Közel tíz éve rója a Mars felszínét a NASA autó méretű Curiosity nevű egysége, de úgy tűnik, a mai napig képes meglepni az űrügynökség kutatóit. Annak ellenére, hogy több ezer méteren át kutatták a víz nyomait azokon a helyeken, ahol valaha tavak, óceánok lehettek, most egy kifejezetten száraznak hitt területen találták meg az eddigi legkézzelfoghatóbb bizonyítékot arra, hogy valaha nagy mennyiségű víztömeg volt a Marson. Ez azért jelentős felfedezés, mert a geológusok szerint a víz egykori jelenléte tehette lehetővé az ősi, sejtszintű marsi életet, aminek a nyomaira bukkanhatnak az egykori vízlelőhelyeken.

A Curiosity 2014 óta kapaszkodik felfelé a Mount Sharp (magyarul Éles Hegy) emelkedőin, amelyeket egykor források és hegyi patakok hálózhattak be. A talajréteg a hegy lábánál a legrégebbi, felfelé haladva pedig egyre "fiatalabb" kőzetek találhatóak, ezért a rover emelkedésével a kutatók tanulmányozhatják a Mars fejlődéstörténetét, vagyis azt, hogy változott egy vízben gazdag, enyhe éghajlatú, Föld-szerű bolygóból a jelenlegi, jéghideg sivatagos égi testté az évmilliók alatt.

A hegység lábától számított körülbelül egy kilométeres magasságban találta a rover azt a sötét, vékony kőzetréteget, amelynek a kutatók szerint az egykor rajta hullámzó sekély tó adta mai fodros mintáját.

A többitől meglehetősen eltérő színű és állagú sziklák olyan keménységűek, hogy a Curiosity többszöri próbálkozás után sem tudott mintát venni belőlük, így a következő hetekben a kutatók megpróbálnak lágyabb köveket találni a hullámmintás területen.

Egy távolabbi, Gediz Vallis nevű völgy is ígéretes helyszín lehet az egykori víz nyomai utáni kutatásban, ugyanis a szél által kialakított völgyben megfigyeltek egy, a hegyről induló csatornát, amelyet feltehetően egy kis folyó vájhatott ki. A tudósok azt gyanítják, hogy itt is történtek egykor olyan földcsuszamlások, amelyek autóméretű sziklákat és törmeléket hordhattak a völgy aljába.

A hullámmintás rétegek közelében több, szokatlanul szabályos elosztású, méretű, és textúrájú sziklát is felfedeztek, amelyeket nem a víz, hanem valószínűleg az időjárás vagy az éghajlat valamilyen szabályos ciklusa, például porviharok alakítottak ki. A Föld kőzetrétegeiben ez a fajta ritmikus mintázat gyakran időszakosan előforduló légköri eseményekből fakad, így lehetséges, hogy ezeknek a marsi szikláknak a formája is hasonló események eredménye, ami a Vörös Bolygó ősi éghajlatának változásaira utal. A hullámos mintázatok, a hordalékmozgás és a szabályos rétegek mind azt sugallják, hogy a Mars kiszáradásának és elsivatagosodásának története közel sem egyszerű, hanem egy összetett folyamat volt, legalább annyira komplex, mint a földi éghajlatváltozás.

(Borítókép: NASA/JPL-Caltech)