Douglas Rushkoff önmagát olyan marxista felfogású humanistaként definiálja, aki a digitális technológia mindennapi életünkre gyakorolt hatásával foglalkozik. Elmondása szerint sokan összekeverik őt egy futuristával, és ezért kikérik a tanácsát a jövő technológiájával kapcsolatban, időnként pedig – a felajánlott pénz és a kíváncsiság egyvelege miatt igent mond ezekre a felkérésekre. Hogy mi számít most a jövő technológiájának, és mi foglalkoztatja az USA technológiai milliárdosait, arról a Survival of the Richest című könyvében ír, amelynek egy szerkesztett részlete megjelent a The Guardian-en is – ez utóbbi publikáció lényegét foglaljuk most össze röviden.

Rushkoff tehát igent mondott egy felkérésre, és nem sokára öt „ultra gazdag befektető” társaságában találta magát – mind férfiak voltak, és legalább ketten közülük dollármilliárdosok. A szerző leírja, hogy igen gyorsan kiderült, hogy ezek az emberek nem voltak kíváncsiak az előre megírt beszédére, ehelyett elkezdték őt kérdésekkel bombázni. Az első kérdések még a szokásosak voltak: milyen kriptóba érdemes most befektetni és hasonlóak. Hamarosan azonban előkerült az őket foglalkoztató, valódi téma. Mint Rushkoff írja:

„Új-Zéland vagy Alaszka? Melyik régiót érintené kevésbé a közelgő klímaválság? Innentől csak rosszabb lett. Melyik a nagyobb veszély: a globális felmelegedés vagy a biológiai háború? Meddig kell tervezni, hogy képes legyen valaki túlélni külső segítség nélkül? Kell-e egy óvóhelynek saját levegőellátás? Mekkora a talajvíz szennyeződésének a valószínűsége? Végül egy brókerház vezérigazgatója elmagyarázta, hogy majdnem befejezte saját földalatti bunkerrendszerének építését, és megkérdezte: „Hogyan tudom fenntartani a hatalmat a biztonsági erőim felett az esemény után?” Az esemény. Ezt az eufemizmust használták a környezeti összeomlásra, a társadalom széthullására, a nukleáris robbanásra, a napviharra, a megállíthatatlan vírusra vagy a rosszindulatú számítógép-vírusra, amely majd mindent lerombol.”

Az egyik férfi elárulta azt is, hogy már felfogadott egy tucat Navy SEALs veteránt, akik azonnal az óvóhelyre sietnek, ha kiadja az utasítást – egy nagy kérdés maradt csak: miként lehet ezek bizalmát megőrizni, ha az „eseményt” követően egyetlen valuta sem ér majd semmit. A milliárdosok a következő lehetőségekben gondolkodtak: speciális zárak az élelmiszerkészlethez, amelyet csak ők képesek kinyitni, esetleg valamiféle engedelmességre bíró technológia, vagy talán emberek helyett a védelmet robotokra is lehetne bízni – már amennyiben ez a technológia „még időben” elkészül.

Rushkoff megpróbálta nekik elmagyarázni, hogy esetleg elkezdhetnének már most jóban lenni az őrszemélyzetükkel, hogy nem csak munícióba és elektromos kerítésekbe kellene fektetni, hanem az emberekbe és az emberi kapcsolatokba is. A szerző szerint azonban itt elkezdett kirajzolódni egy éles ellentét: ezek az emberek nem így gondolkodtak, és lényegében ez a gondolkodásmód juttatta oda a társadalmat, hogy mostanra már a leghatalmasabbak is arra készülnek, miként menekülhetnének el a saját maguk által felépített világ elől. Rushkoff hasonlata szerint ez olyan, mintha valaki olyan autót szeretne, amely képes volna lehagyni a saját kipufogófüstjét.

Rushkoff érvelésére a társadalom fontosságáról, a partnerségről, valamint a szolidaritásról ezek az emberek csak a szemük forgatták. Akadt viszont olyan, aki egyetértett Rushkoff-val: egy olyan korábbi amerikai diplomata, aki a rendszerváltás táján Lettországban szolgált, így tanúja volt már egy rendszer összeomlásának. Ez a férfi pedig nem is annyira óvóhelyekben gondolkozott, hanem titkos farmokban, ahonnan Amerika élelemgazdasága is helyreállítható lenne.

Összességében, ami Rushkoff-ot a leginkább meglepte, hogy ezek az emberek, a digitális kapitalista világ abszolút nyertesei egy marxista felfogású újságíró tanácsaira kíváncsiak a túlélőbunkereikkel kapcsolatban. És ahogy ezt végiggondolta, Rushkoff akkor értette meg, hogy ezek a milliárdosok, a leghatalmasabb emberek, akikkel csak valaha dolga volt, úgy gondolják, hogy jelenleg ez, tehát a túlélőbunker jelenti a jövő technológiáját – mindez pedig brutális ellentétben áll azokkal az „őrülten” optimista elképzelésekkel, amelyeket az ezen szupergazdagok által épített tech birodalmak ígértek még nem is oly régen.

Kép: Flickr/Dennis Jarvis