A füstugrók olyan nők és férfiak, akik arra specializálódtak, hogy a földön nehezen, vagy egyáltalán nem megközelítenhető lángok ellen harcoljanak. Ha egy sűrű – például kanadai - erdőség közepén egy villám, vagy óvatlan kempingező miatt tűz üt ki, a gyorsaság és hatékonyság kulcsfontosságú tényezők a tűz terjedésének megfékezésében.

Az ejtőernyős tűzoltók 1939 óta tevékenykednek az Egyesült Államok területén, azóta körülbelül 5 ezer ember kapott hivatalos engedélyt a hivatás gyakorlására, jelenleg pedig mintegy 450 füstugró áll készenlétben összesen 9 amerikai bázison. Az Egyesült Államokon kívül Oroszországban és Kanadában sem ismeretlen az ejtőernyős tűzoltás fogalma, utóbbi országban sajnos jelenleg sem unatkoznak a füstugrók, ugyanis Kanada január óta rekordot döntött az erdőtüzek számában: idén eddig mintegy 5.700 tűz pusztított több mint 137 ezer négyzetkilométeren.

Bár olykor helikoptereket használnak arra, hogy a tűzoltókat a nehezen megközelíthető területekre juttassák, ők nem ejtőernyővel ugranak a helyszínre, mint a füstugrók, hanem a helikopterek leszállnak és gyorsan kirakják a lánglovagokat, vagy azok a földre ugranak, miközben a jármű a talaj felett lebeg. Mivel ezzel a módszerrel közel sem tudnak annyi embert szállítani és olyan gyorsan eljutni a tűzhöz, mint merevszárnyú repülőgépekkel, a kanadai British Columbiában dolgozó füstugrók például egy átalakított DC-3-ast használnak, amiben egyszerre akár 13 ejtőernyős lánglovag is elfér.

Miután egy különlegesen kiképzett, tapasztalt csapattag kijelöli a tűz közelében lévő földi helyszínt, a tűzoltók kiugranak az akár 900 méteres magasságban haladó repülőgépből, a felszerelésüket pedig külön dobják utánuk. A kanadaiak esetében az eszközök között van négy láncfűrész, kéziszerszámok, négy nehéz szivattyú, 1829 méternyi tömlő és 48 órára elegendő víz a csapat minden tagjának. Minden füstugrót ballisztikus kevlárruhák védenek az éles tárgyak, faágak, valamint az intenzív hővel szemben, sisakjaik pedig hálós arcvédővel rendelkeznek, de sokan közülük extra „páncélzatot” is viselnek, például hokis, vagy motocross védőfelszerelést. Az ejtőernyővel együtt egy füstugró körülbelül 40-50 kilogramm plusz terhet visel a bevetés során.

Tűzcsapok és tűzoltóautók híján a füstugrók úgynevezett tűzszakaszt hoznak létre a tűz terjedésének megállítására. Ez egy olyan zóna, amelyet a tűz haladási irányában a fák és a bozótok kivágásával és hosszú árkok ásásával alakítanak ki, hogy elválasszák a tüzet az azt tápláló, éghető anyagoktól.

Ez a hivatás tehát enyhén szólva sem könnyű, ahogy az a kiképzés sem az, amit elvégezve füstugrónak hívhatja magát a kalandvágyó és elkötelezett jelölt. Jellemzően olyanok jelentkeznek a különleges egységbe, akik már legalább 2, de gyakrabban 6-7 éve küzdenek a lángokkal „hagyományos” körülmények között. A tréning alapvető előkövetelménye, hogy fizikailag és mentálisan is csúcsformában legyen az illető. Az alkalmassági teszt része például, hogy a jelölt képes legyen egy 50 kilogrammos csomaggal a hátán kevesebb, mint 90 perc alatt közel 5 kilométeres távolságba jutni. A tanoncoknak a képzés első napján át kell menniük a füstugrók fizikai kiképzési vizsgáján is. A teszt bizonyos számú felülést, fekvőtámaszt és húzódzkodást tartalmaz, illetve a jelölteknek 11 perc alatt kell teljesíteniük egy 2 és fél kilométeres futást is. A vizsgázóknak egyhuzamban kell teljesíteniük a feladatokat, az egyes gyakorlatok között csupán 5 perces szüneteket tarthatnak.

A tréning során természetesen gyakorolják a biztonságos landolást és az ejtőernyős manőverezést is. Ennek érdekében a leendő füstugrók sok időt töltenek a beszédes, "csonkító" becenevű szimulátorban, amely a magasból ejti le őket, hogy megtanulják, hogyan kell szakszerűen esni és „kigurulni” a becsapódás erejét, hogy sértetlenül megússzák a földet érést. Ezen kívül a kiképzés alatt elsajátítják a sürgősségi orvosi ellátást is, és mondhatni, szabókká is válnak, mivel ők felelnek saját ejtőernyőik, zsákjaik és overáljaik karbantartásáért.

Bevetéskor – különösen a nehezen megközelíthető, távoli helyeken - az egyéb ellátmányukkal együtt néhány napra elegendő élelmiszert is magukkal visznek. Ez biztosítja, hogy ők - és a műveletet irányító koordinátor - a tűzoltásra koncentrálhassanak, és ne kelljen az utánpótlás miatt aggódniuk. A mobilitás, a rugalmasság és az önellátás a füstugrók legnagyobb előnyei közé tartozik.

A füstugrók többféleképpen is bevethetők. Míg az állandó bázisok az erdőtüzekre hajlamos régiókban találhatók, ha a tűzveszély különösen nagy, akkor a tűzoltók még ennél is közelebb telepíthetők a potenciális helyszínhez. Akár állandó, akár ideiglenes bázison kapják a riasztást, az ejtőernyős lánglovagok a hívás beérkezésétől számítva átlagosan 15 perc alatt a helyszínre érkeznek, bár a különlegees körülmények, vagy a speciális eszközökre való igény meghosszabbíthatja ezt az időtartamot.

Amikor nincs szükség ejtőernyővel történő bevetésre, a füstugrók a földi személyzet tartalékaként is szolgálhatnak, amennyiben azok túl kevesen vannak, vagy ha szakértői segítségre van szükségük. Amikor a tűztevékenység alacsony, a füstugrók koordinálhatnak különféle természeti erőforrás-projekteket, például előírt égetéseket és ösvénykarbantartást, vagy tűzvédelmi szakemberként, tisztviselőként is dolgozhatnak.

(Borítókép: Mike McMillian)