Megállítható-e a koronavírus fertőzés?

2020 / 03 / 03 / Felkai Ádám
Megállítható-e a koronavírus fertőzés?
Az Egészségügyi Világszervezet optimista, szerintük megállítható még a járvány. Közben új országokban is megjelent a vírus.

A Johns Hopkins Egyetem által frissített világtérkép adatai szerint a COVID-19 nevű koronavírus eddig több mint 91000 embert fertőzött meg világszerte, az elhunytak száma pedig átlépte a 3000-et. A legtöbben Kínában haltak meg a fertőzésben, de tegnap például már kilencszer annyi új fertőzéses esetet regisztráltak az ázsiai országon kívül, mint belül – úgy tűnik tehát, hogy Kínában lecsengőben van a járvány. A járvány európai gócpontjában, Olaszországban a COVID-19 halálos áldozatainak száma hétfőn 34-ről 52-re ugrott.

Még megállítható?

Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO vezetője úgy fogalmazott, hogy ismeretlen területen járunk a COVID-19-cel kapcsolatban, hiszen egy egyedi kórokozóról van szó. Az Egészségügyi Világszervezet feje azonban hozzátette, hogy megfelelő intézkedésekkel a járvány megállítható.

Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus szerint a járvánnyal kapcsolatos globális fejlemények nem egyirányú utcát jelentenek (tehát nem feltétlenül torkol a COVID-19 világjárványba), hanem a vírus megállítható például a megfelelő karantén intézkedésekkel. Hozzátette azt is, hogy nem létezik univerzális megoldás, minden országnak a saját szükségletei szerint kell a döntéseit meghoznia. Az első lépés azonban minden esetben a fertőzöttek elkülönítése kell, hogy legyen.

A járvány elleni védekezés sikerességét bizonyítja, hogy a 62 érintett országból 38 esetében 10 vagy kevesebb COVID-19 fertőzöttet regisztráltak, a 62 közül 8 ország pedig két hete nem talált új esetet.

A helyzet azonban továbbra is aggasztó a következő országokban: Dél-Korea, Olaszország, Japán és Irán. Iránban a WHO egyik képviselője is megfertőződött, de csak enyhébb tüneteket mutat.

A WHO továbbra is vizsgálja, hogy a COVID-19 nem fejlődik-e világjárvánnyá, de Dr. Tedros hozzátette azt is, hogy a járvány kapcsán adott csoportok megbélyegzése még a vírusnál is veszélyesebb.

A globális helyzet

A legfontosabb globális fejlemények a következők:

Franciaországban hétfőn 61 új fertőzöttet regisztráltak, így már 191 koronavírus esetet tartnak nyilván az országban. Itt a halálos áldozatok száma 3.

A hétvégén több új országban is kimutatták a vírust: Katar, Ecuador, Luxemburg, Cseh Köztársaság és Írország.

A legérintettebb területeken a következőképp alakult a regisztrált esetek számai: Dél-Korea 5186, Olaszország 2036, Irán 1500, Japán 274. Európában masszívabban jelen van még a vírus Németországban (165 eset), Spanyolországban (120 eset). Svájcban és az Egyesült Királyságban egyaránt körülbelül 40 COVID-19 miatt ápolt pácienst tartanak nyilván.

Kínában 42 újabb haláleset történt a fertőzés miatt. Mind Hupej tartományban. Az ázsiai országban ugyanakkor mindössze 206 új fertőzöttet regisztráltak – ez pedig január 22. óta a legalacsonyabb szám.

!FRISSÍTÉS!

Közben a 444 úgy értesült a MTI közleményéből, hogy egy amerikai illetve ecuadori egyetemista, akiknél Prágában diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést Magyarországon is járt.

A Két nő Milánóból érkezett Bécsbe, onnan jutottak el Magyarországra, végül Brnón keresztül Prágába utztak. Prágában egy AirBnB-ben laktak. Mindkét lánynál kimutatták a vírust.

A cseh hatóságok tájékoztatták az osztrák és a magyar hatóságokat, és  felderítették, hogy a nők kikkel érintkezhettek Csehroszágban. Húsz cseh állampolgár karanténba került, és lezárták az említett AirBnB szállást is.

(Kép: Pixabay)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.