Wolf Vostell, német képzőművész az 1960-as és 1970-es évek művészeti mozgalmainak aktív résztvevője volt, többek között a fluxus irányzatát is képviselte műveivel. A fluxust megalapozó George Maciunas az irányzatot a dadaizmussal rokonságba hozható anti-művészetnek tartotta, aminek legfontosabb jellemzőit a kísérletezés és az élő performanszok jelentették. Vostell rendhagyó munkái sokszor a beton különböző felhasználási módjai körül forogtak, egy alkalommal például egy Cadillacet öntött betonba, hogy létrehozza a Concrete Traffic című alkotását. A művész 1971-ben megírta Betonierungen című könyvét, ami tulajdonképpen egy 26 lapos katalógus volt a tervezett és gyakran valóságtól teljesen elrugaszkodott betonművekről,

többek között egy város és egy felhő betonba öntéséről.

A Betonierungen hivatalos megjelenése azonban a szokatlan formában zajlott le, mivel Vostell úgy döntött, rendhagyó művészetének szellemében felrúgja a hagyományos könyvkiadás szabályait is és a katalógusokat betonba zárja.

Ezeket a betontömböket Betonbuchnak (betonkönyv) nevezte el és 100 példányt készített el belőlük. A sajátos alkotások nem túl olvasmányosak, mivel semmilyen módon nem lehet őket kinyitni - a bennük lévő tartalomhoz csak akkor lehetne hozzáférni, ha külső betonburkolat összetörne, de ez tulajdonképpen a könyv megsemmisülésével járna, vagyis a Betonbuch eredeti formájában nem létezne tovább. És van még egy bökkenő: nem lehet tudni, hogy Vostell Betonierungenje valóban a burkolat alatt rejtőzik-e. Lehetséges, hogy a művész nem is rakott semmit a tömbökbe, megtréfálva a következő nemzedékeket, akik nagy becsben tartják az alkotásait vagy esetleg tényleg ott vannak a katalógusok, de lapjaik már régen szétfoszlottak a rájuk kerülő nedves betontól? A rejtély fél évszázada vár a megoldásra.

A Betonbuchok egyik példánya, a 83-as darab, nyolc évvel ezelőtt került egy kiállítás alkalmával a Chicagói Egyetem tulajdonába, ahol a könyvtár kollekciójáért felelős Patti Gibbons, munkatársaival együtt elhatározta, hogy végére jár az ügynek. Mivel a könyvet értelemszerűen nem akarták egyszerűen összezúzni, ezért más, kevésbé invazív módszerekhez folyamodtak és megpróbálták ultrahangos és röntgenvizsgálatokkal felfedni a tartalmat. A kilenc kilós Betonbuch 34x25x4,5 cm méretű és a vastagsága miatt ezek a metódusok nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy a segítségükkel átlássanak a könyv "borításán".

A röntgenfelvételek annyit kimutattak, hogy a felső réteg alatt fémháló található,

de arra nem derült fény, hogy a rács a Betonierungen védelmére vagy csak a betonstruktúra stabilizálására szolgál.

A Chicagói Egyetem munkatársai azonban nem adták fel egykönnyen a nyomozást és 2022-ben egy olyan intézményhez fordultak segítségért, ahol a kutatók nem gyakran foglalkoznak könyvvizsgálattal vagy művészettel, viszont annál tapasztaltabbak a röntgensugarak kezelésében. Az amerikai Argonne Nemzeti Laboratórium ad otthont a világ egyik legerőteljesebb röntgensugár-forrásának az APS (Advanced Photon Source, fejlett fotonforrás) létesítményben, ahol a sugarakat rendszerint fizikai kutatások során használják. Sok más eredmény mellett itt sikerült először röntgen felvételt készíteni egy önálló atomról, mikor tavaly az úgynevezett SX-STM technikával megfigyelték egy vasatom röntgenjeleit. A kutatók abban reménykedtek, hogy a laboratóriumban található berendezésekkel a könyv nyitját is meglelhetik.

Az APS egyik eszközével, a 6-BM nyalábbal röntgendiffrakció révén térképezték fel a betonkönyvet papír és más anyagok után kutatva. Mivel a Betonierungennek létezik nem betonba zárt változata is, ezért az eredeti katalógust beszkennelve és megvizsgálva hasonló jellemzők után kutattak a betontömb belsejében is. A vizsgálat napokig tartott és referenciaként egy másik, papírt tartalmazó betontömböt is megröntgeneztek, hogy kiderüljön, valóban lehetséges-e ezzel a technikával a katalógust kimutatni. A kutatók fel is fedeztek néhány érdekes nyomot, többek között buborékokat, de a betonkönyvvel nem volt szerencséjük: a Betonbuch minden erőfeszítés ellenére megőrizte fél évszázados titkát.

A konkrét művet, azaz a Betonierungent nem sikerült megtalálniuk a 83-as példányban.

A legutóbbi hírek és az Atlas Obscura számára két éve nyilatkozó kutatók beszámolója alapján a könyv tartalma tehát azóta is rejtély maradt, aminek a kulcsát csak maga Wolf Vostell tudná megadni, de ő 1993-ban elhunyt.

Az ugyan nincs kizárva, hogy további vizsgálatokkal a jövőben más eredményekre jutnak a kutatók és ennél pontosabban belelátnak majd a Betonbuchba, de egyelőre eldöntetlen kérdést jelent, hogy a 83-as darab, nevéhez híven, tényleg egy könyv-e vagy csak egy üres betondarab. Annyi azonban bizonyos, hogy Vostell munkája révén a beton utat talált a művészetbe és továbbra sem csak házak építésére és utak lefedésére szolgál, hanem az alkotások természetéről szóló vitákat is inspirál.

Ez a cikk eredetileg 2024.03.13-án jelent meg a Rakétán.

(Fotó: Chicago Tribune/Getty Images, Jason Creps/Argonne National Laboratory)

Időutazók a múltból: az iPhone-t nyomogató lány és más, modern technikák régi képeken iPhone a 19. században és laptop az ókori Görögországban? Ez csak időutazás lehet - szól a népszerű internetes teória, és mitagadás, a művészettörténet tényleg tele van olyan fotókkal, festményekkel és szobrokkal, amiken úgy tűnik, mintha...