Látványos animációval magyarázza el a NASA, miként kerülnek vissza a Földre a minták a Marsról 2022 / 11 / 20 / Felkai Ádám

Miként kerülnek vissza a Földre a Perseverance által vett minták? A NASA és az ESA szerint az egyik legambiciózusabb űrbeli misszióval. A felsőfokú jelző valószínűleg nem túlzás: a küldetéshez több űrhajó szinkronizált munkájára lesz szükség. A küldetés tehát a Perseverance roverrel kezdődött meg, amely a mintákat összegyűjtötte. Ezt követően fog az úgynevezett Sample Return Lander a Jezero-kráter közelében vagy magában a kráterben landolni. Érdekesség, hogy a Landerben akad egy mini-rakéta, és a szerkezet egyben mobil kilövőállomásként is működik. A mintákat a Mars felszínéről két Ingenuity-szerű helikopter gyűjti majd össze, és juttatja el a Landerhez (az animációból egyébként kimaradt ez a fázis). Ezt követően az említett rakéta elhagyja a vörös bolygót (immár tehát a mintákkal feltöltve), amelyet aztán befog egy, a Mars körül keringő űrhajó – a mintákat végül ez utóbbi szállítja a Földre, amire a következő évtized elején kerülhet sor. A Földön aztán már jól felszerelt laborokban lehet ezeket a mintákat tanulmányozni, így végre választ nyerhetünk a régi kérdésre: akadt-e valaha élet a Marson? (Forrás: NASA)
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Harminc éve menekült meg a Hubble Űrteleszkóp a kudarctól
Harminc éve menekült meg a Hubble Űrteleszkóp a kudarctól
1993. december 2-án indult útnak az Endeavour űrsikló a Hubble Űrteleszkóp felé, hogy végrehajtsák azt a kritikus fontosságú javítást az űreszközön, ami nélkül a teleszkóp sosem tudta volna várt tudományos célját beteljesíteni.
Egy magányos csillag mentheti meg a Földet, amelyen a felszíni életnek sokkal kevesebb ideje maradt, mint azt hinni szokás
Egy magányos csillag mentheti meg a Földet, amelyen a felszíni életnek sokkal kevesebb ideje maradt, mint azt hinni szokás
Kevesebb az időnk, mint azt hinni szokták: a Föld már jóval ezelőtt lakhatatlanná válhat, hogy a Nap vörös óriássá alakulna. Szerencsére megmentheti a bolygót, ha egy elhúzó csillag letéríti a Földet a pályájáról vagy akár ki is szabadítja a Naprendszerből.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.