Az emberek ősei már közel félmillió évvel ezelőtt is képesek voltak áthajózni a tengeren új vidékekre – derül ki a partvonalaknak a szakirodalom által Chibanian Age-nek nevezett korszakot érintő, új vizsgálatából – számol be róla a Science Alert.

A Chibanian Age egyébként az emberi őstörténelem egy bizonyos időszaka (az elnevezést nemrég, 2020-ban fogadták el), és egyébként ez az első olyan földtörténeti korszak, amely egy japán lelőhely után kapta a nevét), amelyet a szakemberek a korai emberi fajok, mint például az Homo erectus idejére tesznek. Ennek az időszaknak a pontos kezdete és vége ismeretlen, de általában az úgynevezett miocén kor közepére, kb. 1,6 millió évvel ez előttre datálják. Ezt az időszakot általában az emberi evolúció korai szakaszaként emlegetik, és jelentősége az emberi őstörténelemben épp azért is nagy, mert azt mutatja, hogy az emberi fajok már a korai időkben is képesek voltak új területeket elérni, akár több száz kilométer távolságra is az őket körülvevő szigetektől.

A Görögországi Pátra Egyetem geológusa által vezetett mostani tanulmány rekonstruálta a régió földrajzát, beleértve az Égei-tengeri szigetek partvonalának rekonstrukcióját is 450 ezer évvel ezelőtt. A kutatócsoport ősi folyódelták alapján állapította meg, hogy az elmúlt 450 ezer év legalacsonyabb pontján a tengerszint megközelítőleg 225 méterrel volt alacsonyabb a mainál – erre a tektonikus tevékenység okozta süllyedési ráta alapján következtethetünk. Ez azt jelenti, hogy míg az égei-tengeri szigetek egy része az alacsonyabb tengerszint miatt összefüggött egymással, az elmúlt 450 000 évben azonban a szigetek következetesen elszigeteltek maradtak a környező szárazföldi tömegektől. Vagyis még a tengerszint legalacsonyabb pontján is több kilométernyi nyílt vízen kellett volna áthaladni ahhoz, hogy elérjük a legközelebbi Égei-szigeteket.

A kutatók rámutattak olyan bizonyítékokra is, amelyek arra utalnak, hogy 700 ezer és egymillió évvel ezelőtt az emberiség elődei utazhattak az Indonézia és a Fülöp-szigetek körüli tengereken. Ez arra utal, hogy a tengeri utazás épp annyira jellemezte az őseinket, mint a mai, modern embert, a Homo sapienst. A tanulmány következtetései hatással vannak arra is, ahogyan arról gondolkodunk, hogy az őseink, valamint a modern ember miként terjedt szét az egész világon, mivel ezek alapján az emberi vándorláshoz nem volt szükség szárazföldi hidakra.

A Homo sapiens legkorábbi ismert megjelenése előtti ősi leletek felfedezése az égei-tengeri szigeteken arra utal, hogy ezek az őseink valamiként megtalálták a módját, hogy átkeljenek a nagyobb víztömegeken is. Arra a kérdésre, hogy az emberfélék vagy hominidák mikor és hogyan kezdték el meghódítani a tengert, nehéz válaszolni a közvetlen bizonyítékok hiánya miatt, mivel a csónakok a történelem során általában fából készültek – olyan anyagból tehát, ami jellemzően nem szokott fennmaradni, pláne nem ekkora időtávon. Ehelyett a fennmaradt leletekre (például kőeszközökre) és csontokra hagyatkozhatunk mindössze, valamint az olyan elemzésekre, amelyek azt rekonstruálják, hogy miként változott a világ az elmúlt rengeteg évezred alatt.

Azt azonban a kutatók valószínűsítik, hogy a jövőben további hasonló felfedezésekre kerülhet sor, és ezek alapján jobban megérthetjük, hogyan terjedtek el őseink a világban, és miként alkalmazkodtak az új környezetekhez.

(Kép: Pixabay/0fjd125gk87)