Mikor 1686 karácsonyának napján Sir Edmund Andros elindult az ünnepi misére, nem számított sok jóra. Elővigyázatosságból több tucat vöröskabátos gárdistát rendelt maga mellé testi épségének megőrzése érdekében, akik az utcán tüntető „Nincs karácsony! Nincs karácsony!” szlogent skandáló, felháborodott tömegtől védték őt. A sokat megélt államférfit, Új-Anglia frissen kinevezett kormányzóját senki nem vádolhatja gyávasággal, ezúttal volt oka az ijedségre, nemrégiben törölték el ugyanis a karácsonyt tiltó törvényeket és ez hatalmas felháborodást szült a lakosság körében. Hogy az emberek miért is nem akartak karácsonyozni, az komplikált történet, része volt benne a Jézus születésnapja körüli vitának, a pogány Szaturnáliának, és politikai nézetkülönbségeknek is, de hogy jobban megértsük az ellenszenvet az egyik legbékésebb ünnep iránt, vissza kell utaznunk az időben a dickensi szaloncukros nosztalgia előtti századokba, és meg kell lesnünk közelebbről, hogyan is zajlott egy kiadós karácsonyi parti az 1600-as évek elején.
Ekkoriban nem volt még fenyőfa, nem voltak karácsonyi fények, nem volt szaloncukor és bejgli, sem Rudolf, a piros orrú rénszarvas. Az emberek Jézus születését a ma szokásosnál kicsit vadabbul ünnepelték meg, főként az akkoriban Amerika keleti partjait benépesítő gyarmatok lakosai körében, olyannyira, hogy gyakran ereszd-el-a-hajam típusú szórakozássá degradálódott a szenteste.
Az utcára kiözönlő tömeg nyilvános eszem iszom mulatsága már nappal kezdetét vette, a hideg ellen pedig semmivel sem lehetett jobban védekezni, mint egy kiadós kupicával.
A szegényebbek kolduló körútra indultak a tehetősebbek házaihoz az ún. wassailing szokása szerint: ételt és italt kértek a háziaktól, cserébe pedig tósztot mondtak jótevőik egészségére. Azonban, ahogy a karácsonyi jó hangulat a tetőfokára hágott, az esetleges elutasításban részesített kéregetők nem éppen keresztényi szellemben reagálva az este hátralevő részében borsot törtek a házigazda orra alá, néha pedig egyenesen verekedésbe kezdtek. Az erőszakba torkolló események inkább a Szaturnáliák szellemét idézték, mint a betlehemi csillag megjelenésének áhítatát, nem véletlenül, az eredeti pogány, a sötétség felett diadalmaskodó fényt ünneplő fesztivál időpontjára szándékosan időzítette I.Julianus pápa a keresztény ünnepet, hogy annulálja az istentelen szokásokat, csakhogy az össznépi ünneplés tradíciója erősebbnek bizonyult az új ceremóniáknál.
A Bibliához szigorúan ragaszkodó új-angliai puritánok ezért is ellenezték a karácsonyt, hiszen a szentírás sehol nem tesz említést Jézus születésének pontos időpontjáról, így a szemükben ez felért egy blaszfémiával.
Az utcán randalírozó, illuminált állapotban egymást püfölő tömeg látványa sem emelte túlzottan a karácsony renoméját, de volt egy másik, kevésbé keresztényi aspektusa is az ellenérzéseknek.
Az amerikai gyarmatokra érkező első telepesek az angliai vallási üldöztetés elől menekülve próbáltak minél messzebbre kerülni az anyaországtól, majd, miután kemény munkával, indiánok és betegségek által fenyegetve sikerült megvetni a lábukat az új hazában, és kiépíteni a közösségeiket, joggal érezték úgy, hogy megérdemlik a szabadságot és függetlenséget. Az Angliában ekkor uralkodó I. Károly kemény kezű elnyomó hírében állt, mikor aztán Oliver Cromwell megdöntötte hatalmát 1649-ben, a szigorú katolicizmusnak is véget vetettek. Az óhazában ekkor tiltották be a karácsony ünnepét, és ennek híre lassan átkelt az óceánon és elérte a keleti partot is.
Új-Anglia puritánjai a rájuk kényszerített zsarnokság elleni lázadás szimbólumaként 1659-ben követték az angol forradalmárok példáját, és Massachusetts Kolónia vezetősége határozatba adta az ünnep eltörlését.
Ettől kezdve két évtizeden át a 25.-ei munka-és iskolaszünetnek vége lett, december 24.-ének estéjén nem volt önfeledt mulatozás, sőt, aki csak a hatóságok hallótávolságán belül boldog karácsonyt mert kívánni, vagy bármilyen más módon sugallni, hogy szívéhez nőtt az ünnep, az öt shilling büntetésre számíthatott, ami abban az időben nem kis összeg volt. Még a tradicionális húsos pite is áldozatául esett a törvény szigorának, mint ahogy az alkohol fogyasztása is.
„Ezennel elrendeltetik az ítélőtábla és a hatóságok által, hogy bárminemű észlelhető formája a karácsonynak, lett légyen az a munka elhagyása, dőzsölés, vagy akármi más, az előbb említetett okok által igazoltatván, minden ilyennemű tevékenységet folytató 5 schilling megfizetésére köteleztetett a megye számára.”
– szólt a Massachusetts Bay Colony bírósága által kiadott közlemény.
Angliában, Cromwell 1658-as halálával és II. Károly trónra kerülésével kezdetét vette a restauráció és a barokkos túlzások közepette a katolicizmus is visszacsábította a híveit a templomokba, a karácsonyt pedig 1660-ban rehabilitálták. Az óceán túlsó felén 1681-ig tartotta magát az ünnepellenes hangulat, de végül itt is felemelték a tiltást.
Azonban, nem hivatalosan, a karácsony bojkottálása továbbra is a politikai tiltakozás formájának számított, a protestáns vezetők pedig továbbra sem nézték jó szemmel a fenyőágakkal díszítés vagy ajándékozás pogány szokását.
A ma már jól ismert formája az ünnepnek: a mértéktelen vásárlás, a reklámdömping, a vallás helyett a fogyasztás fókuszba kerülése valamikor az 1800-as évek elején kígyózott be a szokások közé, majd jött Dickens Karácsonyi Éneke 1843-ban, és humanitárius hozzáállásával egy életre gyertyafényes idealizmusba öltöztette a meleg hangulatú, családi körben töltött, csupa jóra ösztönző ünnepet. Ulysess S.Grant volt az első amerikai elnök, aki 1870-ben hivatalos ünneppé nyilvánította a karácsonyt, hogy a polgárháború után egyesítse valamiképpen a még mindig széthúzó északot és délt. Azóta pedig nincs megállás, a néha már októberben induló mulatság úgy összenőtt az életünkkel, hogy nehéz elképzelni, milyen lehetett a távoli Amerika távoli múltjában, mikor december 25.-e csak egy újabb szürke hétköznapot jelentett az embereknek, bejgli nélkül.
Ez a cikk eredetileg 2019.12.23-án jelent meg a Rakétán.
(Forrás: Mental Floss Fotó: Wikimedia Commons, Flickr/dave, Piqsels)