Leleplezték a járművet, amit a United Airlines is használhat a jövőben 2024 / 07 / 28 / Bobák Zsófia

Az Eve Air Mobility bemutatta eVTOL prototípusát, amivel a jövőben akár a United Airlines utasai is közlekedhetnek, miután a cég 200 darabot rendelt elő járműből néhány évvel ezelőtt. A légitársaság egyike azoknak, akik az utasoknak a repülőterekről a városokba (és vissza) vezető ingázását eVTOL-ok használatával vizionálják, de a helyből történő fel-, és leszállásra képes járművek más célokra is alkalmasak lesznek, ahogy azt az Eve Air előrendelési számai is mutatják: eddig már közel 3000 egységet foglaltak le különböző cégek, pedig a gyártás még el sem kezdődött. Az eVTOL-okat a brazil Embraer fogja elkészíteni és többek között a Honeywell és a Thales szállítja hozzájuk az alkatrészeket. A leendő légitaxik nyolc propellerrel lesznek felszerelve a vertikális emelkedéshez és ereszkedéshez, valamint fix szárnyakkal a horizontális haladáshoz. A jármű hatótávja (100 km) nem kiemelkedő, de városi ingázásra alkalmas és a tervek szerint öt utas szállítását lehet vele megoldani távolról is irányítható üzemmódban. (Fotó: Eve Air)
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Megérkezett a Honor Magic8 szériája, hogy a Pro modell AI-vezérelt kamerájával és a Lite változat szinte elpusztíthatatlan, háromnapos üzemidőt garantáló kialakításával tegyen rendet az okostelefonok piacán.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.