Ma végre elindulhat a magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra

2025 / 06 / 25 / Bobák Zsófia
Ma végre elindulhat a magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomásra
Kapu Tibor és az Axiom Space Ax-4 legénységének többi tagja már az űrhajóban várakozik.

Frissítés: az Ax-4 legénysége sikeresen elindult a Nemzetközi Űrállomásra, ahová a holnapi napon, június 26-án érkeznek meg. Magyar idő szerint holnap délután 1 órakor csatlakozik a Crew Dragon űrhajó az ISS Harmony moduljához.

Sok halasztás után az Axiom Space Ax-4 missziója megkapta a zöld utat az indulásra, így a tervek szerint ma reggel 8 óra 31 perckor a Dragon űrhajóval utazó csapat elindul a Nemzetközi Űrállomásra. Az Ax-4 legénysége, Kapu Tibor küldetés-specialista, Peggy Whitson misszió parancsnok, Shubhanshu Shukla pilóta és a szintén küldetés-specialista Sławosz Uznański két hetet tölt majd az ISS-en, ahol minden percüket lefoglalják majd a tudományos kísérletek és más programok. Az űrhajót még ma reggel is ellenőrizték a Falcon-9 szivárgása miatt, ami egyike volt azoknak az okoknak, amelyek a küldetés halasztásának hátterében álltak. Az elmúlt percekben még a Crew Dragon kisebb hibáját javították, de az űrhajó már indulásra készen áll, és ha minden a tervek szerint alakul, a küldetést nem kell még egyszer halasztani.

A kilövést angol nyelven az Európai Űrügynökség és az Axiom Space csatornáján követhetjük élőben, illetve a HUNOR program Facebook csatornáján magyar nyelvű közvetítést is láthatunk.

(Fotó: Axiom Space)


Kozmikus rejtély - a legtávolabbi csillag valószínűleg egyáltalán nem az, aminek elsőre látszott
Kozmikus rejtély - a legtávolabbi csillag valószínűleg egyáltalán nem az, aminek elsőre látszott
Leleplezés a James Webb Űrteleszkóppal.
Az univerzum legelső molekuláit újraalkották egy áttörő kísérletben
Az univerzum legelső molekuláit újraalkották egy áttörő kísérletben
Az univerzum keletkezése után több százezer évig nem léteztek molekulák, de egyszer csak beindult a láncreakció.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.