Huszonegy ország, ötvenhárom kutatási helyszín, negyvennyolc ökológus. Ennyien vágtak bele a lándzsás útifű expedícióba, köztük Dr. Annabel Smith, a Queensland Egyetem elismert kutatója. Tőle tudtuk meg, hogy az útifű bár eredetileg Európában őshonos, mégis a világ számos helyén előfordul, még a legszárazabb, legforróbb égöveken is. A szakértők pedig tudni akarták, hogyan lehetséges ez. A változatos helyszíneken sok ezernyi útifű életútját követték a magkezdeménytől kezdve pusztulásuk napjáig, miközben megszámlálták a növények által hozott virágokat és magvakat, majd az azokból kikelt magokat. Mindemellett DNS-vizsgálatokat végeztek, amelyekből szerették volna megtudni, pontosan hány tő útifű került ki az öreg kontinensről. Vizsgálataik eredménye minden előzetes tudásukat felülírta, ugyanis mint kiderült:

"Az útifűre bizonyos ökológiai szabályok egész egyszerűen nem érvényesek"- mondja Dr. Smith.

Ha pedig már itt tartunk, az ökológusok a természet működéséről szintén megannyi elméletet alkottak több évtizedes kutatási eredményeik alapján. Ezek egyike, hogy milyen összefüggés jellemzi a genetikai sokféleség és az adott faj populációjának mérete közti különbséget.

„A kisebb populációk génjei kevésbé változatosak, ellenben a nagyok, amelyek sok utódot, (esetünkben magot) hoznak létre, genetikailag is sokfélék. Ez elég unalmasan hangzik, mégis ez az evolúció alapja, a nagyobb genetikai sokféleségből pedig könnyebb alkalmazkodóképes géneket találni a változó körülmények között, amit adott esetben egy új környezet, vagy a klímaváltozás jelentenek.”

Az útifűről kiderült, hogy eredeti élőhelyén a környezeti körülményektől -hőmérséklet, csapadék, satöbbi- a növény genetikai sokféleségétől, és nem a populáció méretétől függött. Ahogy arra is fény derült, hogy a világ megannyi helyén elterjedt invazív útifű növény több alkalommal benépesítette az adott környezetet.

Az újonnan betelepült, mondhatni „törvénysértő” növények szinte minden más növényhez képest könnyebben alkalmazkodtak.

Yvonne Buckley, a dublini Trinity College professzora, a vizsgálatok koordinálója a DNS-elemzések eredményeit taglalta; kiderült, hogy az útifű ausztrál, új-zélandi, dél-afrikai, japán és észak-amerikai elterjedése több alkalommal megtörtént, az új populációk pedig gazdagították a már meglévők genetikai sokféleségét. Továbbá kiemelte, hogy

„Fontos felismernünk, hogy a többszöri betelepítés az invazív növények genetikai sokféleségét a keveredések útján megnöveli, így ezek sokkal sikeresebben tudnak meghódítani új területeket, hatalmas károkat okozva a helyi ökoszisztémákban, gazdaságokban. Ugyanilyen fontos az is, amit pont az invazív növények vizsgálatával deríthettünk ki: miként képesek az őshonos növények a klímaváltozáshoz ilyen jól alkalmazkodni."

Hogy pontosan mit jelent ez? Elsősorban azt, hogy egy fajnak nem feltétlenül kell nagy méretű populációval rendelkeznie ahhoz, hogy alkalmazkodóképes legyen, ehhez már néhány kisebb populáció keveredése is elég.

(Forrás: Queensland Egyetem, PNAS, Fotó: Pixabay)