Bak Tibor a brit szakértelmet és tapasztalatot ötvözné a magyar találékonysággal az új autó létrehozásakor. A kocsinak szénszálas monocoque alváza lesz, négy elektromos, és egy V10-es szívó benzinmotorral érkezhet, a brit Autocar értesülései szerint.
A benzines erőforrás percenként 13 ezret is foroghat, a teljesítményét pedig 300 lóerőre becsülik.
Az összteljesítmény ennél értelemszerűen nagyobb lesz, mivel hozzáadódik majd a négy villanymotor ereje is. Bak szerint a Kincsem egy újonnan létrehozandó magyarországi elektromos autókat gyártó luxusmárka előfutára lehet, melyhez a tervek szerint az új cég által gyártott több modell is tartozhat a jövőben. Jelenlegi információk szerint Helvetia néven egy luxusterepjáró is készülhet a Rolls-Royce Cullinan kategóriájában, de a Kincsem körül ma még nagyjából minden hír kérdőjeles.
A Kincsem dizájnere, Ian Callum a Fordnál és az Aston Martinnál is dolgozott, és később ő lett a Jaguar és a Land Rover vezető formatervezője. A hozzá kapcsolódó sikertörténetek között ott találjuk az Escort Cosworth, az Aston Martin DB7 és DB9 autókat, és egy évtizednyi Jaguart.
A Kincsem Hyper-GT-ből összesen 54 darab legyártását tervezik, egy meg nem nevezett brit gyárban, mivel a névadó magyar versenyló 54 alkalommal állt rajthoz és 54 győzelmet aratott. A gyártó további modelljei már egy újonnan létrehozandó, Magyarországon épülő üzemben kerülhetnek összeszerelésre, ami szaporíthatja a hazai autógyárak számát.
Maga az autó méretében és kialakításában hasonlítani fog a Jaguar C-X75-höz, de Bak nyilatkozata szerint nem az eredeti Jaguar lemásolásáról lesz szó. A logó és a sziluett már nyilvános, a prototípust azonban csak a jövő évi Goodwood Speed fesztiválon mutatják majd be, amennyiben a koronavírus-járvány állapota lehetővé teszi annak megtartását.
Bakék máris nagy érdeklődésről számoltak be az autó iránt, a sorozatban gyártott példányok szállítása pedig 2023-ban kezdődhet meg. Az árról egyelőre még nincs információ, de az Autocar becslése szerint szerint a Kincsem Hyper-GT több mint 100 millió forintnak megfelelő összegbe kerül majd.
(Forrás: Autocar, Player, Kép: Autocar, Wikipédia)

Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR