Légi Selyemút épül hazánk és Kína közt, az Alibaba logisztikai cége pedig már meg is jelent az országban

2021 / 04 / 28 / Felkai Ádám
Légi Selyemút épül hazánk és Kína közt, az Alibaba logisztikai cége pedig már meg is jelent az országban
A most aláírt megállapodásnak köszönhetően a Budapest Airport és a Csengcsou Nemzetközi Repülőtér összekötésével hazánk a tervek szerint hosszútávon Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává válhat.

A Budapest Airport, a kínai Henan Airport Group (a Csengcsou Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője) és a CECZ / Utlink kínai-magyar üzleti és logisztikai fejlesztő vállalat együttműködési megállapodást írt alá, és ennek célja az említett „légi Selyemút” létrehozása – olvasható a Budapest Airport sajtóközleményében. A megállapodás másik célja mind a két repülőtéren dedikált logisztikai központok létesítése a két ország közti áruforgalom kiszolgálására. Mint arról a Világ Gazdaság megemlékezik, szemben egy sor európai uniós repülőtérrel Ferihegyen minden adott a cargoüzletág bővítéséhez, vagyis rendelkezésre állnak elsősorban olyan tényezők, mint a szabad futópálya-kapacitás és kiterjedt repülőtéri területek.

Láthatóan tehát nagy a mozgolódás Ferihegyen, és ennek egy markáns része a kormány „keleti nyitás” politikájának a része, ami szerint hazánk lehetne Kína régiós elosztóközpontja. Mint a már említett sajtóközlemény írja: a cél, hogy „a két repülőtér a kínai és a teljes kelet-közép-európai térség kiemelkedő légi cargo kapujává lépjen elő, lehetőségeket kínálva a piaci szereplők, például az Alibaba csoport számára”. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár mindezzel kapcsolatban a következőképp fogalmazott: „Magyarország a kormány tervei szerint Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává válhat. E stratégiai törekvés úgy váltható valóra, ha az Európa és Távol-Kelet között mozgó áruk minél nagyobb hányada hazánkon keresztül éri el úti célját”.

A légi Selyemút mögött a szervezőtevékenységet a következő vállalatok végzik: a Budapest Airport (BUD), a Csengcsou Nemzetközi Repülőtér (CGO), valamint a CECZ / Utlink Central European Trading and Logistic Cooperation Zone logisztikai fejlesztő vállalat, míg a megvalósításhoz magyar oldalról fontos támogatást nyújtott a Külgazdasági és Külügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal központi és Repülőtéri Igazgatósága, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Magyar Posta Zrt. és a Ghibli Kft. is. Az együttműködés a gyakrolatban a következőképpen fest: a CECZ/Utlink csoport szervezésében tavaly októberben közvetlen Csengcsou-Budapest-Csengcsou légiáruszállító járat indult, és ez heti három alkalommal, a Hainan Airlines üzemeltetésével közlekedett. Ez 2021 márciusában további heti két, Boeing 747 típusú géppel teljesített járattal bővült. Mostanra pedig a 100. üzemeltetett járaton is túl van a két repülőtér. A következő lépés pedig, hogy mindkét reptéren dedikált árukezelő szállítmányozó raktárak létesültek: a henani repülőtéren 2021 februárjában adták át a Budapest Exkluzív Tengerentúli Terminált, Budapesten pedig a Cargo Cityben tegnap adták át a Zhengzhou Exkluzív Tengertúli Terminált.

A Budapest Airport tavaly átadott Cargo City elosztóközpontja éves szinten 180 000 tonnányi árut képes kezelni, ami a bejelentés szerint kiváló infrastrukturális környezetet biztosít a projekt indulásához, azonban a jelentősen növekvő árumennyiség miatt újabb logisztikai központot is ki kell alakítani – erről egyébként a felek jelenleg is tárgyalásokat folytatnak, és a tervek szerint ez is a budapesti repülőtéren épülne, és több tízezer négyzetméteren kezelné a Kínából érkező, éves szinten több százezer tonnányi árut.

A megállapodásnak akad még egy fontos eredménye, az „ázsiai Amazon”, az Alibaba logisztikai cége, a Cainiao a Budapest Airportot nevezte meg Kelet-Közép-Európa légiáru elosztóközpontjaként, és ebben a hónapban már el is kezdődtek az első szállítások. Ez egyelőre nap több tíz tonnányi árut jelent, azonban a jövőben ennél jóval nagyobb mennyiség várható a „légi Selyemút” regionális szintű gyűjtő-elosztó szerepe miatt.

(Kép: Budapest Airport)

További cikkek a témában:

A biztonságos online vásárlás 6 legfontosabb lépése Sokan most kezdenek bele online életükbe, így a pénzügyi tudás még értékesebbé válik. Az alábbi tanácsokat érdemes betartani, ha az interneten is biztonságosan szeretnénk vásárolni.

Megéri külföldi webáruházból rendelni? Segítünk kiszámolni Milyen importköltségekkel kell számolnunk? Milyen pénznemben fizessünk? És miért ne rendeljünk hűtőt az Amazonról?

Köddé vált az Alibaba alapítója, miután kritizálta a kínai rendszert Utoljára novemberben látták Jack Mát.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.