Megérett már erre a világ? Ez a lámpa beágyaz helyettünk, ha túl lusták vagyunk hozzá 2026 / 04 / 11 / Bobák Zsófia

A kaliforniai Syncere által készített lámpa első a maga nemében: bár már láthattunk korábban is robotizált világítóeszközöket (például a Pixar figurájának való életbeli verzióját), de olyan lámpa kevés van, ami be is ágyaz helyettünk, ha arra van szükség. A Lume elnevezésű berendezési tárgy intelligens rendszerével, és az izzó mellett elhelyezett két fogójával képes interakcióba lépni a környezetével, és egyszerűbb feladatokat teljesíteni, miközben hagyományos szerepkörében is helyt áll. A cég szerint a lámpa egyelőre csak könnyebb, puhább anyagok manipulálására alkalmas, ezért a ruhahajtogatáson és párnarendezésen kívül sok mást nem tud csinálni a házimunkák terén, de folyamatosan érkező szoftverfrissítésekkel a hardver cseréje nélkül is lehetőség nyílik majd a további funkciók integrálására. A nagy kérdés persze az, hogy szüksége van-e bárkinek egy félmillió forintos lámpára, csak azért, hogy az ágyneműt ne neki kelljen összehajtania reggel. (Fotó: Syncere)
Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Így vehetsz részt a tavasz legjobb boros-zenés buliján!
Országszerte négy hétvégén, csaknem száz borászat várja azokat, akik a tavasz ritmusát egy pohár kiváló bor társaságában élveznék.
Az Intel végre felismerte, hogy a felhasználók értékelik a kiszámíthatóságot és a hosszabb távon is használható platformokat
Az Intel végre felismerte, hogy a felhasználók értékelik a kiszámíthatóságot és a hosszabb távon is használható platformokat
Hihetetlen, de igaz: az Intel most már arra is fókuszál, hogy egy-egy alaplapi processzorfoglalat több generáción át kompatibilis maradjon, így ne kelljen minden fejlesztésnél teljes rendszert cserélni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.