Megmagyarázhatatlan dolgok történnek a “Semmiben”, az univerzum nagy ürességében

2025 / 11 / 22 / Bobák Zsófia
Megmagyarázhatatlan dolgok történnek a “Semmiben”, az univerzum nagy ürességében
Az NGC 6789 galaxisban keletkeznek csillagok, de nem lehet tudni, hogy miből jönnek létre.

Az univerzumban nem egyenletesen található az anyag: a galaxisok rendszerint csoportokat alkotnak, a halmazok közötti térség pedig szinte üres, vagy legalábbis nagyon alacsony anyagsűrűségű a galaxiscsoportokhoz viszonyítva. Egyike ezeknek az üres tereknek a Local Void, azaz “Helyi Semmi”, ami a Tejútrendszer szomszédságában terül el, vagyis a Tejútrendszert is magában foglaló Lokális Csoport melletti területen foglal helyet. Ahogy az a NASA által közzétett - és R. Brent Tully által készített - térképen látható, a Local Voidot körbeveszi a Virgo-szuperhalmaz (aminek a Lokális Csoport is a része), valamint az ahhoz kapcsolódó Nagy Attraktor, ami vonzó gravitációs hatást gyakorol a galaxisokra, de közben maga is halad a Shapley-szuperhalmaz felé.

A Local Void felfedezése nem is olyan régen történt: Brent Tully és Rick Fisher 1987-ben mutatták be először a Nearby Galaxies Atlasban, a csillagászok pedig azóta sok érdekes aspektusát figyelték meg a “nagy semminek” - Tully például 2008-ban írt arról, hogy a térség valóban nagyon üres, és a körülötte lévő galaxisok nagy sebességgel húzódnak egyre távolabb tőle, emiatt a mérete egyre növekedik. A Local Void most sem kicsi: a becslések szerint 45 megaparszek “széltében”, tehát közel 150 millió fényévre terjed szét. A Lokális Csoport galaxisai Tully szerint 260 km/s tempóval távolodnak tőle.

Az üres rész valójában nem teljesen üres, itt is megbújik egy-egy elszeparált galaxis, de a számuk jóval alacsonyabb, mint a környező régiókban. Egyike ezeknek a rendkívül magányos galaxisoknak az NGC 6789, amelyet nemrégen a Teide Obszervatórium TTT3 (Two-meter Twin Telescope) teleszkópjával figyeltek meg, és a kutatók furcsa dolgot észleltek az adatok elemzése közben.

A galaxis csillagokat állít elő, méghozzá többet ezek közül a - csillagászati léptékkel mérve - közelmúltban hozott létre.

A 12 millió fényévnyire lévő törpegalaxis csillagtömegének 4%-a az elmúlt 600 millió évben formálódott, egy központi területen, amelyek egy elliptikus külső struktúra vesz körbe. Ez az elliptikus struktúra a megfigyelések szerint nem mutatja jelét annak, hogy bármi megzavarta volna, vagyis a galaxis feltehetően nem ütközött másik galaxissal, és más drámai eseménynek, összeolvadásnak sem volt részese. Ebből a kutatók arra következtettek, hogy a galaxisban a belső anyagból keletkezhettek az újonnan születő csillagok, ez azonban meglepő lehetőséget jelent, mivel a szakértők eredetileg a külső befolyást tartották valószínűbbnek. A pontos működése a csillagkeletkezésnek így továbbra is rejtély marad, aminek magyarázatára csak elméleteket tudnak alkotni a kutatók.

“Annak ellenére, hogy a Helyi Ürességben (Local Void) található, az NGC 6789 meglepően intenzív, közelmúltbeli központi csillagkeletkezést mutat, amely a teljes csillagtömegének mintegy 4%-át teszi ki. Az ilyen szintű csillagkeletkezéshez szükséges gáz eredete továbbra is ismeretlen.”

- írják a kutatók a tanulmányban.

(Fotó: R. Brent Tully (U. Hawaii) et al., ArXiv (2025). DOI: 10.48550/arxiv.2511.07041, Trujillo et al., 2025.)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.