az emberek, hogy elijesszék a tél szellemeit, az elmúlt években készült filmek révén pedig az Egyesült Államok és sok más ország mai generációinak képviselői is megismerkedhettek a karácsony ördögi lényével.

(Forrás: LiveScience, PBS Fotó: Wikimedia Commons, Getty Images/Rykoff Collection/Fabio Lisotti/EyeEm)

Megtalálták a Mikulást ihlető Szent Miklós püspök eredeti temetési helyét A „Mikulás” eredeti sírhelye nem az Északi-sarkon található, hanem Törökországban.