Még idén elindul a NASA+, az amerikai űrügynökség új streaming szolgáltatása

2023 / 08 / 15 / Bodnár Barna
Még idén elindul a NASA+, az amerikai űrügynökség új streaming szolgáltatása
A reklámmentes, ingyenes szolgáltatás elérhető lesz iOS, és Android operációs rendszert használó eszközökön is.

Az amerikai űrügynökség mostantól nem csak rakétákat indít: a NASA+ névre keresztelt új online szolgáltatás a tervek szerint 2023 végén startol majd, és élő közvetítéseket, exkluzív interjúkat, illetve saját gyártású videósorozatokat is láthatunk majd rajta. A szolgáltatást az interneten, a NASA hivatalos alkalmazásában, illetve az iOS, Android, Roku, Apple TV és a Fire TV platformokon keresztül lehet majd elérni.

Az űrügynökség közleménye szerint a NASA az új, ingyenes, családbarát platformmal a világűrt karnyújtásnyi közelségbe hozza mindenki számára, egyúttal az emberek jobban megismerhetik a NASA tevékenységét is. Jeff Seaton, az ügynökség informatikai vezetője azt mondta, egy egységes, világszínvonalú webes szolgáltatást kívánnak nyújtani a NASA+ beveztésével, ezzel drámaian javítva a felhasználói élményt a nagyközönség számára.

A szolgáltatás indulásával egyidőben a tervek szerint a NASA az összes weboldalát is korszerűsíti és felújítja, mert – ahogy fogalmaztak - az online jelenlét kulcsfontosságú ahhoz, hogy az ügynökség által szolgáltatott információ hozzáférhetőbbé váljon. A weboldalak ráncfelvarrása mellett a NASA az indulás előtt a hivatalos alkalmazását is átdolgozza, hogy egyszerűen, de mégis modern módon legyenek elérhetőek az űrügynökség küldetésekről, éghajlati adatokról, kutatásokról, felfedezésekről és egyebekről szóló, nyilvános anyagai. Mindezek elkészültéig a NASA új főoldalának bétaverzióját nézegethetjük, illetve visszajelzést is küldhetünk az űrügynökségnek, amelyet az felhasznál majd az oldal folyamatos frissítése és fejlesztése során.

Nicky Fox, a NASA Tudományos Missziós Igazgatóságának vezetője azt mondta, az exobolygókutatástól kezdve a Föld éghajlatának jobb megértésén át a Nap bolygónkra gyakorolt hatásáig és a Naprendszer felfedezéséig, az új tudományos és kiemelt weboldalak, valamint a hamarosan megjelenő NASA+ videók teljes körűen mutatják majd be az ügynökség munkáját, ezzel szorosabb kapcsolatot építve a látogatókkal és nézőkkel.

A NASA legfrissebb hírei és az ügynökségről szóló további információk jelenleg a NASA központi honlapján találhatóak.

(Borítókép: NASA)


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Már huszonhat nap alatt elérhetné a Marsot ez a napvitorlás
Már huszonhat nap alatt elérhetné a Marsot ez a napvitorlás
Persze egy ilyen eszköz csak rendkívül alacsony tömegű rakományt tud szállítani, de nem is ez a lényeg, hanem a gyorsaság. Az ilyen napvitorlásokkal nagyon gyorsan fel lehetne fedezni akár a szomszédos csillagrendszert is – sőt erre már tervek is vannak.
A CERN hatalmas kísérlete szerint az antigravitáció nem létezik – legalábbis az antianyag esetében
A CERN hatalmas kísérlete szerint az antigravitáció nem létezik – legalábbis az antianyag esetében
Végérvényesen kiderült, hogy az antianyag kapcsán sem létezik az antigravitáció, hanem a gravitáció ugyanúgy hat rá, mint a rendes anyagra. Ezek szerint tehát Einsteinnek (megint) igaza volt.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.