Másfél kilométeres, világszinten is egyedülálló, okosjármű teszt-autópályát adtak át Zalaegerszegen

2021 / 06 / 23 / Justin Viktor
Másfél kilométeres, világszinten is egyedülálló, okosjármű teszt-autópályát adtak át Zalaegerszegen
A Duna Aszfalt által épített sztrádaszakasz minden elemében olyan, mint egy valódi autópálya, több lehajtóval és felhajtóval, még felüljáró is átível felette.

Világszínvonalú tesztpálya

A zalaegerszegi ZalaOne tesztpályán már a mostani pályaszakasz átadását megelőzően is komoly fejlesztések zajlottak. A vezethetőség és menetstabilitás tesztelése mellett a jövőbe mutató kutatás-fejlesztési infrastruktúra eszközeit is telepítették, egymásra épülő, többszintű validációt biztosító rendszerben. A létrejött környezet így lehetőséget ad az önvezető, autonóm járművek, továbbá az elektromos járművek validációs vizsgálataira is.

A frissen átadott kísérleti pályaszakasz világszínvonalú technológiát képvisel, és a zalaegerszegi járműipari tesztpálya részeként épült meg, a fejlesztések megkönnyítéséhez pedig tesztpálya specifikus elemekkel is rendelkezik, melyeket a Főmterv Zrt. épített be.

A sávelválasztó elemek szakaszonként váltakoznak, hogy mind a betonfal, mind a korlátok biztosította környezetet élesben tesztelhessék az itt közlekedő kísérleti járművekkel. A sztrádaszakasz 200 méter hosszúságban betonburkolatot is kapott.

Bár a helyszínen kutató és dolgozó autógyártók már elkezdték használni az új szakaszt, az még csak 90 százalékban készült el, a befejezés az év végéig várható. A legjelentősebb ügyfelek jelenleg a Knorr-Bremse és a Bosch járműalkatrész-gyártók, a Continental, vagy az autógyártók közül  a Volkswagen csoport tagjai. A tesztpálya magáncélra egyelőre nem használható.

A tesztpályákon kívül a meglévő országos úthálózat egyes részeit, így a nemsokára elkészülő ötven kilométeres M76-os út Balatonszentgyörgy és Zalaegerszeg közötti szakaszát is használhatják majd a cégek, melynek 12 kilométeres egyenes szakaszát egy megállapodás szerint hetente kétszer egy irányban lezárhatja tesztelésre az AVL-ZalaZone.

A befejezésig ráadásul még az okos-mobilitás területén dolgozó bérlők igénye szerinti eszközöket vagy elemeket is telepítik majd. A tesztpályán a Magyarországon autópályákon maximálisan megengedett 130 kilométer per órás sebességgel vagy akár 250 kilométer per órával haladó járművek is tesztelhetőek. A hírt múlt hét pénteken jelentette be az innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László.

Pillanatfelvétel a magyarországi elektromos közlekedés helyzetéről Tavaly tovább folytatódott az elektromos és hibrid meghajtású járművek piaci szegmensének bővülése. A Belügyminisztérium adatai szerint három egymást követő hónapban is ezernél több környezetkímélő autó került forgalomba Magyarországon.

Először az autópálya, aztán a város

Az autonóm, azaz önvezető járművek fejlesztése során a gyártók először mindig  autópályákon tesztelik az önvezető funkciókat. Ez a komplex városi környezethez képest lebutított, ingerszegényebb, vagyis egyszerűbb teszteket tesz lehetővé, melyek sikere esetén tovább lehet lépni a bonyolultabb városi szituációk felé.

Az autópályaszakasz azért számít Európában és világszinten is egyedülállónak, mert a hasonló tesztkörnyezetek általában nem rendelkeznek ilyen variábilis és összetett térelem-parkkal.

Palkovics elmondta: a járműipari tesztpálya folyamatosan egészül ki a bérlők igényei szerint, az autópálya-szakaszt is ezért építették, illetve az off-road pálya is azért készül, bár az eredeti tervekben ezek még nem szerepeltek.  

(Forrás: Magyarépítők Kép: Magyarépítők)

Ez is érdekelhet:

Az intelligens betonnal borított autópályák és hidak magukat javítják De az önjavító képesség nem minden. A jövő okos-közlekedési koncepcióinak az intelligens anyagok fejlesztése mellett a mesterséges intelligencia, a bigdata forrásainak intenzív használata is épp úgy jellemzője. Ha ellenállunk a korszellemnek és az "igazság utáni", tudománytalan mozgalmaknak, izgalmas, új korszak köszönthet ránk a közlekedésben is.

Tegnap elkezdődött a Teslák hivatalos értékesítése Magyarországon Mert hogy eddig "csak" néhány Supercharger töltőállomás épült, egy bemutatóterem nyílt, és némely autókereskedésen keresztül lehetett Teslát venni, de a hivatalos márkaértékesítés csak pénteken indult el.

Vajon mennyi adatot generál egy önvezető autó egyetlen óra alatt? A jövő intelligens közlekedésszervezésének hálózatba kapcsolt járművei jelentős adatforgalmat generálnak majd, nem véletlenül szerepel a "big" szó a big-data kifejezésben, és most arra is megszületett az első becslés, hogy pontosan mennyi adatot generál majd egy önvezető autó egyetlen óra alatt.


Hiánypótló funkcióval bővült a világszerte használt magyar szoftver
Hiánypótló funkcióval bővült a világszerte használt magyar szoftver
A memoQ az egyik legnépszerűbb fordítástámogató szoftver a szakmabeliek körében, a 10.1-es verzió óta pedig a szoftver webes változata már a képernyő-felolvasó programokkal is kompatibilis, így biztosítva, hogy a vakok és gyengénlátók is önállóan, külső segítség nélkül tudják használni a szolgáltatást.
Mi a közös a Cybertruckok visszahívásában és a TikTok betiltásában?
A radiocafé Kávézó a világ végén című műsorában beszélgettünk az elmúlt hetek legizgalmasabb, a fenntarthatósággal és a jövővel kapcsolatos híreiről.
Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.