A North Polar Spur, vagyis az Északi Poláris Hurok (más elnevezés alapján: Északi Rádió Sarkantyú) és a Fan Region töltött részecskékből, valamint az ezek által generált mágneses térből álló, rádióteleszkóppal érzékelhető struktúrák, melyeket már a hatvanas évek óta ismernek a kutatók. Mind a kettő hosszú kötélre emlékeztet, és a bolygónktól 350 fényévnyi távolságban helyezkednek el, a hosszuk pedig 1000 fényév.

Egy új kutatás azonban kapcsolatot fedezett fel a két struktúra között, és kiderülni látszik az is, hogy mindkettő – a valódi kötelekhez hasonlóan – hosszú szálakból – ez esetben mágneses szálakból épülnek fel, és amolyan alagútként veszik körül a Naprendszerünket. Dr. Jennifer West, a Torontói Egyetem csillagásza úgy véli, hogy a kollégáival együtt először ő írta le ezeket a struktúrákat egységként, vagyis a szóban forgó alagút „falaiként”. West elmondása szerint, ha a szemünk érzékelné a rádióhullámot, akkor ha felnéznénk az égre, szinte minden irányban látnánk ezt az alagutat.

1965-ben a kutatók már elmélkedtek azon, hogy mi okozhatja ezeket a sajátos struktúrákat – akkor arra jutottak, hogy talán így fest belső nézetből az Orion-kar, melyben a Naprendszerünk, így pedig a bolygónk is található. A Tejútrendszer ugyanis egy spirálgalaxis, amely polipszerű karokkal rendelkezik, ezek közül jelenleg pedig az Orion-karban helyezkedünk el. Amennyiben valaki többet szeretni tudni a Tejútrendszer karjairól, vagy arról, hogy a Galaxison belül miként vándorol a Naprendszer „karról-karra”, és hogy milyen összeesküvés-elmélet fűződik mindehhez, annak melegen ajánlom a lent kattintható cikkünket.

Hogy került át hirtelen a Föld a Galaxis egyik részéből a másikba? A Mandela-hatások közül a legmeredekebb, hogy egyesek biztosan emlékeznek, hogy a Föld a Galaxis egy másik karjában helyezkedik el, mint jelenleg. A „rosszul emlékezők” közé ráadásul olyan tudós is tartozik, mint Neil deGrasse Tyson. Annyi mindenesetre biztos, hogy a dinók a Galaxis túlsó oldalán éltek.

Ez a ’65-ös tanulmány inspirálta Westet és munkatársait, hogy felhasználva az azóta rendelkezésre álló jobb minőségű és nagyobb adatmennyiséget, egy új modellt dolgozzanak ki. A kutatók a cél elérése érdekében számítógépen felépítették a szóban forgó struktúrát a Naprendszer körül, és ezután kiszámították, hogy ez miként festene a modern teleszkópok nézőpontjából. Így jutottak arra, hogy valóban amolyan alagútról van szó, amely körbeveszi az Orion-kart, amire nekünk tehát belülről nyílik rálátásunk. Mindez nem csak apró érdekesség, de az eredmények hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kidolgozzuk a Galaxis részletes mágneses modelljét, illetve hogy megértsük úgy általában ezeket a mágneses struktúrákat, melyekből a modern teleszkópok egyre többet fedeznek fel.

(Címlap- és borítókép: Flickr/Retis)

További cikkek a témában:

Tizenhatezer fényévnyi hosszúságot meghaladó gáztömeget találtak A Macskafarok egy óriási, gáz halmazállapotú rendszer a Tejútrendszer külső részén, melynek több tulajdonsága is szokatlan.  

Nem tudni biztosan, miért villog egy titokzatos óriáscsillag a Galaxisunk közepén Habár a kibocsájtott fény váltakozása nem szokatlan, de hogy egy, a Napunknál 100-szor nagyobb csillag fénye hónapokon át gyengüljön, majd ismét erősödni kezdjen, az elég ritka jelenség.

Ehhez képest a Tejútrendszer is eltörpül Megszokhattuk már, hogy oktatóvideókban egymás mellé állítják a Naprendszer bolygóit, most viszont kozmikus skálán történik mindez – akadnak dolgok odakint, melyekhez képest még a Tejútrendszer is jelentéktelen törpe.