A régészet ráérős tudomány. Elvégre ha valami évszázadokig, évezredekig elpihent a föld vagy a víz alatt, az igazán tud még várni egy keveset. Ez az állítás azonban nem mindig igaz, és meglepő módon az elsüllyedt partvonal prehisztorikus feltárása az, ami különösen nem tűr halasztást – aminek bizonyos szempontból szerencsés oka van: a környezetvédelem. A térségben ugyanis a tengeri szélenergia példátlan felhasználása indult meg az éghajlatváltozás leküzdése érdekében, amelynek célja az Egyesült Királyság azon kötelezettségvállalása, hogy 2050-ig elérik a nulla nettó kibocsátást. Ezek a fejlesztések azonban végül azt eredményezhetik, hogy a tengeri táj egyes részei elérhetetlenné válnak. A fejlesztőkkel együttműködve viszont a tudósok felhasználhatják a mostani (valószínűleg utolsó) alkalmat a tengerfenék feltárására.

Mivel pedig ez egy versenyfutás az idővel, így aztán nem mindegy a feltárás hatékonysága sem – lényegében pedig ez áll a most ismertetésre kerülő módszer hátterében, amelyről a Bradford Egyetem sajtóközleménye beszámolt. A szóban forgó terület az Északi-tenger alatti, Doggerland néven ismert vidék, amely egykor Európa egyik legnagyobb őskori településének adott otthont. Doggerland az erőforrásokban egyik leggazdagabb és ökológiailag legdinamikusabb területek közé tartozott a késői paleolit és mezolitikum időszakában (i.e. 20 000-4000), amely az utolsó jégkorszak végén a globális felmelegedés során került a víz alá. A területen nem találtak in situ maradványokat, és a 185 000 km2-es lelőhely kevés műtárgya nagyrészt véletlenül került elő, ami azt jelenti, hogy ismereteink a lakosokról és az életmódjukról rendkívül korlátozottak.

Magyarán ideje kicsit felpörgetni kutatást, mielőtt lezárul a terület feltárásának a lehetősége. Jelenleg a kutatók együttműködnek a északi-tengeri szélerőművek fejlesztőivel, hogy összegyűjtsék a Doggerlandről szóló információkat még a kivitelezés előtt. A munkát pedig első olvasatra talán szokatlan megoldással gyorsítanák fel: a mágneses mezők anomáliái után történő kutatással. Ben Urmston doktorandusz épp ilyen anomáliákat keres a magnetometriai adatok elemzésével, amelyek ásatás nélkül is jelezhetik a régészeti leletanyag jelenlétét. Mint elmondta:

„A mágneses tér kis változásai a táj változásait jelezhetik, például tőzegképződő területeken és üledékekben, vagy ahol erózió történt, például a folyók csatornáiban. Felfedezhetünk szemétdombokat is, amelyek állati csontokból, puhatestű-héjakból és más biológiai anyagokból állhatnak, és sokat elárulnak az (akkori) emberek életéről. Ha olyan elemeket észlelünk, amelyek például egy ilyen szemétdombot jelezhenek, megcélozhatjuk azt a területet, és mintát vehetünk a tengerfenékről. Elküldhetjük a szerves anyagot szén-alapú kormeghatározásra, amely általában egy-két évtizedes pontossággal elárulja, hogy a szeméthalom mikorból származik."

A Submerged Landscape Research Group korábban is vizsgálta a területet a szeizmikus térképezés, az üledékek tanulmányozása és a történelem előtti viselkedés jelenlegi ismeretei révén, a magnetometria azonban újdonság az egyetem eszköztárában – az eljárást egyébként a régészek korábban már használták a felszíni munkálatok során, de a víz alatti régészet nem igazán élt ezzel a módszerrel.

Más a helyzet a vállalatokkal: mágneses adatokat gyűjtenek a tengerfenékből kőolajat, gázt és ásványi anyagokat kitermelő cégek, és egyre inkább a tengeri szélerőművel foglalkozó vállalatok is, hogy felmérjék a tájat még az építkezés előtt. Az ilyen feltárás során főként hajóroncsokat és fel nem robbant háborús fegyvereket és bombákat keresnek. A magnetométerek a torpedókhoz hasonló műszerek, amelyeket a tengerfenéken lévő mágneses mezők felméréséhez hajókhoz rögzített kábelek húznak.

(A cikkhez használt kép illusztráció, forrása: Pixabay/ArtTower)